Válasz arra, hogy a magyar politikai és társadalmi kérdések nagy része miért szálka a hangadó német médiumok szemében.

Az elmúlt években a német média fő hangadói Magyarországot is célba vették: az enyhébb kritikák úgy szólnak, hogy a konzervatívok hatalomgyakorlása országunkban nem demokratikus, nem szabad és nem tisztességes. A nagy médianyilvánosság szerint a magyar kormány elnyomást és diktatúrát gyakorol, így nincs véleményszabadság, sem demokratikus sokféleség, sem médiapluralizmus – szólnak a gyakorta elhangzó valótlan vádak.

Hamis Magyarország-kép

Ezen megállapítások szerzőinek azonban legtöbb esetben nincs rálátásuk szellemi–politikai szempontból sem Magyarország sajátos politikai kultúrájára, sem a magyarok mindennapi életére, nem is szólva arról, hogy a magyar nyelvet sem beszélik. Ennél is súlyosabb probléma viszont a tényszerű ismeretek és a megbízható, objektív információforrások hiánya.

A Budapester Zeitungot leszámítva egyetlen médium sem tudósít közvetlenül az országból, a tudósítói hálózatok megfogyatkoztak, és nem ritkán még a komoly riporterek sem tudnak ellenállni a média és a nyilvánosság nyomásának, amely a fent említett, előítéletes véleményeken alapszik. Ha megkockáztatják, hogy őszintén és objektíven mérjék fel a helyzetet, abban az esetben is kényszeresen bizonyítani próbálják az igazukat, ami jelentősen megnehezíti a munkát számukra. Magyarországgal és annak különleges történelmi, politikai és szellemi–morális szituációjával csak megrögzött és elszánt megfigyelők hajlandók foglalkozni: mindez időbe, erőfeszítésbe és nem utolsósorban feszültségbe kerül.

Tudás, mentalitás és értelmezési minták

Ha Magyarországgal és a magyar politikával foglalkozunk, különösen fontos az ország szellemi múltjának, a politikai kultúra és a mentalitás mélyrétegeinek, valamint az ország eltérő szemléletmódjának megértése. A nyilvános vitákban sok mindent másképp kell érteni, mint Németországban, másképp kell értelmezni, valamint más kontextusba kell helyezni az elhangzottakat.

Ezt nehezítik a magyar nyelv sajátosságai, amely direkt fordításban nyersnek, harciasnak és erőteljesnek hat. Itt már a hermeneutika és a hatásekvivalencia alapszintű ismerete is csodákra lenne képes. Ezzel szemben, ha ismerjük az országot és az embereket, valamint a mentalitást és az érzékeny pontokat, gyakran egészen más következtetésekre jutunk, mint amit a német média elhitet velünk az általánosan elterjedt sablonjaival.

Valójában ezeket a következtetéseket csak akkor lehet levonni, ha valaki valóban és elfogultság nélkül megvizsgálta Magyarországot, és ebből a logikából kiindulva értelmezési mintákat alakít ki annak felismeréséhez, hogy mi is történik tulajdonképpen itt az országban. Ebben az összefüggésben a személyes látogatások, a sok és széles körű információszerzés, valamint a tények megfelelő tanulmányozása a ráeszmélés élményének hatását váltja ki.

Első kiindulópont: A konzervatívok győzelme

Németországban, akárcsak Európában, enyhén szólva is szokatlan, hogy egy politikai erőnek olyan nagy a választói bázisa, mint a Fidesz-KDNP-nek. A kontinens történelmében még soha egyetlen politikai formáció sem volt képes arra, hogy a választók ilyen nagy részét ilyen hosszú időn keresztül mozgósítsa és magához kösse.

Emlékeztetőül: 2010-ben a Fidesz-KDNP 53%-ot kapott, aztán 2014-ben 45%-ot, 2018-ban 50%-ot, és 2022-ben 54%-os rekorderedményt ért el. Sok nyugat-európai megfigyelő számára ez az eset nehezen értelmezhető, hiszen a 40%-on túli választási eredményeket többnyire csak a történelemkönyvekből ismerik. Még kevésbé értik azt a tényt, hogy a magyar választók többsége a konzervatív pártszövetséget támogatja. Mindez a bizalmatlanság és a gyanakvás különös érzését kelti számos németországi kortársban, akik saját tapasztalatból ismerik a CDU hatalmának hanyatlását. Ezen felül az ország még érthetetlenebbnek tűnik a választások győztesének magabiztos, szuverén politikája miatt.

Az, hogy a magyarok gyakran adták Orbán Viktorra a szavazatukat, nem utolsósorban a 2010 előtti szocialista és liberális kormányok alatt szerzett tapasztalatokkal függ össze, melyek politikai, gazdasági és erkölcsi romhalmazzá változtatták az országot, így sötét emlékeket idéznek fel a választókban. A magyarok ezért mindenáron el akarják kerülni, hogy a 2010 előtti fő politikai szereplők, valamint régi és új szövetségeseik akár csak a kormányzati hatalom közelébe kerüljenek.

Második kiindulópont: A politikai rendszer

Magyarország politikai rendszere nagyon hasonlít a brithez, stabil többségi választási rendszerrel, és ennek eredményeként világos választóvonal húzódik a kormány és az ellenzék között. Magyarországon a választók egyértelműen igénylik és elvárják a kormánytól, hogy megoldja a problémákat, bátor döntéseket hozzon és vezető szerepet töltsön be. Az ellenzéktől viszont elvárják, hogy kritikát és megfelelő alternatívákat fogalmazzon meg. Ennek megfelelően aligha meglepő, hogy a kormány többnyire nagyon következetesen, az ellenállástól függetlenül, és határozottan érvényesít minden intézkedést. Ezzel szemben az ellenzék többnyire mindent elutasít, ami a kormánypártoktól érkezik (és persze ez fordítva is igaz). A német megfigyelők számára mindez nagyon különös, ők ilyesmit nem ismernek.

