A németországi média véleménymeghatározó ága nem kedveli Magyarországot. A magyar demokráciát több, mint egy évtizede azzal vádolja, hogy valójában diktatúrát épít vagy már azt működteti, és idegenellenes. E vád gyökerei a rendszerváltozás első éveibe nyúlnak vissza. A diktatórikus Magyarország mai képe arra hivatott, hogy balliberális értelemben befolyásolja a németországi és az Európai Uniós ideológiai-pártpolitikai csatározásokat.

2019. évi európai parlamenti és magyar helyhatósági választások nyomán mindegyre fokozódott a publicisztikai tudósítások és a hatalompolitikai érdekek összefonódása. A németországi sajtónyilvánosság túlnyomó része a magyarországi ellenzéknek szurkol, tehát hozzá kíván járulni Orbán Viktor bukásához. Ezért a 2022. évi magyarországi parlamenti választásig bizonyára tovább növekszik a németországi Magyarország-kép ideológizálásának a mértéke – a minőségi újságírás kárára.

1. A vélemény ellentétjébe fordul

A legújabb kori magyar-német kapcsolatok történetének sajátos jelensége, hogy Magyarország a késő Kádár-korszakot jellemző jóindulatú megítélése éppen akkor szenvedte az első csorbát, amikor az ország felkerekedett a demokráciába. 1990 környékén a Magyarországról alkotott kép egy új eleme bukkant fel a német publicisztikában: az ifjú magyar demokráciának egyre inkább arra kényszerült, hogy igazolja magát. A háttérben a XX. század első negyedétől hagyománnyá vált Magyarországi belüli kultúrharc zajlott két, a balliberális - jobboldali konzervatív mintázatba illeszkedő, jól tetten érhető azonossági jegyeivel korábban és vélhetően ma is a konfliktusokkal terhelt zsidó-keresztény viszonyba ágyazott két szellemi irányzat között. Az a magyar elit, amelyből a fiatal többpártrendszerben a baloldal kiépült, kizárólagos jogot formált a liberalizmusra, egyúttal pedig a nemzeti gondolatot nem csak saját maga tekintetében utasította el, hanem annak támogatóit a múltba fordulónak és a demokráciára alkalmatlannak állította be. Ennek fejében ennek a vonulatnak azt rótták fel, hogy elszakadt a nemzettől, sőt akár nemzetellenes.

2. Beteljesül a jóslat

A magyarországi nacionalizmus és antiszemitizmus képe az 1990-es évek elejétől alakult ki a német média egyoldalú beavatkozásával a magyar kultúrharcba. A nyomtatott sajtóban már2009-től az az előrejelzés, hogy a magyar demokrácia diktatúrába tévelyedik. Az elsődleges sajtónyilvánosságot meghatározó német publicisták többségének szemében 2010 tavaszától beteljesedett az előrejelzés. A német politikai újságírást kiemelten ingerlő szereplő, a magyar miniszterelnök kezdetben némi késleltetéssel, de mégis fokozatosan elérte azt a vitázó kedvet, amelyről a berlini, brüsszeli és straßburgi tudósítók és kommentátorok már 2010 környékén tanúbizonyságot tettek.

A 2015 nyárutóján kirobbanó menekült- és migránsválság tovább erősítette a német újságíró céh hajlamát arra, hogy idegengyűlölettel vádolja a magyar politikai és kulturális életet, sőt azt a magyar diktatúra strukturális jellemzőjének is nevezte. A leminősítő értékítélet az antiszemitizmustól a cigányellenességen, nagymagyar nacionalizmuson, muszlimellenességen át a legújabban felrótt homofóbiáig olyan gyakori és mélyreható, hogy az összkép még akkor is negatív martad, ha egyik-másik szemrehányás tarthatatlannak bizonyul. A véleményítélet főként a magyar „orbánokrácia” politikai rendszerét állítja pellengérre, azonban újra és újra kiterjeszti azt a teljes magyar társadalomra. A teljes vonalú újságírói letámadás két állandó jellemzője már a 2010-es évek kezdetétől az, hogy minden gonoszságot egyetlen ember, nevezetesen Orbán Viktor személyében látnak megtestesülni, másrészt pedig összekapcsolják éppen ezen gonoszság egyes megjelenési formáit.

