Az elmúlt napokban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Berlinben tett látogatást, ahol számos kétoldalú találkozón és szakmai egyeztetésen vett részt. A Berlini Gyors Expressz Különszámában összefoglaltuk Önnek a legfontosabb tudnivalókat magyar miniszterelnök németországi látogatásával kapcsolatban.

1. Orbán Viktor és Olaf Scholz találkozója

2022. október 10-én, hétfőn Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke hivatalos látogatást tett Olaf Scholz (SPD) szövetségi kancellárnál Berlinben. A kétórás megbeszélés középpontjában az Ukrajna elleni orosz háborúra adott reakciók álltak.

A találkozót a magyar kormányfő „gyümölcsözőnek” nevezte. „Örömmel mondhatom el, hogy ő (Olaf Scholz) még életben van. És én is." – mondta Orbán Viktor a Kancellári Hivatalban folytatott megbeszélés után, majd hozzátette, hogy minden nehéz kérdéssel foglalkoztak, így mindkét fél elégedett lehet az eszmecserével. A tárgyalás tartalmával kapcsolatban további részleteket azonban Orbán Viktor és a német fél sem közölt.

A hivatalos látogatásról Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki a magyar delegáció tagjaként szintén a német fővárosban volt, a Facebookon a következőket írta: „Nemzeteink ugyan bizonyos kérdésekben másként gondolkodnak, de meg kell találnunk azokat a közös pontokat, amelyek mentén együttműködhetünk. Ilyen közös pont például, hogy Magyarországnak és Németországnak egyaránt szívügye Európa biztonsága és stabilitása. Európa nehéz időket él, ezért különösen fontos a kapcsolataink erősítése és a párbeszéd fenntartása országaink között.”

2. Angela Merkellel és Armin Laschettel is találkozott Berlinben Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök többnapos berlini látogatása során, 2022. október 9-én, vasárnap  Angela Merkel (CDU) volt kancellárral és CDU-elnökkel egyeztetett – adta hírül a kereszténydemokrata politikusnő hivatali irodája. Mindazonáltal a beszélgetés tartalmáról további tájékoztatást nem adtak. „Kérjük megértésüket, hogy – mint általában a nem nyilvános személyes beszélgetések esetében – erről a nem nyilvános beszélgetésről sem adunk további tájékoztatást.” – írta az iroda újságírói kérdésre válaszolva.

Orbán Viktor 2010 óta Magyarország miniszterelnöke és tizenegy évig „ült egy asztalnál” Angela Merkellel az Európai Tanács ülésein. Ezenfelül pártjaik 2021-ig egy európai pártcsaládhoz, az Európai Néppárt (EPP) csoportjához tartoztak, így Orbán és Merkel jól ismerik egymást.

A miniszterelnök ezenfelül vasárnap Armin Laschettel, Észak-Rajna-Veszfália tartomány korábbi miniszterelnökével, a CDU jelenlegi külpolitikusával is találkozott és egyeztetett. A személyes beszélgetés tartalmáról azonban itt sem állnak információk a széles közönség rendelkezésére.

A kétoldalú találkozók mellett a magyar miniszterelnök október 10-én, hétfőn megbeszélést folytatott a CDU/CSU Bundestag-frakciójának Magyar Baráti Körével. Az oldott hangulatú találkozón a miniszterelnök mellett több kormánytag is részt vett, hogy a magyar-német kapcsolatok jövőjéről egyeztessenek a német parlamenti képviselőkkel.

3. Magyar Gadasági Fórum Berlinben 

A Magyar Gazdasági Fórumot a Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, valamint a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége szervezte a magyar miniszterelnök berlini látogatásának részeként.

Orbán Viktor a gazdasági felsővezetők előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország 2010 óta minden válságból – ide sorolva a gazdasági világválság, a migrációs válság és koronavírus-járvány utóhatásait is – megerősödve került ki. A miniszterelnök emellett kiemelte, hogy Magyarország, mint nyitott ország számára, a határvédelem a gazdaságpolitika része és, hogy a közeljövőben különösen fontos lesz a politikai biztonság, az energiabiztonság és a fizikai biztonság. A miniszterelnök elmondta, hogy a politikai biztonságot a stabil kormány garantálja, a fizikai biztonságot pedig többek között azzal lehet biztosítani, hogy Magyarországot megőrizzük a béke szigeteként. Az energiabiztonság fontos részeként kiemelte, hogy egy országnak hathavi gáztartalékkal kell rendelkeznie. Ezzel kapcsolatban Orbán hangsúlyozta, hogy Magyarországnak ezen képessége megvan.

