„Európában egy erős polgári középre van szükségünk.” Biztos abban, hogy Armin Laschet lesz a következő német kancellár, a magyar jobboldallal tovább folytatná a párbeszédet, de az AfD-vel való együttműködést a CDU vörös vonalának nevezi: Frank Spenglert, a CDU pártalapítványának korábbi vezetőjét, jelenleg az MCC Magyar-Német Intézetének tanácsadóját kérdeztük.

Mi az ön története Magyarországgal?

A Konrad Adenauer Alapítvány csehországi és szlovákiai irodáját vezettem 1999 és 2004 között, és ebben az időben is jól együtt tudtam dolgozni a magyarországi kollégákkal. Mindig jól éreztem magamat Közép-Európában, és a berlini időszakom után mindenképp Magyarországra akartam jönni. Az okokat nem kell megnevezni, annyi közös hasonlóság és történelmi kapcsolat van a két ország között. Ezen túlmenően a magyarok kedvelik a németeket, ami nincs így mindenhol.

Most újra Németországban él?

Ismét az otthonomban, Észak-Hessenben élek, egy nagyon szép környéken. Kilenc éven keresztül nagyon jól éreztem magamat Magyarországon, és az a szándékom, hogy ezután is rendszeresen Budapestre jöjjek. Tanácsadó lettem a Magyar-Német  Intézetnél, és vannak más kötelezettségeim is az országban. Örülök, hogy gyakran jöhetek Budapestre és más régiókba, például Sopronba vagy Pécsre.

Sok éven keresztül volt a CDU pártalapítványának, a Konrad Adenauer Stiftungnak az irodavezetője Budapesten. Most már nincs ebben a pozícióban, és időközben a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot. Mit gondol a fejleményekről?

Nagyon szerencsétlenül alakult az Európai Néppárt és a Fidesz együttműködése az utóbbi időszakban. A nehéz helyzet ellenére kompromisszumot szerettem volna látni, hogy a Fidesz továbbra is a Néppártban tudjon tovább együttműködni. Végül azonban egy másfajta döntés vált szükségessé. Most más utakat kell találni, amiken keresztül a strukturált politikai párbeszéd folytatható lesz. Van elegendő fontos európai téma, amikkel a felelős politikusoknak közösen kell foglalkozniuk, akkor is, ha bizonyára gyakran fognak kritikus konfliktusok kialakulni. Itt kevésbé a személyi kérdésekről van szó, inkább az Európa jövőjéről szóló szakkérdésekről. És itt feltétlenül szükség van Magyarország erős hangjára is.

Mi most azon személyiségeknek a szerepe, akik a CDU, az Európai Néppárt és a Fidesz között állnak, és akik éveken keresztül dolgoztak az együttműködésen?

Először is leszögezem: egy magyar kormánypárt, a KDNP most is az Európai Néppárt tagja, amire így most egy különleges összekötő szerep hárul. A magyar kereszténydemokraták befolyása most különösen fontos, és az eddigieknél is erősebben részt kell venniük a párbeszédet és döntéshozatalt szolgáló, releváns fórumokon. Biztos vagyok abban, hogy ezen keresztül a magyar-német kapcsolatok minden barátja hozzájárulhat majd a párbeszédhez. Én a magam nevében beszélek: én mindig hídépítőnek láttam a saját szerepemet. Mindig az volt a feladatom, hogy az ellentétek leépítésén és ne  azok fokozásán dolgozzak.

Ehhez az is hozzátartozott, hogy tisztázzam a hamis vagy egyoldalú információkon alapuló félreértéseket, és fellépjek az eltérő vélemények és döntések megértése érdekében. Sokszor az volt a feladat, hogy gyorsan és informális hálózatokon keresztül informáljak, dolgokat tisztázzak és tényeket ellenőrizzek. A Konrad Adenauer Alapítvány képviselőjeként mindig a párbeszédet kerestük, és ahhoz meg is találtuk a partnereket. Sok bizalmas vita és háttérbeszélgetés zajlott, hogy a bizalmatlanságot leépítsük és az informáltságot javítsuk. Ezért az is fontos, hogy az ember a helyszínen legyen és képzett partnerei legyenek. Épp az én akkori helyettesem, Dr. Bauer Bence – aki most az MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért vezetője – jelentett nagy segítséget a magyar politikával kapcsolatos ismeretei és nagy kapcsolati hálója miatt. Így mindig megvoltak a lehetőségeim a közvetlen és nyílt beszélgetésekre a magyar döntéshozókkal. Magyarországgal így a továbbiakban is kapcsolatban maradok.

Mi az Európai Néppárt jövője? Egyes kritikusok szerint a Néppárt elhagyta a konzervatív értékeit.

