Múlt héten tartotta 103. Katolikus Kongresszusát (Katholikentag) a Német Katolikus Egyház. A két évente megrendezésre kerülő több napos konferencián, amelyen mintegy 500 rendezvényt tartottak a háború, a demokrácia, a szélsőségek, az éghajlatvédelem, valamint a társadalmi igazságosság témakörében, körülbelül 40.000 érdeklődő vett részt Erfurtban.

A szervezők kiemelték, hogy nem véletlenül választották a kelet-német Erfurtot helyszínnek. „Az Alaptörvény 75 éves és a békés forradalom 35 éves évfordulója összetartozik” – mondta Marc Frings, a Német Katolikusok Központi Bizottságának (ZdK) főtitkára. Mivel Kelet-Németországban kevés keresztény él, és még kevesebb katolikus, a kongresszus egy ökumenikus esemény lett – azaz katolikus és protestáns keresztények közös eseménye. Ezt erősítette meg a ZdK elnöke is: „Ennek a katolikus kongresszusnak itt Erfurtban az volt a különleges, előremutató aspektusa, hogy sikerült olyan ökumenikus szélességet demonstrálnia, amely egy olyan forradalmat jelent, amelyet még mindig túlságosan kevéssé ismernek el”. A katolikusok nemcsak a protestáns egyház hívőivel ültek együtt, hanem muszlimokkal, zsidókkal és nem vallásos emberekkel is, így a jövőbeni kongresszusok mércéje ez kell, hogy legyen – jelentette ki.

Georg Bätzing, Limburg püspöke és a Német Püspöki Konferencia elnöke a Katholikentagot alapvetően politikai jellegűnek nevezte: a keresztények kiálltak, amikor antiszemiták és rasszisták próbáltak terjeszkedni. Erről tanúskodik az is, hogy az eseményen több magasrangú politikus is részt vett, többek között Olaf Scholz (SPD) kancellár, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök, Annalena Baerbock (Zöldek) szövetségi külügyminiszter, Robert Habeck (Zöldek) szövetségi gazdasági miniszter, valamint Bodo Ramelow (Baloldal) Türingia miniszterelnöke is. Nem voltak jelen viszont a Vatikán képviselői, illetve keresztény irányultságú politikusok – Friedrich Merz, CDU elnök is csak udvariassági látogatást tett –, és a kényes, azonban fontos katolikus témák, mint az iszlám terjedése Európában és a keresztényüldözés az iszlám világban, is hiányoztak a rendezvényekről.

Német nyelvű összefoglalóért kattintson ide és ide.