„Azok, akik együttműködnek velünk, jól fognak járni” – mondta a miniszterelnök a gazdasági vezetőknek. Nyomatékosította továbbá, hogy a gazdaságban nincsenek meglepetések, a kormány közép és hosszú távú tervei minden ágazatban ismertek. Orbán beszédében számos, német vállalatokkal kötött megállapodást említett példaként, hogyan tudnak részt venni Magyarország modernizációjában.

A fórumon Julia Gross, a Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete is részt vett. A rendezvénnyel kapcsolatban nagykövet asszony a következőket állapította meg: „Nagyon nyílt vita zajlott a német gazdaság képviselői, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Szijjártó Péter és Palkovics László miniszterek között a magyarországi német befektetők előtt álló lehetőségekről és kihívásokról. Az innováció és a csúcstechnológia helyszíneként Magyarország vonzza a német befektetőket. A sikertörténet következő fejezete szempontjából fontos a szakemberek képzése és a befektetés biztonsága.”

4. Kedden a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén tartott beszédet a magyar kormányfő

Orbán Viktor berlini útjának egyik záróeseményeként részt vett a német főváros legolvasottabb napilapja, a Berliner Zeitung és a Cicero konzervatív politikai magazin által szervezett „Vihar Európa felett – az ukrajnai háború, az energiaválság és geopolitikai kihívások” című, most induló sajtóbeszélgetés-sorozat első rendezvényén, melynek a magyar miniszerelnök volt első meghívott vendége. A szervezők célja, hogy a figyelem az ukrajnai orosz inváziót követően Kelet-Európa felé forduljon, hogy az emberek jobban megértsék az új geopolitikai kihívásokkal szembeni különböző álláspontokat és megoldási javaslatokat.

A panelbeszélgetést, amin közel 200 vendég vett részt a politika, gazdaság, tudomány és civiltársadalom világából, nagy érdeklődés övezte. A miniszterelnök az első kérdéseket arra használta fel, hogy hangsúlyozza az Oroszország bűnös háborújához való hozzáállását: „Február 5-én Moszkvában voltam, hogy a békéről tárgyaljak Vlagyimir Putyinnal. Megkérdeztem az orosz elnököt, mit gondol Putyin az ukrán hadseregről. Azt mondta, hogy nagyon jó és nagyon jól képzett. Azt mondta, mindent megtesz azért, hogy Ukrajna soha ne csatlakozzon a NATO-hoz.”  Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy ezt a beszélgetést követően jelentette a NATO-nak.

A miniszterelnök a panelbeszélgetés során tűzszünetre szólította fel az Egyesült Államokat és Oroszországot az ukrajnai háborúban. „Minden csepp véremmel Ukrajna oldalán állok” – mondta Orbán. Azonban véleménye szerint csak Amerika tudja lezárni ezt a háborút és Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment. „Ha Putyin tömeggyilkos, akkor ez az elnök nagyon megnehezítheti a békét. A béke reménye Donald Trump.” – mondta a magyar miniszterelnök.

Orbán ezenfelül Angela Merkel (CDU) volt kancellár érdemeit méltatta és elmondta, hogy Merkel a fellépésével már 2014-ben megakadályozta a háborút a Krím-félsziget orosz annektálása után. „Amit Angela Merkel a krími válság idején tett, az mestermunka volt.” – emelte ki a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy akkor azért nem került sor háborúra, mert Németország diplomáciai erőfeszítései elszigetelték a konfliktust. „Nem hagyták, hogy felrobbanjon és mindannyiunkat belekeverjen.” Arra a kérdésre, hogy ezt úgy kell-e érteni, hogy szerinte Merkel kancellárral nem lenne háború Ukrajna ellen, Orbán úgy válaszolt: „Ez bizonyos”.