3. Az elutasítás nyelve

Az ország elítélésének nyelvi eszköze a Magyarországról szóló német beszámolókban az elmúlt tíz évben a történelmi áthallások megbélyegzése volt. A balszárny aktív politikusai is nyers megfogalmazásra ragadtatták magukat. Hamar bevett szokássá vált, hogy a Magyarországon újjászületett nacionalizmus vádját a nemzetiszocializmus fajgyűlölő koncepciójának szótárából eredő völkisch melléknévvel támasszák alá, ami közvetlen jelentésében ugyan a népi jelzőnek, felhangját tekintve a magyar nyelv nemzetvezető kifejezésére is asszociál. Német publicisták szívesen vonnak párhuzamot „Orbanisztán” és a Harmadik Birodalom között például a budapesti családpolitikára felfűzve, amely a „náci korszakban” hirdetett „szaporodási paktumra” emlékezteti őket.

A magyar kormányfő álláspontjának pozíciójának megnevezésére a német nyelvváltozatban is lejáratott „vezérdemokrácia” fogalmat használták és használják most is. A világégésben visszhangzó német himnusz szövegét idézve éppen a német fülekben cseng a helyénvalóval otromba módon ellenkező „Fidesz mindenek felett”, a Die Welt német napilapban az új magyar alkotmány 2011-es elfogadása alkalmával megjelent cikk szalagcíme. A nyers megfogalmazások sorából kiemelkedik néhány megfogalmazás, mint például az Európa „szégyenfoltja”, az „értékek bomlasztása” Orbán Viktor által, vagy az a követelés, hogy „semlegesítsék az értékeknek ezt az elburjánzó daganatát”. Az 1930-es évek Németországban uszításra fogott daganat-metaforához képest szelídebbnek hat a „beteg demokrácia” minősítés Magyarországra nézve, amelyet megtámadott Orbán Viktor „vírusa”.

2011-ben, 2012-ben és 2015-ben a Süddeutsche Zeitung napilapban több nyelven – és online – megjelent karikatúrák Magyarországot Európa kapuit döngető neandervölgyinek állították be, egy olyan államnak, amelynek kormányfője korrepetálásra szorul a demokráciából, valamint olyan közösségnek, amely nemzeti büszkeségtől kábultan elszigeteli önmagát.

4. A képzelt áttétel a nemzeti és nemzetközi hatalmi harcokban

Az újságírók körében a tekintélyelvűtől diktatórikusig terjedő skálán megítélt Magyarország újabban képzelt áttételes hatásra tett szert: azt képzelik, hogy befolyásolja a Németországban és az Európai Unióban zajló pártpolitikai vitákat. A sajtó képviselői újra és újra fogalmaznak meg a politika világában szereplőknek előre definíciókat, ahogyan a politikai osztály is sok esetben éppen ezek szócsöveként használja őket. Ez az összefonódás a hatalompolitikai érdekekkel a 2019-es európai parlamenti választásokkal és magyar önkormányzati választásokkal, valamint a Németországban 2021-ben és a Magyarországon 2022-ben küszöbön álló parlamenti választásokhoz kapcsolódó álláspontok elfoglalásával minden eddiginél jobban felerősödött. A magyar ellenzék az Európai Parlamentben elnyert mandátumai garantálják, hogy a magyar belpolitika jelentős mértékben Straßburgban és Brüsszelben zajlik, ahol az Orbán-kormány ellenfelei biztosak lehetnek a német média közvetítő segédletében. A Németországban Magyarországról alkotott kép manapság ugyanúgy, mint az 1990-es évek elején, jelentős mértékben Magyarországon készül.

A német-francia kulturális TV-csatorna, az Arte TV 2020 karácsonyának előestéjén sugározta először a „Helló, diktátor. Orbán, az EU és a jogállamiság” című, terjedelmes dokumentumfilmet. A német Zöldek 2019-ben megválasztott európai parlamenti képviselőjének ez az oknyomozás színében feltüntetett reklámfilmje, amely részben Budapesten készült, teljességgel levetkőzte a pártpolitikai propagandával szembeni bárminemű gátlásokat.

