A magyarok szabadságvágya a politikában és a mindennapokban - Individualizmus és szabadságfogalom a magyar gondolkodásmódban

Magyarország külföldi megítélése

A tág értelemben vett német médianyilvánosság Magyarországot egy hibás demokráciaként, egy korlátozott alapjogokkal rendelkező, félig autoriter államként ábrázolja, mi több a német lakosság egyre nagyobb része is így vélekedik róla. Bizonyítékként az Orbán Viktor miniszterelnök hivatalba lépése óta eltelt három kormányzati ciklus reformpolitikáját hozzák fel, amely állítólag korlátozza a szabadságjogokat. Egyúttal mindezt a magyarok – a nyugati média narratívája szerint – sztoikusan és közömbösen fogadták el. Ez különösen elszomorító annak fényében, hogy a magyarok a fentiekkel éppen ellenkezőleg, a szabadság nagy rajongói és kitartóan küzdenek mindenfajta vélt vagy valós elnyomással szemben. A politikusok ennek megfelelően csak nagyon óvatosan tudnak reformokat véghez vinni, mivel a lakosság kritikusan viszonyul az általuk érzékelt szabadságjogok mindennemű korlátozásához. Azonban a német média nagy része által közvetített kép ignorálja ezeket a tényeket, hiányos ismereteivel és hamis célzásokkal keltve fokozatosan rossz hírnevet Magyarországnak – mindez a külföldi megfigyelőket egyre szkeptikusabbá és elutasítóbbá, sőt ellenségessé teszi az országgal szemben. Ezt a részben félrevezető médiafelfogást már számos monográfiában bemutatták és értékelték.[1] Magyarország negatív megítélése, különösen a német közvélemény körében, valóban számos súrlódást és utóhatást okoz, amelyeket a mai napig nem sikerült megfelelően kezelni.

A 10 millió szabadságharcos országa

Egy híres államférfi egyszer azt mondta, hogy Magyarországot nehéz kormányozni, mert az országnak tízmillió szabadságharcosa van. Ezen kijelentés tartalmát nehéz megcáfolni, hiszen a magyar néplélekben és nemzettudatban mélyen gyökerező alapértelmezést írja le. Az állandó küzdelem és lázadás, valamint a hatóságok és az állam döntéseinek szüntelen megkérdőjelezésének szokása messzire nyúlik vissza az ország változékony történelmében – különböző idegen hatalmak uralmának ideje alatt jutva kifejezésre. Ez a hozzáállás a kommunizmus évtizedeiben és az azt követő zavaros és bizonytalan kilencvenes években pedig csak tovább tökéletesedett. A történelem során a magyar szabadságvágy a törökök, a Habsburgok és a szovjetek elleni ismételt lázadásokban, felkelésekben és forradalmakban csúcsosodott ki. Míg az idegen uralom és megszállás idején a külső hatásoknak való ellenállás vált a meghatározóvá, addig a kommunizmus évtizedei során ez a megközelítés a második nyilvánosság megteremtésében csúcsosodott ki – a nyilvános és magán véleménynyilvánítások, valamint a hivatalos és nem hivatalos eljárásmódok közötti kölcsönhatás ügyesen kiegyensúlyozott rendszerében. Különösen okosnak és ravasznak számított, ha valaki passzív ellenállást tudott tanúsítani az autoriter államhatalommal szemben, és – például a szabályok nem betartásával – merészség, ravaszság és ügyesség útján kisebb-nagyobb mértékben ki tudta játszani a hatalom rendelkezéseit. Ez a mentalitás mind a mai napig él, ezért egyáltalán nem számít különleges dolognak az egyéni szabadságjogok meghatározása és az azokhoz való ragaszkodás – gyakran a közjóra való tekintet nélkül.

Szabadságharc a politikában (is)

