A tudomány szabadsága – a sajtószabadsággal és a véleménynyilvánítás szabadságával együtt – a német Alaptörvény 5. cikkében, az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában is szerepel. Ennek ellenére napjainkban a tudományos szabadság határai, amelyek csak a jogi keretrendszerek alapos elemzésével határozhatók meg, mégis gyakran vita tárgyát képezik.
Ennek fényében tehát a tudománynak a szabad demokratikus alaprend, az alapjogok védelme, valamint a büntetőjog értelmében kell politikailag és erkölcsileg is „korrektnek” lennie. Az ezzel szembemenő társadalmi, például politikai, vallási vagy ideológiai befolyásolási, szankcionálási vagy diszkreditálási kísérletek éppoly népszerűek, mint amennyire problematikusak. Hol vannak tehát a tudomány szabadságának határai és ki határozza meg azokat? Miért van erről egyre több vita Németországban annak ellenére, hogy az Alaptörvény is rögzíti azt?
Ezen kérdések német perspektívából történő közös megvitatására a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért panelbeszélgetéssel egybekötött előadást szervez
A tudomány szabadsága:
Úton az intellektuális lockdown felé?
címmel
Dr. Sandra Kostner
a Schwäbisch Gmünd-i Egyetem Interkulturalitás és integráció mesterképzésének ügyvezetőjével,
a Tudományos Szabadságért Hálózat kezdeményezőjével és elnökével.
2023. május 31. (szerda) | 18.00 óra
Scruton V.P.
(1053 Budapest, Veres Pálné utca 12.)
A rendezvény nyelve német, német-magyar szinkrontolmácsolást korlátozott számban biztosítunk.
Regisztrálni 2023. május 30-ig ide kattintva tudnak.