5. A szivárványos német maszk

A magyar demokráciáért folytatott harcában a német média idén koranyáron új fejezetett nyitott. 2021 júniusában bejelentette, hogy a homoszexualitás és a transzszexualitás egy olyan európai érték lenne, amelyet Magyarországon lábbal tipornak. Az Allianz Arena a német-magyar válogatott labdarúgó mértkőzés alatti szivárványszínű kivilágítását Münchenben egy zöldpárti városi képviselő és a szociáldemokrata főpolgármester meghitt együttműködésében tervezték. A homofób Magyarország ellen ezt követően kibontakoztatott kampány a német és a magyar választási kölcsönös összefüggéseivel olyan gyújtóerőre tett szert, amely még a német részről szokványos Magyarország-szapulás intenzitásán is túltett. Ez azonban – hosszú évek óta először – önkritikus hangokat is feltárt a mértékadó német újságírás jobb- és baloldali szárnyain egyaránt. Egy cikkben azt rótták fel a „saját megvilágosodást szolgáló politikának”, hogy csupán színleli az együttérzését az érintett közösséggel. A „jó és a ,rossz harcától” még a baloldali berlini Tagesspiegel főszerkesztőségi tudósítója is idegenkedve írt. Megdöbbentette az a próbálkozás, hogy „erkölcsi felsőbbrendűséget” hirdetnek „állítólag elmaradott európai uniós partnerekkel” szemben és lesújtotta a „toleranciára való felhívás” megrendezése, amely azonban vélekedése szerint erkölcsileg egy egész országot vádol meg és „nemzetet fordít nemzet ellen”.A „Tychis Einblick” egyik szerzője egy másik politikai perspektívából szintén „német arroganciát” érzékelt a sajtókampányban, amely szerinte „nyilvánvalóan nem a homokosok és leszbikusok jogairól, hanem már megint csakis és kizárólag arról szól, hogy a németek a legjobbak”.

6. Az ellenségkép

Egy széles körben elterjedt olvasat szerint a nyelvezet 2010 óta fokozódó érdességéért és az egyre nyersebb megítélésért végeredményben egyszemélyes felelősséget állapíthatunk meg,és a célkeresztben Orbán Viktor áll. Állandósult elátkozásában kulcsfontosságú a 2014 júliusában tartott beszéde az „illiberális demokráciáról”, amelyet éveken át használtak fel mindenek előtt politikai ellenfelei Orbán becsmérlésére. A 2015. február 2-i közös sajtókonferencián Budapesten Angela Merkel is bírálva mondott ellent azzal, hogy saját kereszténydemokrata szótára a szociális és konzervatív jelzők mellett a liberális jelzőt is tartalmazza.

A német kancellár asszony és a miniszterelnök álláspontja azóta lényegében változatlan. 2020 koraőszén a miniszterelnök egy programot hirdető beszédében ugyan már megszámlálhatatlan ízben biztosította hallgatóságát a jogállamiság és az emberi jogok sérthetetlenségéről, ennek fejében viszont – mint 2014-ben is – felvázolta egy illiberális demokrácia viszonyítási kereteit. Ezzel tehát a hallgató eltiltás tárgya a német kancellár asszonynak és ezzel a német média meghatározó sokaságának az az irritáló kifejezés, amellyel Orbán 2014-ben nem az antidemokratikus korlátozások vagy ne adj’ Isten a szabadságjogok diktatórikus megnyirbálásának szándékát fejezte ki, amellyel azóta is vádolják. A Magyarországról alkotott képről bizton elmondhatjuk, hogy hűen tükrözi a két kormány vezetője közötti személyes viszályt.

7. A jobbak

A Magyarországgal folytatott publicisztikai-politikai vita alapvetően a Magyarországon a népszavazás közvetlen demokratikus intézményével dúsított reprezentatív demokrácia és az európai közösségi jog közötti dilemmából fakad. Az árok színleg az idegenellenesként megbélyegzett jobboldali és a magát az európaiság egyetlen őrzőjének tekintő balliberális demokrácia közötti fut. Ez az ellentétpár megfelel két idealizált politikai képlet: a nemzetek Európája és az Európai Egyesült Államok közötti szakadéknak.

A fáradhatatlanul ismételt, az európai értékekre vonatkozó hivatkozással napjaink liberalizmusa a társadalom széles rétegeiben az állítólagos magasabbrendűség nimbuszával ékesítette magát, amely a nemzetek és nemzetállamok önérvényesítési akaratával folytatott versenyben hivatott igazolni Magyarország helytelenítését a média és a politika nyilvánossága előtt.

8. A magyarok szerepe a német múlt feldolgozásában

„Orbánisztán” verbális megbélyegzésének 2010 körül megnyitott fordulója 2021 februárjában sajátságos módon zárult a Deutsche Welle adásában. Az „Orbán átépíti Budapestet” riport kizárólag ellenzéki kijelentések alapján a magyar fővárosban, a Várban és a Kossuth téren zajló nagyszabású helyreállítási munkákat a Horthy Miklós kormányzó alatti világháborúk közötti és a második világháború alatti időszak iránti vágyakozás kielégítésére szolgáló „hatalmi építészetként” állította be, amely az újbóli deportálás félelmét kelti a mai Budapest zsidó lakosságában. A vád szembetűnő jellemzője, hogy kölcsönösen kihasználják egymást a film készítői és a magyar alkotói. A magyar fél a német múlt feldolgozásába, a német pedig a magyarok közötti választási harcba hagyja befogni magát. Az erre a manipulatív értelmezésre a YouTube-on érkezett számos, túlnyomórészt elutasító kommentár példaértékűen szemlélteti a második és harmadik média-nyilvánosság rendszerint kritikus beállítottságát az áramvonalas hírfolyamokkal szemben.

