A Magyar-Német Intézet szervezésében június 12. és 15. között stuttgarti szakmai kiránduláson vehettek részt a német nyelv és politika iránt érdeklődő MCC-s diákok, akik élményeiket az alábbi beszámolóban foglalták össze.
A stuttgarti utazásunk egy járattörlés miatt nehezen indult, de azoknak, akik sikeresen kijutottak a reggeli járattal, hasznos és szakmai szempontból igazán sokszínű programokon volt lehetőségük részt venni már az első naptól fogva. A reggeli indulás közel sem volt akadálymentes, sajnos a fél csapat – a légitársaság hibájából fakadóan – nem tudott felszállni a repülőgépre, így ők csak este csatlakoztak a programhoz.
Első látogatásunk a Konrad-Adenauer-Stiftunghoz vezetett, ahol a jelenlegi igazgató, Dr. Stefan Hofmann mesélt az alapítvány működéséről, illetve az általa kínált ösztöndíjakról, amelyek egyetemi tanulmányaink során relevánsak lehetnek számunkra. Ezt követően együtt ebédeltünk, ahol már kicsit oldottabb hangulatban volt lehetőségünk beszélgetni vele, nemcsak szakmai, hanem mindenféle más, közéleti témáról is.
Az ebédet követően az IFA-nál (Institut für Auslandsbeziehungen) egy körbevezetés keretében betekintést nyerhettünk egy nemzetközi heti- és havilapokkal is foglalkozó, német könyvtár és kulturális intézet működésébe. Még a hatalmas, föld alatti könyvarchívumot is volt lehetőségünk megnézni.
A délután hátralévő részében a Stuttgarti Magyar Főkonzulátuson megismerkedhettünk a konzulátus munkatársaival és az intézmény működésével. Az intenzív és figyelmet igénylő német nyelvű programok után igazán jó volt újra otthonosabb közegben, szívélyes fogadtatás és informális keretek között beszélgetni. A konzulátus épületének másik oldalán megtekinthettük a Liszt Ferenc Intézetet, amely Magyarország stuttgarti kulturális intézete. Jó volt megtapasztalni, hogy az intézet vezetője, Dr. B. Szabó Dezső Magyarország jó hírét külföldön is szívvel-lélekkel ápolja és terjeszti.
A nap lezárásaként az estét a főtéren lévő egyik hangulatos éttermében töltöttük a főkonzulátus munkatársaival és Dr. Michael Prosser-Schell professzorral, akinek fő kutatási területe a magyar-német kapcsolatok. A kellemes hangulatú vacsora ideális befejezése volt a hosszú napunknak, amelynek végén a még reggel hátrahagyott társaink is csatlakoztak hozzánk.
Összeségében rengeteget tudtam meg és tanultunk már az első napon is a németországi politikai, diplomáciai és kulturális intézményekről, azok magyar vonatkozásairól és regionális szerepükről. Mivel a szakmai programok német nyelven zajlottak, lehetőségünk nyílt a nyelvtudásunkat is fejleszteni. Mivel van köztünk olyan diák, aki következő tanulmányi félévét a Karlsruhei Technológiai Egyetemen szeretné tölteni, ezért különösen hasznosnak bizonyultak a kirándulásnak köszönhetően szerzett tudások és kapcsolatok.
A második nap egy kellemes reggeli keretében Steffen Bilgerrel, a Német Szövetségi Parlament CDU/CSU frakcióvezető helyettesével volt lehetőségünk beszélgetni. Ezt követően meglátogattuk a Nemzetiszocialista Bűnöket Vizsgáló Központi Hivatalt, ahol az intézményt vezető főügyész, Thomas Will tartott nekünk előadást arról, hogy hogyan kutatta fel az intézet a feledésbe merült háborús bűnösöket, és hogy miért van még ma is feladata az általa vezetett intézménynek.
A szakmai programokat követően kikapcsolódásként a gyönyörű ludwigsburgi kastélyban vehettünk részt vezetett túrán. A pihenő után mentünk is tovább, következő úticélunk a Baden-Württembergi Közlekedésügyi Minisztérium volt. Itt többek között a régió klímabarát infrastrukturális fejlesztéseiről hallgattunk meg egy előadást. Végül, utolsó programként visszatértünk a Liszt Intézethez, ahol ünnepélyes keretek között bemutatták Szalai Zoltán és Orbán Balázs „Der ungarische Staat” (A magyar állam karaktere) című könyvét.
A kirándulás utolsó napját is maximálisan kihasználtuk. A reggeli után látogatást tettünk a Német-Francia Intézetnél, ahol megismertük az intézmény működését, felépítését, a kapcsolatrendszerüket és kutatási területeiket. Mindemellett szó esett a francia választások eredményéről, valamint a francia gazdaság növekedéséről is. Ezután megtekintettük az intézethez tartozó francia nyelvű könyvtárat is, ahol egy rövid összefoglalót hallgathattunk meg a könyvtár történetéről és az ott lévő könyvekről.
Az ebédidőhöz közeledve meleg fogadtatásban volt részünk a Baden-Württemberg Stiftungnál. A közös étkezést egy előadás előzte meg. Bemutatták az alapítvány működését, felépítését és célját. Megtudhattuk milyen jellegű támogatásokat tudnak megpályázni a magyar diákok. Ezt követően mi is bemutatkoztunk, egy prezentáció segítségével szemléltettük a Magyar-Német Intézet és az MCC felépítését, működését és misszióját. Majd közösen elfogyasztottuk a finom vajas pereceket, szendvicseket.
A délután folyamán látogatást tettünk a stuttgarti Landtagban. A szigorú beléptetés után végig jártuk az intézmény különböző szintjeit és termeit. Egy rövid szimulációs játék keretein belül megtudhattuk, hogy milyen egy plenáris ülés menete, hogyan néz ki egy parlamenti szavazás, milyen a terem felépítése és hogyan ülnek a különböző frakciókban az emberek.
A nap és a tanulmányi kirándulás zárásaként látogatást tettünk a Stuttgarter Zeitung szerkesztőségében. Fontos kérdések merültek fel a beszélgetés folyamán. A fő kérdés az volt, hogy vajon leáldozóban van a papír alapú nyomtatott újságok ideje? Az online újságok és média felületek gyorsabban, könnyebben és a mai világban az internetnek köszönhetően a különböző számítástechnikai eszközökön keresztül bárhonnan azonnal elérhetővé váltak. Mindemellett számos információval gazdagodtunk a szerkesztőség felépítését és működését illetően.
Szerzők: Ferenczy András, Ribánszki Ágnes, Éger Márk