2023. február 28-án Prof. Dr. Heinz Theisen, a kölni Észak-Rajna-Vesztfáliai Katolikus Egyetem politológia professzora és a Magyar-Német Intézet Visiting Fellowja, Debrecenbe utazott, ahol az ottani MCC Képzési Központban "Ukraine between the superpowers" című szemináriumot tartott "A világ nagy kérdései" című kurzussorozat részeként. Több mint 25 hallgató vett részt előadásán, amelyet beszélgetés követett.

Theisen kifejtette, hogy meg kell érteni az illegális orosz agresszió hátterét ahhoz, hogy képesek legyünk egy békét biztosító rendszerhez visszatalálni a háború után. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi ukrajnai háborúból elsősorban az Egyesült Államok kamatozhat, míg Európa a konfliktus vesztese. Magyarország kivételként kiemelkedik, hiszen önérvényesítő politikát és így nemzeti érdekeit követi.

Az előadást beszélgetés követte a diákokkal. A diákok többek között arról beszélgettek, hogyan nézhet ki egy lehetséges béke, és hogy van-e jövője Ukrajnának az EU-ban.