Minél tovább tart a háború Ukrajnában, annál hathatósabban nyilvánulnak meg a katonai összecsapás geopolitikai hatásai. Mit jelent nekünk a háború és hogyan kezeljük azt, különös tekintettel az Európára gyakorolt hatásaira?

Augusztusban immár fél éve annak, hogy megkezdődött Oroszország támadó háborúja Ukrajna ellen és még mindig nem látjuk a harci cselekmények végét. Eleinte számos európai polgárban fellángolt a támogató lelkesedés a védekező ukránok bátorsága és harci szelleme miatt, ezt már viszont egyre inkább kijózanodás követi. Az atomerőművek közelgő leállítása miatt főleg Németországban éleződik ki a helyzet. Eközben pedig egyre több elemző osztja a magyar álláspontot a háborúról és annak hatásairól.

A magyarok meggyőződése

A magyarok már az összecsapások kezdetén következetesen megfogalmazták egyöntetű álláspontjukat a háborúval kapcsolatban, amihez később taktikázás vagy hirtelen irányváltás nélkül következetesen ragaszkodtak: elítélik az orosz agressziót, mi több humanitárius szállítmányokkal és anyagilag is támogatják Ukrajnát, elismerik az ország területi integritásához és nemzeti függetlenséghez való jogát, valamint felkarolják az országba érkező, mára már közel 800.000 menekültet. Az ukrán menekültek befogadásával és ellátásával Magyarország emberségről és együttérzésről tett tanúbizonyságot. Ugyanilyen világosan támogatta Magyarország az Európai Unió újabb és újabb szankcióit, bár a magyar politikai vezetés újra és újra hangsúlyozta, hogy csakis az európai szolidaritás jegyében csatlakozik a szankciókhoz és valójában nem hisz a hatékonyságukban. Ezen kívül a magyar kormány megerősítette, hogy támogatja Ukrajna uniós csatlakozási kérelmét.

Másrészt számos nyugat-európai fővárossal ellentétben Budapesten és más magyar városokban sem lobog ukrán zászló, a magyarok pedig távolságtartóan és a valóság talaján állva szemlélik a mai Ukrajnát, hiszen nem teljesen idegen tőlük az ország és annak politikája. Ez mindenekelőtt azért van így, mert problémásnak tekintik, ahogy az ukrán állam és számos ukrán polgár bánik az ott élő, mintegy 150.000 főt számláló őshonos magyar nemzeti kisebbséggel. Ez a kisebbség újra és újra kiszolgáltatottja volt az ingadozó feltételrendszernek, de főleg 2014 óta romlott egyre inkább a helyzete.

Néhány más ország álláspontja

Az Ukrajnával vállalat szolidaritás hatalmas hulláma és az onnan érkező menekültek befogadása mellett Európa egyhangúlag döntött a legkülönbözőbb gazdasági szankciók sokaságának Oroszországgal szembeni meghozataláról. Emellett kilátásba helyezték Ukrajna jövőbeni európai uniós tagságát is. Ebben a tekintetben tehát nem fedezhető fel eltérés a magyar állásponttól. Másrészről az energia-behozatali szankciók, valamint a fegyverszállítások kérdése jóval súlyosabb következményekkel jár, hiszen feltárja a véleménykülönbséget és ezzel meg is terheli a külpolitikai kapcsolatokat az egyes európai országok között. Amíg az energiahordozók szankcionálásában körvonalazódott a kompromisszum és szárazföldi úton változatlanul be lehet hozni orosz kőolajat, valamint a földgázimport szankcionálása – legalábbis egyelőre – még a napirenden sem szerepel, addig a fegyverszállítások kérdésében erős törés van az álláspontok között és gyakran alakul ki vitás helyzet.