Bizonyosan megállapíthatjuk a tendenciát, hogy az Európai Néppártban csökkent a konzervatív elem. A Néppárt tényleg néppártnak tartja magát. Úgy gondolom, az Európai Parlamentben akkor tud a továbbiakban is a legerősebb és sikeres tömörülés lenni, ha a konzervatív gyökereit is jobban ápolja. De mindez egyes személyekkel és az egyes EU-tagállamokban lezajlott választásokkal is összefügg. Én meg vagyok győződve arról, hogy Európában egy erős polgári középre van szükségünk, és ehhez hozzátartozik az együttműködés a konzervatív erőkkel. Ennek nem feltétlenül kell egy pártcsaládon belül történnie, vannak más formái is az együttműködésnek.

Vannak olyan jobboldali politikusok, mint például Matteo Salvini, akik szerint a jobboldalnak és az Európai Néppártnak együtt kell működnie, hogy fellépjenek az európai baloldal ellen. Lehetségesnek tartja, hogy az Európai Néppárt és annak egyes tagpártjai a helyi egyéb jobboldali és konzervatív erőkkel együttműködjenek?

A helyzet minden európai országban eltér. Vannak bizonyára különböző nemzeti helyzetek, amikor például szakkérdésekben meg tudnak állapodni. Abból indulok ki, hogy ilyen lehetőségek vannak. De vannak vörös vonalak is – például Németországban van egy párt, amivel a kereszténydemokraták nem működnek együtt.

Az AfD?

Igen. És így Európában is lesznek ilyen vörös vonalak.

A Fidesz időközben új pártcsaládot kíván alakítani Salvinivel – és ha esetleg az AfD is benne lenne ebben?

Ismétlem: a CDU számára van egy vörös vonal. Ezt a kancellárjelöltjük, Armin Laschet egyértelműen leszögezte: nincs együttműködés az AfD-vel. A legutóbbi tartományi választás, Szász-Anhalt eredményei után azt mondhatjuk: ez a politika nagyon sikeres. Az AfD euroszkeptikus, és az új választási programjában Németország EU-ból való kilépését szorgalmazza. Má csak ezért sem elképzelhető az együttműködés az AfD-vel. És ez a döntés kihat a CDU más pártokkal való együttműködésére is a nemzetközi szinten.

Németországban idén választási szuperév van: Angela Merkel 16 év után visszavonul. Mit gondol, mi a Merkel-évek mérlege Németországban?

Egy széles néppártban mindig vannak pozitív és negatív fejlemények. Nem ismerhet rá mindig minden párttag a saját véleményére a párt döntéseiben. Ez a valóság, de mindenki a saját kritériumai alapján ítéli meg a kancellár politikáját. Merkel egyik erőssége szerintem az volt, hogy mindig kimérten és szakszerűen hozott döntéseket, főleg, hogy a párt összetartását ne veszélyeztesse. Nagyon pragmatikus volt, és ezzel a beállítódással számos válságon átvezette Németországot, és nemzetközi szinten sok elismerést szerzett. A politikai felfogása talán az ő tudományos hátterével magyarázható.

Azt el tudja képzelni, hogy egy baloldali, zöld-vörös-vörös kormánykoalíció veszi át a hatalmat Németországban?

Ehhez nincs elég képzelőerőm. E pártok belső ellentétei túl nagyok ehhez. A CDU lesz a legerősebb párt, és ők adják majd a kancellárt.

Miért ilyen erősek manapság a zöldek Németországban?

Az emberek környezettudatosabbak lettek. A zöldek korán reagáltak a gazdasági növekedés és a környezetszennyezés problémáira. Nekik jól jött ez, akkor is, ha ma már minden demokratikus párt választ ad ezekre a problémákra. Egyébként a zöldek, amikor politikai hatalomhoz jutottak a tartományokban, inkább pragmatikus politikákat kezdtek követni. Így lettek sikeresek a konzervatív Baden-Württembergben is, amit a CDU-val koalícióban irányítanak.

És az AfD-kérdés: azt mondta, hogy nem lehetséges az együttműködés a CDU-val. Ez lehet egy politikai válasz, de ettől még az AfD – részben konzervatív – választói ott vannak: mi erre a CDU válasza?

Az AfD egyre inkább a szélsőjobboldal felé tart, és egyre több választó kezdi nem jól érezni magát ennél a pártnál. A kereszténydemokratáknak meg kell találni az utat ahhoz, hogy az AfD mérsékelt választóit visszavezessék a CDU/CSU-hoz. Át kell gondolniuk, hogyan lehet ezeknek a választóknak a bizalmát visszanyerni. Ez nem lesz könnyű feladat. 

Mi a véleménye a CDU új kancellárjelöltjéről, Armin Laschetről?

Laschet egy nagyon fair versengésben lett a CDU/CSU kancellárjelöltje, személyiségként és érveivel is. Ez egy fontos feltétel ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy szövetségi választást. Nagyon nehéz körülmények között nyerte meg ellenzékből az egyik legfontosabb német tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália választását. Biztos vagyok abban, hogy Laschet a szövetségi választáson nagyon jó eredményt fog elérni, és utána sikeres kormányzást fog folytatni. A jó kereszténydemokrata hagyomány alapján német kancellár lesz belőle (nevet).