Miért kellett távoznia az államfőnek?

A politikai újrakezdésekhez gyakran társul az az ígéret, hogy szakítanak a régi struktúrákkal, és látható változást indítanak el. Amikor azonban ez az igény az állami intézmények folytonosságával kerül szembe, olyan konfliktusok alakulhatnak ki, amelyek messze túlmutatnak a pártpolitikai vitákon.

Pontosan egy ilyen konfliktus bontakozott ki az elmúlt hónapokban Magyarországon. A Magyar Péter újonnan megválasztott miniszterelnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök közötti vita végül 2026. július 18-án Sulyok idő előtti leváltásával ért véget. Ezt az Alaptörvény 17. módosításával érték el, amely egyetlen mondattal megszüntette a hivatalban lévő államfő megbízatását. Az ötnapos törvényes határidő lejártával Sulyok szombat este tiltakozás mellett aláírta saját hivatalából való elmozdítását. Magyar Péter miniszterelnök ezzel politikailag érvényesíteni tudta akaratát.

Az azonban továbbra is nyitott kérdés, hogy miért kellett Sulyok Tamásnak mindenáron távoznia. A kérdés különösen azért merül fel, mert Magyar politikai szempontból aligha nyerhetett sokat ezzel, hiszen a köztársasági elnök tisztsége Magyarországon alapvetően reprezentatív jellegű, és politikailag nagyrészt súlytalan.

A kormány ugyanakkor támadhatóvá vált, és azzal a váddal kell szembenéznie, hogy átlépte a jogállamiság határait. A köztársasági elnök politikai megfontolások alapján, alkotmánymódosítással történő leváltására ugyanis a magyar Alaptörvény egyértelműen nem ad lehetőséget.

Ehelyett létezik a megfosztási eljárás, amelyhez azonban bizonyítani kellene, hogy a köztársasági elnök szándékos bűncselekményt vagy ahhoz hasonló súlyú jogsértést követett el. A Tisza-kormány ezt a lehetőséget – vélhetően a csekély siker esélye miatt – elvetette.

A miniszterelnök ragaszkodása Sulyok leváltásához alapvetően három okkal magyarázható. Elsőként egy központi választási ígéret teljesítéséről volt szó: szakítani az „Orbán-rendszerrel”, és megszüntetni annak személyi folytonosságát. Másodszor Magyar és Sulyok viszonya már a választási kampány idején megromlott, miután Magyar többször élesen bírálta Sulyokot, végül pedig azzal vádolta, hogy méltatlan a tisztség betöltésére. Harmadszor Magyar Péter már a kampány során többször figyelmeztetett egy „lengyel forgatókönyv” veszélyére, attól tartva, hogy a hatalom korábbi szűk köréhez tartozó államfő akadályozhatja az új kormány fontos reformjait.

Szakítás az „Orbán-rendszerrel”

Az „Orbán-rendszerrel” való szakítás jelentette a konfliktus politikai hátterét. Ebből kiindulva Magyar támadásai nemcsak az előző kormány, hanem azok ellen a tisztségviselők ellen is irányultak, akiket ennek a hatalmi struktúrának a részeként érzékelt. Már a választás éjszakáján felszólította ezért a köztársasági elnököt, a legfőbb ügyészt, valamint az Alkotmánybíróság, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is, hogy „önként mondjanak le”. Sulyok leváltása így egyben szimbolikus lépés is volt, amelynek az új kormány politikai újrakezdését kellett volna hangsúlyoznia.

Személyes viszály

Ehhez társult a konfliktus személyes dimenziója is, amelyet politikai megfontolások és személyes ellenszenv egyaránt jellemzett. Magyar többször élesen támadta Sulyokot, többek között „Orbán golyóstollának” és „a Fidesz kiszolgálójának” nevezte. Egyúttal azt is a szemére vetette, hogy nem állt ki kellőképpen mellette az Orbán és a Fidesz részéről érkező támadásokkal szemben. A Tisza értelmezése szerint ezzel Sulyok elveszítette a választók bizalmát. Magyar tehát azt kifogásolta, hogy Sulyok túlságosan apolitikusan látta el hivatalát.

Ennek meghatározó oka azonban aligha Sulyok kormánypárthoz fűződő ideológiai közelsége volt, sokkal inkább az, hogy az államfő saját szerepét hűséges állami jogőrként értelmezte. Sulyok mindig is kizárólag reprezentatív és politikamentes szerepfelfogást vallott. Bár a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége választotta meg köztársasági elnöknek, az egykori alkotmánybíró és az Alkotmánybíróság korábbi elnöke egyben az első pártkönyv nélküli magyar köztársasági elnök volt. Többször hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnöki tisztség nem politikai hivatal, és azt ígérte, hogy az új kormánnyal szemben sem fog akadályozó magatartást tanúsítani. Ehhez az elvhez tartotta magát, végül pedig az alkotmányban meghatározott határidőn belül saját leváltását is aláírta. Így feltételezhető, hogy a Tisza útjába sem állt volna.