Számos ország még mindig úgy véli, hogy Ukrajna képes megnyerni a védekező háborút, egyúttal úgy vélik, hogy a Nyugatról szállított fegyverek számával és minőségével arányosan emelkedik az ukránok esélye az agresszor visszaszorítására. Ebben a gondolatmenetben viszont figyelmen kívül hagyják, hogy Oroszország katonailag, élőerőben és gazdaságilag is valószínűleg nagyobb tartalékokkal rendelkezik. Ezzel szemben a magyar álláspont arra a kérdésre összpontosít, hogy a háborúnak mihamarabb, egy mindkét fél részéről elfogadható kompromisszummal, fegyverszünettel és végül egy békeszerződéssel kellene véget vetni. A fegyverszállítások a Budapesten képviselt felfogás szerint csak elnyújtanák a háborút, annál is inkább, mert a háború elhúzódása az eddigi tapasztalatok szerint mindig Oroszországot szokta erősíteni.

Kijózanító az utóbbi hat hónap mérlege

De hat hónap után hol tart Ukrajna és hol tart Európa? Fél évnyi háborúskodás alatt Oroszország meghódította Ukrajna jelentős részét, az ország területi megosztása egyre inkább valószerű forgatókönyv. Mindkét oldalon számtalan ember veszítette életét. A nemzetközi vitákban pedig rendre elsiklanak afelett, hogy ukrán oldalon, a reguláris ukrán hadsereg tagjaként közel 100 magyar etnikumú katona esett már el.

Mindkét hadviselő fél bizakodva hirdeti, hogy meg akarja nyerni a háborút. A konfliktus békés rendezése egy egyre távolabbi remény. Minél hosszabban zajlik a háború, annál inkább eltökéltek és annál kevésbé engedékenyek a hadviselő felek, hiszen mindkettőjüknek egyre több lesz a veszíteni valója. Túlságosan sokat fektettek be, romboltak le és vesztetek el már – egy ilyen helyzetben az engedékenység a gyengeség jelének tűnik. A háború minden egyes hónapjával egyre nehezebb feladni a korábbi álláspontokat.

Vágyálmok és a valóság

A Nyugat alapvető feltételezése, hogy Ukrajna képes lenne visszaverni vagy akár legyőzni Oroszországot, egyre inkább a valóságtól elrugaszkodó vágyálmok kategóriájába tartozik. Bármennyire is az erkölcsileg jó oldalon áll Ukrajna, annál kevésbé szabad a valóságtól elrugaszkodott vágyálmokra ragadtatnunk magunkat. Ezért is fontos tehát a valószerű helyzetértékelés.

Szintén az önámítás netovábbjának bizonyult az a taktika, amely szerint a szankciók jelentős kárt okoznak Oroszországnak, minket pedig mindez érintetlenül hagy. A mai helyzetben a világszerte megugró energiaárak azt furcsa helyzetet eredményezték, hogy Oroszország ugyan jóval kevesebb nyersanyagot exportál Nyugatra, de a magasabb árak miatt mégis rekordbevételt könyvelhet el. A nyugati export elmaradását Oroszország hamar ellentételezte az Indiába és Kínába irányuló kivitellel.

Ezen kívül úgy tűnik, hogy a világ számos nyugati fővárosában még csak nem is gondolkodtak el azon, hogy Oroszország az agresszív támadó háború ellenére nemzetközi szinten nemhogy elszigetelődött, hanem virágzó üzleti, gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol számos országgal, sőt még bővíti is ezeket. A legtöbb ilyen ország, például a BRICS államok nem támogatják a Nyugat Oroszországgal szembeni politikáját.

Brazília, India és Dél-Afrika (vagy akár Izrael) pedig egyáltalán nem oroszbarát, félig-meddig tekintélyelvű állam, hanem olyan demokrácia, ahol a saját nemzeti érdekekre összpontosítanak és két szláv testvérnép Európa igencsak távoli keleti végein zajló messzi háborújával nem is igazán tudnak mit kezdeni, azt pedig végképp nem szeretnék, hogy belesodródjanak ebbe a küzdelembe.

Megbukott alapvetések

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezt nemrégiben egy illő metaforával fejezte ki: „Olyan kocsiban ülünk, amelynek mind a négy kereke defektet kapott” és mind a négyet cserélni kell. Ezzel a korábban vázolt alapvető feltételezésekre gondolt, amelyek kivétel nélkül tévesnek bizonyultak. Orbán Viktor szerint ideje változtatni az Oroszországgal szemben folytatott politikán, annál is inkább, mert magát Európát is sújtják a saját stratégiai hibái.

