Az MCC Magyar-Német Intézete a Konrad-Adenauer-Stiftunggal közösen szervezte meg „The Future of German Foreign Policy” című beszélgetését 2022. január 26-án a Scruton rendezvénytérben. A rendezvényen kb. 80 fő vett részt az Intézet partnerei, diákok, a tudományos élet és diplomácia képviselői, valamint az itteni német közösség tagjai.

Az eseményt Michael Winzer, a Konrad-Adenauer Stiftung budapesti képviseletvezetőjének köszöntője nyitotta meg. A pódiumbeszélgetés keretében Prof. Dr. Ulrich Schlie, a Bonni Egyetem Biztonságpolitikai és Stratégiai kutatásért felelős tanszékének professzora és korábbi MCC visiting fellow beszélgetett Bauer Bence intézetigazgatóval a Merkel korszak utáni német külpolitika irányvonalainak alakulásáról.

Németország külpolitikáját  az ország újraegyesítése óta  a lassú irányváltás tendenciája jellemzi,amely elsősorban a konfliktuskezelésre, konfliktusrendezésre fókuszál, jó példa erre az ország délszláv háborúban tanúsított válságkezelése. Ugyanakkor kiemelte, hogy ez a hozzáállás egyfajta kiszámíthatóságot, stabilitást adott a külpolitikának. Schlie szerint ez a kiszámíthatóság várható a jövőben is, hosszútávú stratégia hiányában elsősorban az aktuális konfliktusok kezelése fogja dominálni a külpolitikai agendát: Ennek jelei már körvonalazódni látszanak az ukrán-orosz krízis kapcsán.Meglátása szerint az új német jelzőlámpa-kormánykoalíció kormányprogramja ismeretében problémát jelenthet, hogy a Zöld párt vezetője személyében olyan ember irányítja a német külpolitikát, aki nem rendelkezik komolyabb diplomáciai tapasztalattal.

A professzor beszélt a német kereszténydemokrata párt megújításáról is. Rámutatott, Friedrich Merz nem fog csalódást okozni azoknak, akik a CDU megújításában, a konzervatív párt megerősítésében bíznak. Utalt rá, hogy Merz frakcióvezetősége alatt a CDU erős ellenzékké fog alakulni és keményen fogja bírálni a kormánypártok politikáját.

Schlie professzor a pódiumbeszélgetés alatt a közönség soraiból érkező kérdéseket is megválaszolta. A német-francia viszonyrendszer alakulása tekintetében hangsúlyozta, hogy a fennálló partnerség Németország és Franciaország között az Európai Unió számára elsősorban a problémák megoldására irányul, amelyben fontos a nagyobb szerepvállalás erősítése.

Kína stratégiai, biztonságpolitikai, gazdasági térnyerése tekintetében hangsúlyozta, a „kínai fenyegetettség” az USA-t és az EU-t szorosabb kötelékre, együttműködésre sarkallja. Továbbá, mind a biztonságpolitikai, mind a technológiai-, és geopolitikai kihívások összehozzák, szorosabb együttműködésre késztetik az EU-s és az amerikai vezetést.

Az európai migrációs stratégiára vonatkozó kérdésre Schlie professzor utalt Ivan Krastev legújabb esszéjére, miszerint a migráció kérdése egy „teszt ügynek” tekinthető az Európai Unió számára, amelyről a jövőben további elmélyült vitákra számíthatunk.

A pódiumbeszélgetést lezáró fogadás keretében a vendégek tovább folytathatták az élénk párbeszédet, beszélgetést.