Joe Biden amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után Olaf Scholz (SPD) kancellár bejelentette, hogy Németország és az USA lövészpáncélosokkal látja el Ukrajnát az Oroszország ellen folytatott honvédő háborúban.

Németország pontosan mintegy 40 Marder típusú gyalogsági harcjárművet és az USA-val közösen egy Patriot légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának 2023 első negyedévében. Emellett az USA Bradley típusú tankokat küld, így ezek lesznek az első nyugati típusú páncélozott szállítókocsik, amelyeket Ukrajna kap. Steffen Hebestreit szövetségi kormányszóvívő szerint Leopard típusú tankok szállítása a telefonbeszélgetés alkalmával nem került szóba az amerikai elnök és a kancellár között.

A Bundestag védelmi bizottságának elnöke, Marie-Agnes Strack-Zimmermann (FDP) üdvözölte, hogy a kancellária szabaddá tette az utat a lövészpáncélosok szállításához. „Nagyon későn jön, de nem túl későn. Az erőfeszítéseink beváltak” - írta a Twitteren a szabaddemokrata politikus, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta: „Nem fogunk leállni. A Marder után jön a Leopard.”  Ehhez hasonlóan a CDU és a Zöldek is további nehézfegyverzet szállítását követelik a kormánytól.

A berlini orosz nagykövetség mindeközben elítélte a szövetségi kormány azon döntését, hogy Marder lövészpáncélosokat és Patriot légvédelmi rendszert szállít az ukrán fegyveres erőknek.

Német nyelvű összefoglalóért kattintson ide és ide.