Az elhibázott szankciós politika közvetlen hatása a magas energiaár, az infláció, a fenyegető gazdasági válság és főként a hamarosan – a zöld remények (és a jogszabályi keretek) alapján – atomenergiától mentes Németországot sújtó energiaszűke.

Amíg Európa a háború vesztese, addig a három nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok, Kína és Oroszország mind a nyertesek közé tartozik. Ukrajna pedig ugyanúgy veszít a háborúval, mint Európa egésze, amely egyre kevésbé képes megvalósítani stratégiai szuverenitását. Ezért hát nem is olyan meglepő, hogy nem mindegyik globális szereplőnek fűződik érdeke ahhoz, hogy  mihamarabb véget érjen a háború.

Egyre több kételkedő ad hangot a véleményének

Az aprócska Magyarország álláspontja már messze nem pusztába kiáltott szó. Nemrégiben a világhírű skót történész, Niall Ferguson is felhívta a figyelmet arra, hogy a szankciók hatástalanok, hiszen Oroszország változatlanul értékesíthet energiahordozókat más országoknak és hogy a szankciók a legcsekélyebb benyomást sem teszik a politikai vezetésére. Ferguson immár arra számít, hogy a háborús apátia növekedésével csökkeni fog Ukrajna támogatása.

„Nem kizárt, hogy Trump újraválasztása esetén Putyin nem vonult volna be Ukrajnába” spekulál a harvardi egyetem neves professzora. Ezt a vélekedést osztja egyébként Orbán Viktor is. Az erdélyi Tusnádfürdőn így nyilatkozott: „Ha Trump marad az USA elnöke, Merkel pedig a német kancellár, akkor ma nincs háború.”

Nemrégiben a német politika egyik nagy öregje, Klaus von Dohnanyi az esztergomi MCC Feszten kétségbe vonta, hogy az Amerikai Egyesült Államok érdekében állna a háború befejezése. Arra ösztönözte az európaiakat, hogy késztessék Ukrajnát a mielőbbi békekötésre. A nemrégiben magyar nyelven is megjelent „Nemzeti érdekek” című könyvében és a mostani nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a nemzeti értékeket védő és figyelembe vevő önálló európai politika.

Dohnanyi emellett kétségbe vonta, hogy hatásosak lennének az Oroszország elleni szankciók és történelmi párhuzamot vont az Irán és Irak elleni szankciókkal, amelyek egyetlen esetben sem teljesítették a velük szemben támasztott elvárásokat. Véleménye szerint a szankciók csak a hazai közönséget szolgálják a saját választók kielégítésével, demonstrálva a politika cselekvőképességét. Szerinte az Egyesült Államoknak semmilyen érdeke sem fűződik egy erős Európához, hiszen Európára a saját biztonságuk érdekében, hídfőállásként van szükségük.

von Dohnanyi: Ismertessék szélesebb körben a magyar álláspontot!

Von Dohnanyi utalt a „monokróm” német médiára, ahol nincs is vita ezekről a kérdésekről. Azt javasolta a magyaroknak, hogy vigyék be a berlini pártpolitikába ezt a vitát például úgy, hogy nyomatékosítják a magyar álláspontot az energiahordozók elleni szankciókról és fejtsék ki, hogy ez a fellépés összességében erősíti Európát. „A magyar álláspont érdemes arra, hogy világosan bemutassák Európában” – mondta Hamburg korábbi főpolgármestere.

A magyaroknak tehát még jócskán akad feladatuk. A reálpolitikai álláspont, a visszatérés a saját nemzeti érdekekhez és a törekvés a fegyveres konfliktus békés megoldására ma már a magyar politika ismérve. Jelentős, de nem teljesen reménytelen kihívást jelent egész Európában elterjeszteni és megvalósítani ezt a politikát. A földrész számos országában éppen most kezdődik erről a vita. Eljött az ideje az új gondolkodásmódnak!