A nyári időszakhoz érkezve szeretnénk rövid áttekintést adni a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért elmúlt éveinek legfontosabb szakmai eredményeiről, valamint azokról a kezdeményezésekről, amelyek megalakulásunk óta meghatározzák munkánkat. Intézetünk kezdettől fogva azért dolgozik, hogy szakmai tevékenységével erősítse a Magyarország és a német nyelvterület közötti párbeszédet, előmozdítsa a kölcsönös megértést, és hozzájáruljon a tudományos, oktatási és közéleti együttműködések bővítéséhez.
Az elmúlt években kutatásokkal, elemzésekkel, publikációkkal, konferenciákkal, szakmai rendezvényekkel, nemzetközi együttműködésekkel és tehetséggondozási programokkal járultunk hozzá a magyar–német kapcsolatok erősítéséhez. Mindezt kiterjedt hazai és nemzetközi partneri hálózat kialakítása kísérte: egyetemekkel, kutatóintézetekkel, szakmai műhelyekkel, közéleti szereplőkkel és civil szervezetekkel egyaránt szoros kapcsolatokat építettünk ki.
Intézetünk mára nemcsak Magyarország egyik meghatározó, Németországra és a német nyelvterületre fókuszáló kutató- és elemzőműhelyévé vált, hanem Németországban és a tágabb német nyelvterületen is egyre inkább Magyarországgal foglalkozó szakmai referenciapontként és keresett partnerként tekintenek ránk. Ezt jól mutatja a német nyelvű média, kutatóintézetek és szakmai szervezetek részéről érkező megkeresések növekvő száma, valamint kutatóink rendszeres részvétele nemzetközi konferenciákon, szakmai fórumokon és közéleti vitákban.
Az Intézet megalakulása óta több száz szakmai rendezvény, konferencia, előadás és kerekasztal-beszélgetés valósult meg. Magyarországon rendszeresen fogadtunk külföldi delegációkat és látogatócsoportokat, amelyek számára betekintést nyújtottunk szakmai munkánkba, tehetséggondozási programjainkba, valamint a magyar–német kapcsolatok aktuális kérdéseibe. Németországban és a német nyelvterület más országaiban konferenciák, előadások és szakmai tanulmányutak révén erősítettük intézményi kapcsolatainkat és a kétoldalú párbeszédet.
Kiemelt területünk a tehetséggondozás, amely szorosan illeszkedik a Mathias Corvinus Collegium egyedülálló tehetséggondozó profiljához. Intézetünk 2020-as megalapítása óta a Középiskolás Programban és az Egyetemi Programban részt vevő diákok képzésének támogatásában is szerepet vállal, több esetben atipikus programokkal és lehetőségekkel.
Az elmúlt években 13 kurzusunkon több mint 100 diák, valamint kilenc akadémiánkon több mint 120 hallgató vett részt. A gyakorlati tapasztalatszerzésben kiemelt szerepet töltenek be a német nyelvterületre szervezett szakmai tanulmányutak: eddig 11 tanulmányutat szerveztünk, amelyeken összesen 100 diák vett részt. A Középiskolás Program keretében további 19 előadás valósult meg, míg gyakornoki programunkban eddig 35 gyakornok, köztük 5 diák kapcsolódott be az Intézet szakmai munkájába.
Szakmai rendezvényeink széles körű elérést biztosítanak: budapesti nyilvános rendezvényeinken az elmúlt öt és fél évben több mint 3000 hallgató, vidéki programjainkon pedig több mint 1200 fiatal vett részt. Emellett több mint 15 diák személyre szabott mentorálását támogattuk, valamint kilenc mobilitási ösztöndíjban részesülő hallgató számára segítettünk gyakorlati vagy kutatási fogadóintézményt találni.
Tehetséggondozási tevékenységünk így a képzés, a gyakorlati tapasztalatszerzés, a nemzetközi mobilitás, a mentorálás és a közösségépítés egymásra épülő rendszerét alkotja. Célunk, hogy a fiatalok ne csupán elméleti tudást szerezzenek, hanem fejlesszék szakmai, nyelvi, interkulturális és diplomáciai kompetenciáikat, és közvetlen tapasztalatot szerezzenek a német nyelvterület szakmai és közéleti világáról.
Az elmúlt évek eredményeit és tapasztalatait egy átfogó kiadványban is szerettük volna bemutatni. Az összeállítás részletes képet ad Intézetünk kutatási és publikációs tevékenységéről, rendezvényeiről, nemzetközi jelenlétéről, tehetséggondozási programjairól, a fogadott delegációkról és szakmai látogatásokról, valamint mindazokról a kezdeményezésekről, amelyek révén aktívan hozzájárultunk a Magyarország és a német nyelvterület közötti tudományos és közéleti párbeszéd erősítéséhez.
A kiadvány különlegessége, hogy megszólalnak benne hazai és nemzetközi partnereink, szakmai együttműködőink és barátaink is. Az általuk megosztott gondolatok és visszajelzések megerősítenek bennünket abban, hogy a kölcsönös bizalomra és szakmai párbeszédre épülő együttműködések hosszú távon is értéket teremtenek.
Bízunk benne, hogy az összeállítás nemcsak átfogó képet ad Intézetünk eddigi tevékenységéről, hanem azt a szakmai hálózatot és együttműködési rendszert is érzékelteti, amelyet az elmúlt években közösen építettünk fel. Az elért eredmények szilárd alapot jelentenek ahhoz, hogy a jövőben is új kutatásokkal, programokkal, nemzetközi partnerségekkel és tehetséggondozási kezdeményezésekkel erősítsük a Magyarország és a német nyelvterület közötti kapcsolatokat, és hozzájáruljunk az európai szakmai párbeszédhez.
Intézetünk elmúlt éveinek szakmai munkájáról és legfontosabb eredményeiről szóló átfogó összeállítás itt érhető el.
Tehetséggondozási tevékenységünkről és az elmúlt évek programjairól szóló részletes beszámoló pedig itt olvasható.