9. A német politikai újságírás ismereti válsága

A magyarországi struktúrákkal és fejleményekkel szemben a német újságírásban mutatkozó kibékíthetetlen idegenkedés egyrészt gyakorlati és pártpolitikai okokkal magyarázható. A tárgyhoz kapcsolódó ismeretek nyelvi eredetű hiánya vagy azok részleges ismerete mellett egyoldalúan választják meg az információforrásokat. A közvélekedést meghatározó német média nyilvánvaló célja, hogy hozzájáruljon Orbán Viktor megdöntéséhez. A pártos beszámolók megkerülik az érvek és ellenérvek ésszerű ütköztetését, sőt még csak meg sem engedik a vitát az ellentétes álláspontokkal. A tények feltárása, elemzése és közvetítése helyett Magyarország vonatkozásában mindenek előtt hangulatkeltést folytatnak. A német újságírás ezzel szakmailag ismereti válságba sodródott.

Másrészt a német médiában uralkodó vélemény polémiája és hangvétele egy olyan nép eszmei lelkületének figyelmen kívül hagyásából fakad, amely tudatosabban kezeli történelmét, mint jelenleg a német nép teszi. A három évtizeddel korábban elért nemzetállami függetlenség Magyarországon felértékelte a nemzetektől elvonatkoztató és ateista kommunizmusban kárhoztatott hazafiságot, amely hazaszereteten alapul és éppen nem az agresszíven kirekesztő nacionalizmus, amelyként a német megfigyelők rendszerint meg szokták bélyegezni.

A szembenállás végeredményben a kollektivista és individualista nemzetfelfogás között zajlik. Az egyik különlegesen nehezítő körülmény az, hogy a magyar és a német nemzetfelfogás a közelmúltban eltérően fejlődött, megmerevedett ás ezért eltávolodott egymástól. Az ideológiai peremvidékeken a két fél azonban ugyanazt a jelenséget, nevezetesen a liberális nemzetet állítja a kritika középpontjába. A Magyarországon belül zajló kultúrharc tükörképeként a német baloldalon ellentét feszül a liberális rend és a nemzeti érdekek között, miközben a magyar jobboldal egyes részei szerint a nemzeti alapú államérdekek alapján Magyarországnak el kell utasítania a liberalizmust.

10. Vissza lehet térni a tárgyszerű vitához?

A liberális demokratikus oldal könyörtelen szembenállása az „Orbán-rezsimmel” hosszú időtartamánál, valamint széles hatókörénél fogva olyan arculatvesztést okozott, ami a Magyarországgal és a magyarokkal szemben a német társadalomban még megmaradt szimpátiákat egyre inkább veszélyezteti. A kulturális és tudományos körök Magyarországra vonatkozó narratívájába is bizonyosságként fészkelték be magukat olyan feltételezések, amelyeket nem szükséges megkérdőjelezni és amelyek ma már dogmatikusnak tekintenek.

A német történetírásban a véleményformálók vitatják olyan nemzetelméletek demokrácia-képességét, amelyek a politikai és etnikai-kulturális megalapozottságot választják és ezért ragaszkodnak állami szuverenitásuk gyakorlatához.

Bíznunk kell abban, hogy a német-magyar feszültség politikai téren csökken és hogy az ismételt német-magyar közeledésre minél hamarabb társadalmi síkon is lesz mód. De még ebben az esetben is teljesíteni kellene egy fajsúlyos feladatot. Fel kellene tárni egy rejtőző kincset: az egyenrangúság európai értékét. Ami Németországban helyes, annak nem kell helyesnek lennie Magyarországon is – és viszont. éppen ezért kézenfekvő, hogy igenis méltassuk a regionális sajátosságokat. Adott esetben ismét bizalmat szülhet, ha az érintett felek tartózkodnak attól, hogy minden tekintetben felsőbbrendűnek tekintsék a saját gondolatrendszerüket. Ha kölcsönösen elismerik egymás szabad akaratát, akkor egyenjogúnak is tekinthetnék egymást. Az eltűrő önkéntesség ősi liberális alapelve – ha ez tanácsos – megkönnyíthetné a gyengébb európai szereplőnek, hogy saját igazságai terhére szemmértékkel engedjen, az erősebbet pedig bátoríthatja, hogy felhagyjon a mértéktelen vádaskodással.

 

Fordítás: Till Attila.

Borítókép: shutterstock.