A politika szintjén ezeket a benyomásokat, tapasztalatokat és az ebből eredő mentalitás módokat nem mindig könnyű felismerni. Gyakran előfordul, hogy a Brüsszelből vagy máshonnan érkező döntéseket a saját nemzeti szuverenitásunk szemszögéből nézzük és értékeljük. A magyar történelem zűrzavaros és viharos időszakai után a demokratikus fordulattal az ország visszanyerte teljes szuverenitását. A saját államiság eme fontos ismérvének helyreállítását szimbolizálja 1990. május 2-a – a kommunizmus bukását követő első szabadon választott magyar Országgyűlés alakuló ülésének napja. Az a tény, hogy a különböző függőségi viszonyok hosszú időszaka után szabad és szuverén államként önmagunkért vállalhatunk felelősséget, szabadon és önrendelkezve hozva meg döntéseket, egy olyan alapvető felismerésnek számít, amelynek fontosságát Nyugat-Európában immár sokan nem ismerik fel. A magyarok számára ezek a mostaniak a legszebb és legszabadabb évek, hiszen mostanra sikerült megtalálniuk önmagukat. A magyar politikának a saját lakossága felé kell orientálódnia, és olyan ötleteket, útmutatást és döntéseket kell adnia, illetve meghoznia, amelyek az ország jólétét szolgálják. Ez a gondolkodásmód magyarázza a magyar kormány kommunikációjának és politikájának számos aspektusát. Csak ezen szempontot ismerve lehet megérteni, hogy az ország politikai vezetése mire törekszik, egyúttal milyen kihívásokkal kell szembenéznie – különös tekintettel a saját lakosságával kapcsolatos érzékeny eljárásmódra. Ennek lenyomata látszik a magyar politikai élet nemzetközi szereplőkkel, gyakran az Európai Unió vezetőivel, folytatott dialógusai során manifesztálódó szabadságvágyban is.

Individualizmus és a szabadságtudat

A magyarokat nagy individualistáknak[2] és szabadságharcosoknak tartják. A történelmi és politikai szempontok mellett ezek a viselkedésminták és attitűdök az emberek mindennapi életében is megfigyelhetők. Az 1990-es években a diktatúra utáni társadalom az egyéni szabadságjogok olyan fellendülését élte meg, amelyet Németországban aligha lehetett megmagyarázni vagy megérteni. Mindez az állami intézkedések állandóan szkeptikus fogadtatásában és szinte törvényszerű elutasításában csúcsosodott ki – kivéve persze ha az ember saját maga látta ezen intézkedések hasznát. Ez a mentalitás még ma is él, ezért is olyan nehézkes az ország kormányzása az állami szervek számára beleértve az ország felső vezetését is. 2010 óta azonban egy eszmei-morális fordulat következett be, amely az egyéni érdekek és a közjó közötti igazságos egyensúlyra törekszik a társadalom egyes területein. A szabadságszerető magyarok számára ugyanakkor a gyakran szükséges és hasznos intézkedések az egyéni szabadságuk korlátozásának első jeleit jelentik. Mert ami Európában kormányzati intézkedésnek számít, arra Magyarországon elsősorban korlátozásnak tekintenek. A magyarok ilyenkor aztán hangosan adnak hangot elégedetlenségüknek és dühüknek – a gyanútlan külföldi megfigyelők számára a kritizált intézkedések pedig csakis a szabadságelvonás és a diktatúra felé vezető lépések lehetnek, hiszen az ő szemükben az emberek csak ebben az esetben lázadoznának ilyen mértékben.

Szabadságharc a mindennapokban – miért fárasztó dolog a kormányzás

Járulékok

Magyarországon bárki, aki nem rendelkezik társadalombiztosítási járulék köteles foglalkozással, havi 8400 Forint körüli összegért részt vehet a társadalombiztosítási rendszerben. Az elmúlt években több tízezren éltek ezzel a lehetőséggel, és nagy részük évtizedeken át nem fizette be a kötelező díjakat. Egy díjfizetési felszólítástól eltekintve, amelyet nem követtek további felszólítások vagy akár szankciók, az érintett személy ellen nem indult más eljárás. Így nem csoda, ha az érintettek is jobbnak látták, ha egyszerűen nem fizetnek semmit. Az adóhivatalok és az állami egészségügyi szervek úgy ítélték meg, hogy nem feladatuk néhány tízezer hátralékkal rendelkező személy hajkurászása, hiszen a társadalombiztosítási járulékköteles munkavállalók úgyis befizették a pénzt, ezzel segítve a többiek finanszírozását. Így néhányan a szolidáris közösség rovására olyan juttatásokat kaphattak, amelyekre nem voltak jogosultak. Ez a helyzet évekig fennállt, és valószínűleg nagyon kevés embert zavart ténylegesen. A magyar kormány azonban úgy döntött, hogy nekilát a kérdés rendezéséhez. Azt az elvet tartva szem előtt, hogy aki igénybe vesz egy szolgáltatást, annak fizetnie is kell érte. Mindez azonban csak az elkövetkező időszakra vonatkozott, azaz az évek óta felhalmozott adósságok semmisek, és (természetesen) nem hajtották azokat be.

