A Fidesz és a Néppárt – egy szövetség kifulladása

Március 3-án az Európai Néppárt (EPP) EP-beli frakciója saját ügyrendét egy 148:28:4 arányú voksolással úgy módosította, hogy a képviselőcsoport kollektíven ki tud zárni tagokat, nem kell külön-külön szavazni. Sokak szerint csak azért módosították a saját eljárásrendjüket, hogy a későbbiekben könnyebben lehessen kizárni a 12 fideszes képviselőt. Csakhogy erre nem kerülhetett sor: a magyar Fidesz-delegáció a döntést követően azonnal kilépett az EPP-frakcióból, s átül a független képviselők közé.

Bár két éve a levegőben lógott, most mégis a vártnál gyorsabban következett be a lépés, amely bár jogilag nem érinti a (2019. március 20-e óta felfüggesztett) EPP-tagságot, politikailag mégis erős jelzéssel bír. Kérdés, ezek után marad-e a Fidesz magában a Néppártban, vagy ott is a kilépés mellett dönt. Erre akkor lenne szükség, ha egy másik frakcióba ülnének át. Erre jelenleg nincsenek konkrét elképzelések, ám a Néppárt vezetése e napon ismételten utalt a Fideszt érintő kizárási eljárásra.

Az EPP rendelkezései szerint olyan esetben kerül előbb felfüggesztésre, majd kizárásra egy tagpárt, ha súlyosan megsérti a pártszövetség érdekeit, például át- vagy beül egy másik frakcióba. Ez történt 2009-ben, amikor az akkori Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyetlen EP-képviselője, Bokros Lajos átigazolt az ECR-frakcióba. Az EPP választmánya (akkor elnevezése: EPP Political Bureau) felfüggesztette az MDF tagságát, erre válaszul az akkor Dávid Ibolya vezette párt kilépett a Néppártból.

A tíz évvel későbbi „Causa Fidesz” nem volt ilyen egyértelmű. Semmilyen más frakcióba nem léptek át a fideszes képviselők, se nem szálltak síkra a Néppárt politikájával szemben, sőt, talán épp a Fidesz volt az EPP egyik legfőbb támasza, képviselői minden fontos kérdésben a frakcióval fegyelmezetten együtt szavaztak. „Bűnük” valójában abból állt, hogy az Európai Bizottság akkori akkori, az EPP által delegált elnöke, Jean-Claude Juncker 2019. februárjában egy plakáton szerepelt Soros Györggyel. Rögtön egy tucat tagpárt követelte a kizárást, mivel azonban a Fidesznek nagyon sok támogatója is van az EPP-n belül, még a felfüggesztéshez sem volt meg a többség a kérdésről dönteni hívatott választmányban (EPP Political Assembly). Egy megjósolhatatlan kimenetelű voksolásba pedig egyik oldal sem ment bele. Így született az az okos döntés, hogy a Fidesz saját maga függeszti fel a tagságát, ezt az EPP elfogadja, s a bölcsek tanácsának nevezett, Wolfgang Schüssel, Hans-Gert Pöttering és Herman van Rompuy alkotta testület egy jelentésben összegzi, maradjon-e a Fidesz vagy sem. Csakhogy ebből a riportból aztán nem lett semmi, nem jutott dűlőre a három bölcs, s Donald Tusk EPP-elnök fel is oszlatta a grémiumot.

A status quo viszont maradt. Sokak számára ez egy elfogadható közbenső állapot volt: a Fidesz bent is volt, meg nem is. Úgy tűnt, nincsen többség a végleges kizárásra, de arra se, hogy visszahelyezzék a magyar kormánypártot a teljes jogú tagságba. A Sargentini-jelentés körüli szavazáskor viszont már az is kiderült, sok kritikus kérdésben a Fidesszel szemben állást foglalók alkotják a frakció hangos derékhadát. Mindezt tetőzte Manfred Weber frakcióvezető elszántsága, hogy leszámoljon egy számára már nem kedves szövetségessel.

