2026. március 8-án a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért az MCC Scrutonban több mint 70 érdeklődő részvételével választási estet tartott a baden-württembergi tartományi parlamenti választások alkalmából. Németország harmadik legnépesebb és gazdaságilag rendkívül erős, az utóbbi években azonban válságban lévő tartományában körülbelül 7,7 millió állampolgár volt szavazásra jogosult. A voksolás különlegességét egyrészről az adta, hogy 2026 Németországban „szuperválasztási évnek” számít, hisz öt tartományi parlamenti és három tartományban helyhatósági választást is tartanak. Másrészről Baden-Württembergben most először alkalmazták a nemrégiben elfogadott új választási törvényt, amely nyomán már 16 évesek is részt vehettek a demokrácia ünnepén. Így körülbelül 650.000 elsőszavazó jelenhetett meg idén az urnáknál.

 

A rendezvényt Szalontai Petra, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért projektkoordinátora, a választási est moderátora nyitotta meg. Ezt követően Dr. Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemző Központjának igazgatója és Dr. Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezetője elemezték a választási kampányt, a pártok kilátásait, majd a folyamatosan érkező eredményeket.

Az exit pollok megtekintését megelőző beszélgetésen a szakértők egyetértettek abban, hogy különösen fontos választásról van szó, hisz ez a „szuperválasztási év” első fordulója, ami megadhatja az alaphangot a további voksolásokra is, például a március 22-i rajna-vidék-pfalzi, vagy a szeptemberben tartandó keleti tartományi parlamenti választásokra is. Megvitatták továbbá a 15 év után leköszönő, Németország-szerte első zöldpárti miniszterelnök, Winfried Kretschmann politikai munkásságát és örökségét, valamint a Zöldek miniszterelnök-jelöltje, Cem Özdemir mellett a kampányban folytatott tevékenységét is. A Németország-szakértők kielemezték a CDU-s miniszterelnök-jelölt, Manuel Hagel körül a kampány utolsó három hetében kialakult szexizmus-botrányt, illetve kitértek arra is, hogy annak milyen hatása lehetett a változó közvélemény-kutatásokra. Ezen felül bemutatták a mostani parlamenti ciklusban megváltoztatott választási törvény legfontosabb módosításait és annak lehetséges kihatásait a végeredményre. Górcső alá vették továbbá az AfD baden-württembergi erősödését és az FDP újbóli bejutási esélyeit is.

A pódiumbeszélgetés második felvonásában a három szakértő megállapította, hogy nagy meglepetés a választást megelőző közvélemény-kutatásokat figyelembe véve nem született. Erről tettek tanúbizonyságot az exit pollok kihirdetése előtt leadott tippjeik is a pártok várható százalékait illetően – nagyságrendileg mindhárom szakértő eltalálta a később a közvetítés során látható számokat. Bauer, Mráz és Kiszelly ezt követően egyet értettek abban, hogy már bizonyosra vehető, hogy Baden-Württemberg következő miniszterelnökét Cem Özdemirnek hívják majd, minden más csak vágyvezérelt gondolkodás. Elemezték továbbá az eredmények tudatában a tartományban rendelkezésre álló koalíciós opciókat, illetve azoknak a politikai esélyeit. Kitértek arra is, hogy a baden-württembergi voksolás milyen hatással lehet elsősorban Friedrich Merz (CDU) kancellár pozíciójára és hatalmára, valamint a szövetségi kormány munkájára. Kijelentették továbbá, hogy bár a mostani választás valóban megadhatja az alaphangot a soron következő voksolásokra, azonban a szeptemberi keletnémet tartományok parlamenti választásain várható majd politikai földindulás.

A rendezvényt a szakértőknek címzett közönségkérdések – például a német exit pollok pontosságára és az SPD történelmileg legrosszabb eredményének szövetségi kihatására vonatkozóan – zárták.