„A jelenlegi német politika irányvonalai, aktualitásai“ című rendezvény keretein belül a tavaly szeptemberi szövetségi választások hatásairól, a szövetségi kormány jelenlegi politikai kihívásairól, valamint irányelveiről volt szó az MCC Debreceni Képzési Központjában 2022. március 17-én. Az előadást a Magyar-Német Intézet két munkatársa, Darkó Tünde és Dobrowiecki Péter tartották.

A rendezvényt Darkó Tünde nyitotta meg, aki először a Németországi Szövetségi Köztársaság politikai rendszerének alapvető jellemzőivel és sajátosságaival ismertette meg a közel 20 érdeklődő diákot. Egy rövid történelmi bevezető után elsősorban a szövetségi köztársaság föderális rendszerét mutatta be a hallgatóknak, majd a jelenlegi német belpolitikai helyzetről beszélgetett részletesebben, kitérve itt a szövetségi elnök újraválasztására, a tartományi szintű kormánykoalíciók sokféleségére, valamint az új szövetségi kormány összetételére.

Dobrowiecki Péter a német külpolitikáról, annak prioritásairól és kihívásairól beszélt. Az előadásban aktualitása miatt központi szerep jutott az orosz-ukrán háborúnak, kiemelve, hogy a háború hogyan kérdőjelezi meg a német külpolitika korábban mozdíthatatlannak tartott pilléreit. A németek feladták többek között azon álláspontjukat, miszerint nem küldenek fegyvereket háborús vagy válságövezetekbe, valamint a gyakran bírált Északi Áramlat 2 gázvezetéket sem helyezték üzembe. Megvitatásra került továbbá német-francia bilaterális viszony és a német szerepvállalás Közép-Európában.

Az előadás alatt és után is számos kérdés merült fel a diákok részéről, amelyekre a Magyar-Német Intézet munkatársai adtak választ. Ezután kötetlen beszélgetés keretében folytatták a diskurzust a német politika iránt érdeklődő hallgatókkal.