A még a 2018-as kampányban lelkesen hazánkba látogató Weber ambíciója az Európai Bizottság elnöki székének megszerzése volt, ezt akkor volt kénytelen feladni, amikor kijelentette: neki nem kell a magyarok szavazata. Ezt a kívánságát a Fidesz szívesen teljesítette, s végül Ursula von der Leyen lett a Bizottság elnöke, ő ugyanis nem tett ilyen jellegű kijelentéseket. Azóta Manfred Weber a Fidesz-ellenes európai mozgolódások első számú főszereplője lett, amit láthatólag minden további nélkül vállalt. De mit is veszít a Néppárt?

Elsősorban egy sikeres, sok embert képviselő, három egymást követő országos választást, továbbá az EP-voksolásokat is fölényesen hozó, az EPP-frakciónak sok és jó tagot biztosító alakulatot. A csoport harmadik legnagyobb delegációját adó Fidesznél csak a CDU és a lengyel PO nagyobb, ám népességarányosan a Fidesz volt a legnagyobb és a legerősebb. Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Angela Merkel német kancellár közelgő távozásával az Európai Tanács rangidős tagja lesz, s így az európai politika egyik megkerülhetetlen tényezője.

A külső szemlélő számára az a legmeglepőbb, hogy egy világjárvány idején, egy egészségügyi válsághelyzetből kialakult súlyos globális gazdasági, oktatási és népjóléti krízis kellős közepén miért vált olyan sürgőssé az egyébként alig valakit érdeklő eljárásrend megváltoztatása? Miért kellett olyan gyorsan lehetőséget teremteni a Fidesz eltávolítására?

Európának fontos kérdésekre kell gyors és hatékony válaszokat adni: hogyan kezeljük a járványt, hogyan szerezzünk elég vakcinát, hogyan mentsük meg az európai polgárok életét, hogyan indítsuk újra a gazdaságot? S talán a legfontosabb: hogyan kezeljük a jövő nemzedék oktatását, nevelését, azokét, akiket talán a legsúlyosabban érinti a lezárás, a kapcsolatok hiánya, az elmaradt oktatás. Számukra kellene perspektívát nyújtani. Ehelyett az európai elit egy része teljesen más dolgokkal van elfoglalva: az EPP esetében egy már meglévő jogosultság elvétele, kollektív büntetés és egy egyedi esetre hozott szabályozás.

A Néppárt alakulása óta érvényes volt a kérdés, hogy tágabb vagy szűkebb értelmezésű politikai formációt alkosson. Mig az 1976-os alapításkor még a kisebb összetétel mellett döntöttek, a CDU kezdeményezésére párhuzamosan megalakult 1978-ban a European Democrat Union, az EDU. Ez a pártcsalád már a szélesebb együttműködés híve volt, s ennek kiteljesedése akkor következett be, amikor 1999-ben megalakult az EPP-ED (European People´s Party – European Democrats) frakció. Ez a csoport még arra is képes volt, hogy a liberálisokkal közösen többséget szerezzen az Európai Parlamentben – ez ma már a jelenlegi EPP-vel alig képzelhető el.

Az akkori EPP-t olyan nagy államférfiak alkották, mint Wilfried Martens vagy Helmut Kohl – utóbbi támogatásával lépett be a Fidesz. Az ED a nevében és a politikájában hordozta a régi EDU szellemiségét, s tagja volt a cseh ODS és a brit Konzervatív Párt. Manapság nincsen ED, noha talán szükség lenne rá. Az ED-s időkből már csak a cseh ODS maradt, ők jelenleg az ECR-frakcióban ülnek együtt többek között a 24 fős PiS- és a hatfős Olasz Testvériség-delegációval. A britek kiválásával meggyengült ECR legfontosabb pártjai, a PiS, az ODS, illetve az olaszok talán érdekeltek is lehetnének a régi ED tradíciójának megújításában. Innen már egyenes út vezethetne a sikeres 1999-es modellhez.