A terv szerint csak az elkövetkező időszakra vonatkozott volna: aki a szolgáltatást megrendeli, az fizet is. A döntést teljes közfelháborodás és elutasítás fogadta. A kormány veszélyeztette az emberek életét és testi épségét – hangzottak a még enyhébb vádak. Egy ellenzékhez tartozó kerületi polgármester még azt is bejelentette, hogy a kerületében élők terheinek az átvállalására kész akár évi négy alkalommal is kifizetni a havi járulékot az önkormányzati kasszából. Az eredetileg tervezett három hónapos várakozási idő, mely leteltével az egészségbiztosítási jogviszonyt a fizetés elmaradása miatt letiltják, a közvélemény nyomására hat hónapra módosították. Az új szabályozást 2020 közepén vezették be, és a nagy felháborodás és hangos tiltakozás után olyasmi történt, amire senki sem számított, nevezetesen: semmi. Innentől kezdve az emberek fizették az illetéket, és megelégedtek azzal, hogy semmi sincs ingyen. Am ahhoz a felismeréshez kell hogy vezessen, hogy a reformot már sokkal korábban végre kellett volna hajtani. Azonban valószínűleg a választói szimpátia elvesztésétől való félelem, vagy csak egyszerűen hanyagság miatt sokáig egyetlen kormány sem mert foglalkozni ezzel a kérdéssel.

Azonban ehhez hasonló összetett kérdésből sokkal több van. Elég csak például a helyi és távolsági tömegközlekedés 65 év feletti idősek számára ingyenes használatára gondolni – ez a szabályozás egyébként az egyenlő bánásmód elve miatt az Európai Unió minden polgárára is vonatkozik. Más volt azonban a helyzet a 2014-ben bevezetett úgynevezett internetadó esetében. Ennek értelmében nagyon alacsony adókulcsot terveztek kivetni a felhasznált adatmennyiségre. Többek között annak érdekében, hogy méltányos módon az interneten keresztül bonyolított telefonhívásokat az SMS-bevételekhez hasonló mértékben adóztassák meg. Széleskörű tiltakozást és nagyszabású, sok fiatal részvételével megtartott tüntetéseket követően – 2014 októberében mintegy 100 ezer ember vonult az utcára – az adót ismét eltörölték. Azóta az internethasználatra még kedvezményes áfa-kulcsot is bevezettek. Ugyanez volt a helyzet a következő évben bevezetett vasárnapi boltzár esetében is, amely szintén nagy társadalmi elégedetlenséget váltott ki ami oda vezetett, hogy a szabályozást már egy év után ismét eltörölték. Mindez azt jelenti, hogy a magyarok vasárnap korlátozás nélkül vásárolhatnak, autómosóba vihetik gépjárművüket, vagy más szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Törvény által szabályozott nyitvatartási idő vagy bármi ehhez hasonló dolog nem létezik. Hasonlóképpen teljesen elképzelhetetlen lenne Magyarországon, hogy a szabadidős tevékenységeket bárminemű jogi korlátozás szabályozza, úgy ahogy az Németországban a tánctilalom, vagy a játéktermekben és kaszinókban való tartózkodás sokáig még érvényben lévő tilalmának esete.

Bejelentési kötelezettség

Becslések szerint több százezer magyar él a hivatalosan bejelentett lakcímtől eltérő helyen. Ennek az okát általában hanyagsággal vagy érdektelenséggel indokolják, más esetekben a bejelentéshez szükséges idő hiányával, a magánélet védelmével vagy azzal a zavarba ejtő információval magyarázzák, mely szerint a lakás bérbeadója feketén bocsájtja bérlésre a lakást, és az adókötelezettség eltitkolása céljából nem kívánja jóváhagyni a lakcímbejelentést. Ezeket az okokat máshol egyszerűen nem értenék meg – teljes mértékben jogosan. De Magyarországon köztudott, hogy az emberek nem is vesződnek azzal, hogy átjelentkezzenek, hanem évtizedekig azon a lakcímen maradnak bejelentve, ahol születtek. Évről-évre újra közfelháborodást vált ki, amikor egyes önkormányzatok a helyi lakosok számára kiadott parkolási engedély megszerzését – amely évi 2,50 euróért (olyan helyszíneken, ahol az óradíj egyébként 1,00 euró körül van) lehetővé teszi az állandó parkolást a parkolási övezetekben – a kerületben lévő lakcímhez akarják kötni. Sokak számára ez egyszerűen sértésnek számít!