A „lengyel forgatókönyv” veszélye, amelyre Magyar Péter a kampányban rendszeresen figyelmeztetett, ezzel szemben meglehetősen kétségesnek tűnik. Félelmének hátterében a lengyelországi fejlemények álltak, ahol a köztársasági elnök széles körű alkotmányos felhatalmazása miatt többször késleltetni vagy blokkolni tudta, illetve tudja a kormány reformtörekvéseit. Különösen az elnöki vétójog biztosít jelentős politikai befolyást a lengyel államfő számára.

A magyar köztársasági elnök alkotmányos helyzete azonban alapvetően eltér ettől. Az államfőnek nincs végrehajtó hatalma, és tényleges vétójoggal sem rendelkezik. Ehelyett alkotmányos vétó, az Alkotmánybírósághoz történő előzetes indítványozás joga, valamint politikai vétó áll rendelkezésére, amely lehetővé teszi, hogy a törvényjavaslatot megfontolásra visszaküldje az Országgyűlésnek. Mindkét eszköz azonban csak időben korlátozott késleltetésre alkalmas, a kormány munkájának megakadályozására nem. Alkotmányos vétó esetén a módosító indítvány az Alkotmánybíróság elé kerül. Az Alaptörvény 2013 áprilisától hatályos negyedik módosítása alapján azonban az uralkodó értelmezés szerint az Alkotmánybíróság csak azt vizsgálhatja, hogy sérültek-e az eljárási szabályok. Az Alaptörvény módosításainál nincs lehetőség olyan érdemi vizsgálatra, amely az Alaptörvény tartalmára vagy az Alkotmánybíróság korábbi joggyakorlatára támaszkodna.

Reprezentatív tisztség

Érdemi tartalmi ellenőrzést tehát ebben az esetben sem a köztársasági elnök, sem az Alkotmánybíróság nem végezhet. Az alkotmányossági vizsgálatra csak rendes törvények esetében van lehetőség. A politikai vétó esetében az államfő befolyása még kisebb, hiszen ez csupán azt eredményezi, hogy a törvény visszakerül az Országgyűléshez. Ezzel azonban politikai vétójoga is megszűnik. Ha az Országgyűlés úgy dönt, hogy a törvényjavaslatot változatlan formában másodszor is elfogadja, a köztársasági elnök köteles azt öt napon belül aláírni.

A magyar köztársasági elnök tehát csupán felfüggesztő vétójoggal rendelkezik. A „lengyel forgatókönyv”, amelyben az államfő elnöki vétóval újra és újra nagyrészt blokkolhatja a kormány munkáját, és csak négyötödös parlamenti többséggel írható felül, a magyar rendszerben nem létezik. Magyar ennek ellenére már a választási kampányban központi ígéretévé tette az államfő leváltását, és az erről szóló ismételt, nagy nyilvánosságot kapott követeléseivel végül saját magát is politikai kényszerhelyzetbe hozta. A köztársasági elnöki tisztség körüli vita így egyre inkább az új kormány politikai hitelességének kérdésévé vált.

A bizalom aláásása

A köztársasági elnök alkotmánymódosítással történő leváltása azonban a konkrét ügyön túlmutató, széles körű következményekkel járhat. Nemcsak a magyarországi állami intézményekbe vetett bizalmat áshatja alá, és teremthet aggasztó precedenst, hanem újabb kihívás elé állíthatja az Európai Bizottságot is a Magyarországhoz való viszonyában. Ha a Magyarországot eddig is árgus szemekkel figyelő szereplők a jogállamisággal kapcsolatos fennálló aggályok ellenére szemet hunynának az új kormány eljárása felett, az bizalomvesztéssel járhat. Ez tovább erősítheti azt a vádat, hogy az uniós tagállamokkal szemben kettős mércét alkalmaznak, és tartósan gyengítheti az európai jogállamisági ellenőrzésbe vetett bizalmat. Orbán Viktor ismertsége, valamint a Budapest és Brüsszel közötti korábbi politikai konfliktus hossza és jelentős médiavisszhangja ráadásul minden bizonnyal arról gondoskodik, hogy a magyarországi fejlemények a továbbiakban is egész Európában figyelmet kapjanak.