A nyári politikai szünet után megkezdődött a német „szuperválasztási év” második felvonása, mégpedig a szeptember 6-ai szász-anhalti tartományi parlamenti választással. Bár a Németországi Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta már több mint 240 tartományi parlamenti választást tartottak, azonban ez minden bizonnyal az egyik legizgalmasabbak és legnagyobb figyelemmel kísértek közé tartozott. Ez a szavazás ugyanis, annak ellenére, hogy 2,1 millió fővel népességarányosan Németország lakosságának mindössze 2,5 %-a él Szász-Anhaltban, messze túlmutatott a tartományi határokon és hosszútávon a német – egyébként is gyenge alapokon álló – kormánykoalíció megingását is magával hozhatja. Az eredmények tekintetében pedig akár meg is akadhat az a demokráciaelméleti szempontból nem túl szerencsés tendencia, hogy a választók jobboldali többséget tesznek lehetővé és irányváltást akarnak, majd a politikai tűzfalak miatt mégis mindig legalább egy baloldali párt is a kormány tagja lesz.

 

Eredmények

Az NDK felbomlása után, 1990. október 3-án újraalapított tartományban a CDU volt a meghatározó erő, az eddigi hét miniszterelnökből hatot a kereszténydemokraták adtak, egyet pedig a szociáldemokraták 1994 és 2002 között. A mostani választáson azonban 77,8 %-os részvételi arány mellett (2021: 60,3 %) új politikai korszak kezdődött Szász-Anhaltban, ugyanis az AfD 2021-es eredményéhez képest 23 %-ot javítva 43,8 %-ot ért el, míg a miniszterelnököt adó CDU óriási pofont kapott és 19,9 %-ot veszítve mindössze 17,2 %-ot kapott. Harmadik helyen a minimálisan erősödő SPD futott be 9,3 %-kal, negyedikek pedig a Zöldek lettek 3 %-ot erősödve 8,9 %-kal. A Die Linke 2,4 %-ot gyengülve 8,6 %-on végzett, míg az újonnan a tartományi törvényhozásba jutó BSW 5,3 %-ot kapott. Az eddig a parlamentben ülő és kormányon lévő FDP nem érte el az öt százalékos bejutási küszöböt és kiesett, elveszítve így utolsó tartományi minisztereit is.

A mandátumok megoszlásában ez az eredmény a következő erőviszonyokhoz vezet: a 83 képviselőt tömörítő parlamentben az első helyen végző AfD 39 (2021: 23), míg a második helyen befutó CDU 15 mandátummal (2021: 40) rendelkezik majd. Az SPD-nek, a Zöldeknek és a Die Linkenek egyaránt nyolc-nyolc képviselője lesz (2021: SPD: 9; Zöldek: 6; Die Linke: 12), míg a BSW öt mandátumot szerzett.

A listás eredményeken túl az egyéni választókerületekben is óriási AfD-s dominancia rajzolódott ki. A 41 egyéni képviselőjelölti helyből 38-ban győzött az AfD-s jelölt, a fennmaradó háromban pedig – a tartományi nagyvárosok egy-egy kerületében – a Die Linke szerzett egyéni mandátumot. Sven Schulze (CDU) szász-anhalti miniszterelnök választókerületében kikapott az AfD-s jelölttől, míg Ulrich Siegmund, az AfD listavezetője és miniszterelnökjelöltje 49 %-kal nagyon magabiztosan szerzett egyéni mandátumot.

A szavazási tendenciákat vizsgálva szembeötlik továbbá, hogy az AfD minden kategóriában óriási győzelmet aratott (nemek, korosztály, iskolázottsági szint, anyagi helyzet, munkaviszony), így nem csoda a valóban világsajtót bejáró eredmény. Az AfD sikeréhez az is nagyban hozzájárult, hogy 170.000, eddig a szavazástól távolmaradó személyt tudott mobilizálni. Ezen kívül érdekesség még, hogy a voksolást megelőző felmérések miatt egy hasonló, de mégis más előjelű taktikai szavazás alakult ki. Az előző néhány tartományi parlamenti választásnál ugyanis az AfD megakadályozására a választók listás szavazatukat nagy arányban az AfD ellenében esélyes győztes párt támogatására adták le, legyen szó CDU-s vagy SPD-s listavezetőről és Zöld, Die Linke-s, SPD-s vagy éppen CDU szimpatizánsról (lsd. pl. 2024-ben Szászországban). Ennél a választásnál azonban a listás szavazat koncentrációja helyett a kisebb pártok biztos parlamentbe juttatása volt a fő cél, hogy így akadályozzanak meg egy esetleges AfD-s abszolút többséget. A taktika sikeresnek bizonyult, ami egyúttal meg is magyarázza, hogy az előzetes felmérésekben erősebbre mért CDU és Die Linke miért gyengültek, és az SPD és Zöldek miért erősödtek.