Tetszés szerinti helyen lehet szavazni

Ez a sok magyar regisztrációs hanyagságával magyarázható jelenség ahhoz a bizarr helyzethez vezet, hogy az országgyűlési választások idején mindig megugrik az utazási kedv. Az emberek keresztül-kasul bejárják az országot, hogy leadják szavazatukat. Természetesen máshol is lehet szavazni a lakóhely szerinti választókerület jelöltjére, azonban ezzel a lehetőséggel viszonylag kevesen élnek (a belföldön szavazó választópolgárok számára nem áll fenn a levélszavazás lehetősége). Még figyelemre méltóbb, hogy a külföldön élő magyarok gyakorlati okokból gyakran egyáltalán nem adják fel magyarországi lakóhelyüket. Így azonban nem is számítanak külföldön élő magyarnak, így nem szavazhatnak postai úton, hanem személyesen kell elmenniük a konzulátusra. Ez a szavazási lehetőség valójában csak az ideiglenesen külföldön tartózkodóknak, például a nyaraláson vagy üzleti úton lévőknek, illetve az Erasmus-hallgatóknak szólna. Ennek ellenére minden negyedik évben azt halljuk, hogy ez a rendszer mennyire igazságtalan, mert ezeknek a szavazóknak személyesen kell a külképviseletekhez utazniuk, és így hátrányos helyzetbe kerülnek. Ellenzéki politikusok minden komolysággal azt állítják, hogy „Orbán-rendszer" szándékosan akar bosszút állni azokon, akik elmenekültek a diktatúra elől (sic!). Egyúttal eltitkolva azt a tényt, hogy ez a választási eljárás mindig is így működött. Szintén elhallgatják, hogy az érintetteknek csak rendesen fel kéne adniuk bejelentett magyarországi lakhelyüket, és a választásokon való részvétel immár sokkal egyszerűbb lenne.

Ezen okok miatt Magyarországon bármelyik választókerületben lehet szavazni – természetesen a lakcím szerinti választókerület jelöltjére. Ehhez a választópolgárnak mindössze a Választási Irodánál kell magát regisztrálnia legalább kilenc nappal a választás előtt – mindez online is lehetséges. A választópolgár a határidő lejárta előtt tetszőleges alkalommal, ingyenesen és indoklás nélkül módosíthatja jelentkezését. Ugyanez vonatkozik a külföldi magyar képviseleten történő választási regisztrációra is. A választási dokumentumok országszerte történő postázása óriási anyagi és szervezési erőfeszítéssel jár, mindazonáltal az emberek ezt természetesnek veszik. Ugyancsak minden bizonnyal csírájában elfojtásra kerülne minden olyan kezdeményezés, amely arra irányul, hogy átalakításra kerüljön a rendszer, vagy legalább néhány eleme korlátozóbb legyen. A magyar embernek mondhatni kifinomult érzéke van az egyéni szabadságot fenyegető valós vagy vélt veszélyek iránt. A magyarok számára szabadságuk méltatlan korlátozása lenne, ha megkövetelnék, hogy ténylegesen a saját választókörzetükben szavazzanak, hogy szorosabb határidőket tartsanak be, vagy hogy a választás és cselekvés szabadságának az értékes erőforrásával bárhol és bármikor nagyobb gondossággal bánjanak.

Határidők és tényleges megállapodások, mint a szabadságot korlátozó eszközök

A koronavírus-elleni oltási kampány 2021 őszén akadozva haladt, de nem az oltóanyag hiánya, az oltóközpontok bezárása vagy a rossz szervezés miatt, hanem a folyamatos veszélyhelyzet hatására kialakult fásultság, valamint azon tendencia miatt mely szerint az állampolgárok Magyarországon jellemzően nem akarnak elköteleződni egy konkrét időpont mellett. Németországtól eltérően az oltóközpontok nem zártak be, hanem előre bejelentett időpontokon fogadták az embereket. Előzetesen az állampolgár szabadon megválaszthatta, hogy hol és mikor szeretné beoltatni magát, és milyen vakcinával. Magyarország az egyetlen olyan ország az EU-ban, amely mind a hat kereskedelmi forgalomban kapható vakcinát felkínálja választási lehetőségként. Miután a heti oltások száma néhány ezer főre állt be, a kormány úgy döntött, hogy pozitív értelemben hasznosítja a magyarok ismert szabadságvágyát. Valóban, 2021 novemberétől a hét három napján, beleértve a hétvégéket is, bármelyik oltóközpontban időpontkérés nélkül lehetett bármilyen oltóanyagot beadatni. Csaknem 800 ezer ember vett részt az első úgynevezett "oltási akcióhéten". Ez a gyors növekedés nagyrészt annak köszönhető, hogy a magyarok nem szeretnek elköteleződni egy konkrét időpont mellett. Ha néhány nappal előre el kell dönteniük, hogy hol és mikor lesznek, azt a személyes szabadság korlátozásának tekintik, amit pedig mindenáron el kívánnak kerülni.

