Rendezvénybeszámoló: Willkommenskultur Németországban: Hatás és tanulságok – előadás és pódiumbeszélgetés Prof. Dr. Oliver Lembckével

Az MCC Győr egyik hallgatója és Dömötör Mihály, az MCC Győr képviselője rövid köszöntője és bevezetője után Alexander Rasthofer bemutatta Prof. Dr. Oliver Lembckét, aki előadásában először a „Willkommenskultur” fogalmát tisztázta. Kifejtette, hogy a Willkommenskultur gondolata, amely csak a 2015-ös menekültválság idejében jelent meg igazán „vezérszóként”, a felvilágosodás és a humanizmus alaptételeire vezethető vissza, és egy nyitott, elfogadó és befogadó társadalom reménye. Az 54 éves professzor megjegyezte, hogy a „Willkommenskultur” az ún. befogadás kultúrája összességében végzetes kudarcot vallott. Ebből következik, hogy a „Willkommenskultur” kifejezésnek a mai német nyelvhasználatban túlnyomórészt negatív, pejoratív felhangja van.

Arra a kérdésre, hogy Merkel kancellárasszony és utódja, Olaf Scholz miért folytatták és folytatják a nyitott határok és a nagyrészt szabályozatlan tömeges migráció politikáját, Lembcke azt válaszolta, hogy ez nem csupán a társadalmi elfogadottság kérdése, hanem végső soron politikai döntés. Véleménye szerint ez azért nem sikerült, mert nincs egy koherens terv arra, hogyan lehetne a migráció kérdését morálisan helyesen megoldani. Merkel „Wir schaffen das” / „Meg tudjuk csinálni” mondata nem volt más, mint a meglepetés eredménye. Akkoriban egyszerűen nem számítottak egy ilyen migrációs hullámra, ugyanakkor meghozták a hosszú távon végzetes döntést, hogy azt beengedik.

Felmerült a kérdés, hogy a németek miért tétováznak még mindig annyira, hogy konkrét intézkedéseket hozzanak ezen a területen. Lembcke elmondta, ehhez jogi keretre lenne szükség és különbséget kellene tenni a menekültek és a migránsok között. A hiba abban rejlik, hogy bár elméletben ez megtörténik, és a jogi keret létezik, a kialakított irányelveket, amelyek elméletileg három évre korlátozzák a menedékjogot meghosszabbítás nélkül, a gyakorlatban gyakran kijátsszák, vagy egyszerűen nem hajtják végre. Elég például terápiát igénylő mentális betegséget szimulálni vagy megszabadulni a személyes iratoktól, hogy a német bürokrácia gyakorlatilag ellehetetlenítse a kitoloncolási eljárás megindítását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az esetek többségében, ha már egyszer valaki átjutott a határon, maradhat. Másrészt az anyagi támogatás, az oktatási lehetőségek és a német egészségügyi rendszer felajánlása túl nagy ösztönzést jelent a migránsok számára, hogy vállalják a kockázatot. Arra a kérdésre azonban, hogy Németország szándékosan teremti-e meg ezeket az ösztönzőket, Lembcke határozottan nemmel válaszolt. Nem lát nagy stratégiát a német megközelítés mögött.

Lembcke szerint 2015-től kezdődő menekülthullámok hatásaira vonatkozó kérdés egyértelműen negatív képet fest. Ezt számokkal és adatokkal illusztrálta. Például 2015-től a migránsok termelékenysége folyamatosan csökkent. A segélyben részesülőké 70 százalékról mindössze 30 százalékra. A segélyek nélkül megélhetést biztosítani tudó migránsok aránya, valamint a súlyos bűncselekmények statisztikáiban való erős felülreprezentáltságuk pedig azt jelezte, hogy az integráció széles körben nagyrészt kudarcot vallott.

Ebben az összefüggésben az Alternatíva Németországért (AfD) a migrációs válság nagy haszonélvezője, mivel ez az egyetlen párt, amely nyíltan kiáll a „Willkommenskultur” ellen. Így a választók egy nagyon nagy része - bár nem szélsőjobboldali, és nem is feltétlenül egyértelműen a konzervatív spektrumhoz sorolható - mégis az AfD felé fordulnak, mivel ebben a kérdésben nincs alternatíva. A többi párt tűzfala az AfD-vel szemben ráadásul egészen más jellegű problémákhoz vezethet a jövőben, hiszen a többi párt koalíciós képessége tovább csökken. Különösen a CDU-é, különösen a keleti tartományokban, ahol az AfD már most is 30 százalék fölött van.

A panelbeszélgetés vége felé a közönség is lehetőséget kapott, hogy feltegye kérdéseit. Különösen nagy érdeklődést váltott ki, hogy a német Alkotmányvédelmi Hivatal az AfD ügyével foglalkozott. Bár az AfD alcsoportjai veszélyt jelenthetnek, az, hogy az alkotmányvédelem a demokratikusan megválasztott AfD-vel foglalkozott, de a zöld szélsőséges csoportok vagy egyértelműen erőszakos csoportok, például az Antifa felett szemet hunyt, a német jogállamiság valódi problémáira utaló jelek. Lembcke válasza szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy Németországban a német történelem miatt az emberek más következtetéseket vonnak le, és a jobbról érkező veszélyt mindenkor lényegesen nagyobbnak tartják, mint a más irányból érkezőt. Az AfD elszigetelése helyett, ami Lembcke szerint csak növelné a népszerűségét, nyílt követeléseket kellene támasztani a párttal szemben A CDU-nak mindenekelőtt koalíciós hajlandóságot kellene mutatnia, de ennek elkerülhetetlen feltételeként a pártnak meg kellene szabadulnia nyíltan szélsőjobboldali tagjaitól.