Ezek az eredmények – és a tartományi parlamenti választások általánosságban – azért is érdekesek, mert a német politikai rendszer felépítése miatt a közigazgatási feladatok nagy részét ezek látják el: egy-egy tartomány saját parlamenttel, saját kormánnyal, alkotmánybírósággal, számvevőszékkel és költségvetéssel rendelkezik. Így egy átlag német állampolgár elsősorban ezek fenntartásában lévő intézményekkel (pl. közoktatás, rendőrség, igazságügy, egészségügy) találkozik. Mi több, a tartományi kormányoknak a Szövetségi Tanács (Bundesrat) révén érdemi beleszólásuk van a szövetségi törvényhozási munkába is. Ennek megfelelően egy tartományi parlamenti választás, amely egyúttal az ottani kormány összetételéről is dönt, semmiképp sem helyhatósági, hanem az teljes ország belpolitikai irányát meghatározó voksolás is egyben. Fentiekből adódóan nagy jelentőséggel bír, hogy milyen erőviszonyok vannak a tartományi parlamentekben és a kormányokban.

Meghatározó témák és pozíciók

Az utóbbi években megfigyelhető az a trend, hogy a közösségi média, a hírek gyors áramlása, a német politikai paletta széttöredezése, valamint a korábbi nagy néppártok (CDU, SPD) gyengülése miatt a tartományi parlamenti – és már sok esetben a helyhatósági – választások is országos, sőt nemzetközi figyelmet generálnak, ami korábban nem volt jellemző Németországban. Ennek megfelelően a kampány témái is változnak, és egyre több szó esik a tartományi választások előtt olyan kérdésekről – mint például a háború és béke, a német külpolitika, Oroszországhoz fűződő viszony, Ukrajnának nyújtott anyagi és katonai támogatás –, amelyek nem is tartományi, hanem szövetségi hatáskörbe tartoznak.

A mostani szász-anhalti választás előtt azonban a mindent meghatározó és átfogó téma az volt, hogy a tartományi Alkotmányvédelmi Hivatal által bizonyítottan szélsőségesnek minősített AfD megszerzi-e az abszolút többséget, tud-e kormányt alakítani vagy kormányra kerülhet-e. Így ezzel a kérdéssel nem csak a média foglalkozott nagyon intenzíven, hanem a többi párt is erre építette részben kampányüzeneteit, magukat az AfD ellenében a tartomány és a demokrácia megmentőjeként pozícionálva. Utóbbinál kivételt jelentett a BSW álláspontja, mi szerint ők lehetővé tennék, amennyiben bejutnak a parlamentbe, hogy valódi változás és akár egy AfD-s miniszterelnök legyen.

Ezeken kívül kiemelten megjelent még – leginkább az AfD által tematizálva – a migráció, integráció és közbiztonság kérdése, a tartományból való elvándorlás és csökkenő népességszám (Szász-Anhalt lakossága átlagban a legidősebb a tartományok között 48,3 éves korral), az ezzel összefüggő családtámogatások rendszere, valamint a gazdasági helyzet és kihívások. Fontos tartományi hatáskörbe tartozó téma volt még az oktatáspolitika, ugyanis a tartományban a tanárok száma növekvő diákszám mellett egyre csökken, ami már rendszeresen tanórák elmaradásához vezet. A tartományok közötti oktatási rangsorban pedig Szász-Anhalt az utolsók között szerepel, illetve itt a legmagasabb az iskolát végzettség nélkül elhagyó fiatalok száma és aránya (13 %).

Fontos kampánytéma volt még az AfD egyik terve, ígérete, miszerint hatalomra jutásuk esetén azonnal felmondják a közszolgálati média alapjául szolgáló állami szerződést. Ez olyannyira megmozgatta a közvéleményt, hogy az egyébként a szerződések szerint semlegességre kötelezett közszolgálati Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) több felületén és műsorában is arra figyelmeztetett, hogy mivel járhatna a műsorszolgáltatási állami szerződések felmondása. Így például a „Szász-Anhalt ma” című tévéműsorban a műsorvezető éppen egy lovassporttal kapcsolatos riportot jelentett be, amikor a kép hirtelen elmosódott, majd elsötétült. Ezt követően a következő szöveg volt olvasható és hallható: „Ahogy látják, semmit sem látnak. Nincs többé MDR Szász-Anhaltban? Ez megtörténhet.” Hasonló történt aznap reggel a rádióban is. Az MDR Szász-Anhalt rádióhíradójának végén egy hírolvasó átadta a szót egy kolléganőjének, de ezután másodpercekig semmit sem lehetett hallani. Ekkor az újságírónő is azt mondta: „Ahogy hallják, semmit sem hallanak.”