Hasonlóképpen, 2022 júniusában az összes okmányiroda hétvégén is folyamatosan nyitva volt, mert sokan egyszerűen nem tudták időben, határidőre megújítani lejárt személyazonosító okmányaikat. Ennek oka az volt, hogy a világjárvány idején lejárt személyazonosító okmányok érvényességét 2022. június 30-ig meghosszabbították. Sok magyar számára azonban a hivatalokban (és ami azt illeti, az orvosi rendelőben) időpont nélkül megjelenni természetes dolognak számít és gyakorlatban megélt szabadság részét képezi. A teljes képhez meg kell említeni, hogy évek óta bevált gyakorlat, hogy az országos választások vagy népszavazások napján nyitva tartják a kormányablakokat. Így minden polgár számára – aki röviddel a szavazóhelyiségbe való bemenetel előtt észreveszi, hogy személyi igazolványa lejárt – adott a lehetőség, hogy azonnal és természetesen ingyenesen új személyazonosító okmányt szerezhessen be.

Koronavírus-politika

Míg Németországban a második koronavírus-hullám során 2020 őszén hosszan tartó zárlat lépett életbe, addig Magyarországon ezt a lépést a lehető legkésőbbi időpontra tolták. Még 2020 novemberében is szabadon lehetett látogatni az éttermeket és a színházakat. A már nem elkerülhető lezárás ezután a téli időszakban került bevezetésre, és 2021 április-májusáig tartott. Azóta gyakorlatilag nincsenek korlátozások, eltekintve a maszkviselési kötelezettségtől, amelyet azóta feloldottak. Az állandóan jelenlévő és fenyegető lezárások, iskolabezárások vagy a közélet mélyreható korlátozásának politikája 2021 tavaszától egyáltalán nem lett volna lehetséges Magyarországon. A lakosság fásultsága túl nagy volt és egyszerűen túl erős volt az állampolgárok vágya, hogy újra megélhessék saját szabadságukat. A magyarok többször is értetlenül figyelték, hogy például Németországban milyen hosszan és tartósan tartották érvényben a koronavírussal kapcsolatban meghozott korlátozó intézkedéseket. Miközben nem hittek a szerencséjüknek, hogy egy olyan országban élhetnek, ahol az emberek újra normális életet élhetnek.

Következtetések

A magyarok nagyobb szabadságharcosok, mint azt külföldről gondolnánk. A saját államuk és más orgánumok minden döntésében és intézkedésében mindenekelőtt a jogaik és érdekeik elleni támadásokat látják, amelyeket el kell hárítani és meg kell hiúsítani. A politikai vezetés képviselői is mindig elsősorban a magyar szabadság korlátozásának szándékát ismerik fel a külföldi szervezetek magatartásában. A kommunizmus időszakából örökölt minták és alapfeltevések ma is fennállnak és a felülről vagy kívülről érkező intézkedésekkel szembeni szigorú védekező magatartásban jutnak kifejezésre. Valóban, az elmúlt években a magyar kormány lassan és óvatosan próbált egy igazságos egyensúlyt teremteni az egyéni érdekek és a közjó között, mindeközben gyakran ütközve ellenállásba és nem mindig járva sikerrel. A külföldről is érzékelt viszálykodásokat, a magyarok megszokott temperamentumos hevességével párosítva tévesen úgy értékelik, mintha a tekintélyelvű politikai döntéshozatal bizonyítékai lennének. Ezért helyénvalónak tűnik, hogy értékeljük az ország politikai kultúrájának mélyrétegeit, a mentalitásbéli különbségeket és az eltérő történelmi tapasztalatokat annak érdekében, hogy ezen összefüggésekből kiindulva értsük meg a magyarok szabadságvágyának alapvető szükségletét. Ezzel a szabadságvággyal együtt jár a magyar politikai osztály államról és nemzetről – az ország szuverenitásának szemszögéből – alkotott elképzelése. A szabadságot mindig meg kell védeni – ez a szabadságtudatos és harcos magyarok maximája.

(A cikk eredetileg rövidített változatban a „Die Tagespost” című német hetilapban 2022. július 7-én, teljes hosszában 2022. július 8-án a „Budapester Zeitung” című kéthetilapban jelent meg).