A két aspiráns

Az AfD listavezetője és miniszterelnökjelöltje már a rendszerváltás után születő, 35 éves Ulrich Siegmund volt. Politikai pályafutását 2008-ban a CDU-ban kezdte, ahonnan az euróválság nyomán kilépett. 2014-ben csatlakozott az alig egy évvel korábban alapított AfD-hez, majd 2016 márciusában bekerült a magdeburgi tartományi parlamentbe, két évvel később pedig már frakcióvezető-helyettesé lépett elő. A 2021-es választások után, amelyeken az AfD 2016 után ismét a második legerősebb erő lett, Siegmundot társ-frakcióvezetővé választották. Nem csak politikai karrierje volt azonban. Miután egy ideig egy szemklinikán dolgozott, Siegmund 2014-ben Berlinben saját vállalkozást indított egy professzionális illatmarketinggel foglalkozó cég vezetésével, ennek menedzselését csak ebben az évben adta le. Bár mediális össztűz alatt állt, semmilyen lejárató (pl. a keresztbefoglakoztatások felderítése az AfD-n belül, melynek nyomán kiderült, hogy Siegmund édesapja Thomas Korell AfD-s Bundestag képviselőnek dolgozik évi 70.000 euróért) és figyelmeztető anyag nem rettentette el a választókat a jelölttől.

Az AfD közvélemény-kutatásokban mért előretörését az idén január óta miniszterelnök Sven Schulze próbálta meg megállítani. A 47 éves politikus gazdasági mérnöknek tanult, hét évet dolgozott a szakmájában, illetve önkormányzati képviselő is volt. 2014 és 2021 között európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, majd 2021-től tartományi gazdasági miniszter volt Szász-Anhaltban. Ugyanezen év márciusa óta ő a tartományi CDU elnöke is. Idén januárban pedig úgy lett miniszterelnök, hogy ezt a Németországban már szokványossá vált taktikai lépést, melynek nyomán az új miniszterelnök még „hivatali bónuszt” szerezhet a hivatalában, 2025 nyarán mind ő, mind a korábbi miniszterelnök Reiner Haseloff (CDU) is kizárták.

Mi következik az eredményekből?

A következő két hétben a szeptember 20-án soron következő berlini és mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választások miatt nagy személyi változásokra és földindulásokra egyelőre nem lehet számítani. Az AfD-t és a BSW-t kivéve mindegyik párt sokkos állapotban van szövetségi és tartományi szinten egyaránt, és próbálják feldolgozni különböző lózungok ismételgetésével a történteket. A kormányalakítási lehetőség még a CDU-s Sven Schulze szerint is az AfD-nél van, az pedig, hogy Ulrich Siegmund valóban él-e ezzel a lehetőséggel és kormányt alakít-e a BSW-vel, még nyitott kérdés, a nyilatkozatok alapján viszont van rá esély. Az AfD-ben azonban inkább abban reménykednek, hogy a szász-anhalti CDU-ból – akár különböző kormányzati pozíciók ígéretével – néhány képviselő átáll hozzájuk és úgy már egyedül tudnának kormányozni. Az esély erre is megvan, hisz a szász-anhalti kereszténydemokratáknál már évekkel ezelőtt voltak képviselők, akik most is bejutottak a törvényhozásba és az AfD-vel való együttműködést vagy az általuk történő tolerálást támogatták.

A szövetségi szinten viszont várhatóan a következő két említett tartományi parlamenti választás után lesznek változások. Amennyiben a CDU-nak és az SPD-nek ez a két voksolás nem lesz eladható sikerként, akkor mindkét párt szövetségi vezetése nagy valószínűséggel rövid időn belül távozásra kényszerül. Azt, hogy ezt önként belátják-e, vagy a párton belül kikényszerítik, nem lehet tudni, de inkább az utóbbi a reálisabb forgatókönyv. Továbbá az, hogy Friedrich Merzet (CDU) kancellári pozíciójában megpuccsolnák – például az efféle ambícióval rendelkező Hendrik Wüst (CDU) észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök és tartományi pártelnök – egyelőre valószínűtlen, hisz 2027 márciusában magára Wüstre is tartományi parlamenti megmérettetés vár. Ezt megelőzően a fiatalabb kereszténydemokrata politikus nem valószínű, hogy be merné vállalni ezt a kockázatos politikai lépést. Merz egyébként a szász-anhalti választás utáni első megszólalásában hangsúlyozta személyes felelősségét az eredményben, de megerősítette, hogy marad kancellár és az SPD-vel képzeli el továbbra is a kormányzást.

Így továbbra is sok nyitott kérdés marad mind Szász-Anhaltban, mind a szövetségi politika szintjén, amelyeket egyelőre nem tudunk megválaszolni. Az viszont biztos, hogy a német politika hollandizálódása folytatódik és olyan dinamikák és trendek figyelhetők meg a stabilitást egyébként rendkívül kedvelő Németországban, amelyek pár évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlenek lennének. Szakértőként ez kifejezetten izgalmassá teszi a korábban néhol unalmasnak ható német politikát, magyarként és európaiként viszont némileg aggodalomra ad okot, ha Németország nem rendelkezik sem gazdasági, sem politikai stabilitással.