A széttöredezett német pártrendszer a maga szivárványos viszonyaival és az egyértelmű győztesek hiányával szinte lehetetlenné teszi az olyan egyértelmű megkülönböztetést és választóvonalat, mint Magyarországon. A német Bundestagban jelenleg nyolc párt képviselteti magát (SPD, CDU, CSU, Zöldek, FDP, AfD, Balpárt és a dán kisebbség pártja, az SSW), a tizenhat tartományban pedig hét párt (a fentiek, kivéve az AfD-t és az SSW-t, azonban ide tartoznak a Szabad Választók) kormányoz összesen tizenhárom különböző összetételben. A tartományok a Bundesraton keresztül vesznek részt a szövetségi jogalkotásban. Létezik egy közvetítő bizottság, amelyen keresztül folyamatosan keresik a kompromisszumot, az egyensúlyt és a bevonás lehetőségét. A szövetségi kormány nem rendelkezik többséggel a Bundesratban, és emiatt folyamatosan küzdenie kell a megoldásokért a CDU/CSU-val.

Ebből a politikai konstellációból kiindulva – ugyanis a média munkatársai és a politikusok nem ismernek mást – a magyar kormánypolitika határozott, gyors és energikus megjelenése olyan villámcsapásnak tűnik, amely Franz Josef Strauß idejében talán elképzelhető lett volna, de ma már egyáltalán nem. Egyébként a magyar megfigyelőket ugyanúgy meglepik a német politika lassú, nehézkes és fárasztó tárgyalási fordulói: közvetítőbizottság, koalíciós bizottság, koalíciós tárgyalások, puhatolózó egyeztetések, beadványegyeztetés, beadványjavasló bizottság és társaik. Ezek a kifejezések a magyar nyelvben alig használatosak.

Harmadik kiindulópont: A médiahelyzet

Az a vád, hogy Magyarországon veszélyben van a médiaszabadság, gyakran abban a kijelentésben csúcsosodik ki, hogy Magyarországon csak kormánypárti média van jelen. Ez közel sem igaz. A magyarországi médiakörnyezet (ma már) inkább változatos és sokszínű, a média szabad és mindenki számára hozzáférhető. 2010 előtt a helyzet valóban nagyon egyoldalú és kiegyensúlyozatlan volt, azonban a baloldal javára. Furcsa módon azonban ez külföldön senkit sem zavart. Magyarországra a politikai polarizáció miatt mindig is az volt jellemző, hogy minden politikával foglalkozó médiumot egyértelműen az egyik oldalhoz lehetett sorolni.

Míg 12 évvel ezelőtt a balliberális média még nagyon dominált a példányszám, az elérés és az olvasottság tekintetében, addig a polgári és konzervatív média kisebbséget tudhatott magáénak. Ma teljesen kiegyensúlyozott médiatérkép figyelhető meg, majdnem kiegyenlített arányokkal, azonban még mindig kissé baloldali többséggel. Az elmúlt években tehát valóban komoly elmozdulások történtek az egyik irányba, de a kiegyensúlyozottság irányába.

Németországban ezzel szemben nem történt ilyen mértékű eltolódás a konzervatív lapok javára. Inkább a zöld–liberális irányvonal képviselői adják az alaphangot számos médiumban. Ez vonatkozik a közszolgálati műsorszolgáltatásra is, ahol egy felmérés szerint – amelyet néhány évvel végeztek az újságírói, televíziós és rádiós hivatást megkezdők körében – 90%-os többséggel támogatják a baloldali és a zöld pártokat (SPD–Balpárt–Zöldek). A konzervatív szerkesztők kisebbségben vannak, a narratívát nagyon tömören a Zöldek és támogatóik határozzák meg, és még a Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapot sem lehet már egyértelműen konzervatívnak nevezni. A polgári értékek képviselői egyre inkább a Neue Zürcher Zeitung svájci újságot vagy a Tichys Einblick című sikeres havilapot és online portált olvassák, amelyre a mainstream megvetéssel tekint. Nem meglepő, hogy ebben a médiakörnyezetben nincs nagy rajongótábora a magyar kormány konzervatív politikájának.

Negyedik kiindulópont: Liberális–konzervatív reformprogram

Ha valaki ismeri a magyar miniszterelnök illiberális államról szóló kijelentéseit, az ország kormánypolitikájának fenti címkézése első pillantásra zavarba ejtő lehet. A Fidesz-KDNP politikájáról azonban közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy valódi ,,blue revolution” (konzervatív fordulat), azaz a gazdasági, társadalmi és belpolitikai reformok határozott és bátor megközelítése. Emellett Magyarország fontos mérföldköveket állít sikeres családpolitikájával és szigorú migrációs politikájával.

Vonzóvá teszi az országot, hogy a vállalatoknak kedvező környezetet kínál az alacsony adók és az egykulcsos szja által; az adóbevételek felpezsdülnek, és az árnyékgazdaság évről évre visszaszorul. Emellett 2010 óta mintegy egymillió új munkahely jött létre, teljes foglalkoztatottság van, és a 6,5%-os gazdasági növekedés 2022 második negyedévében Európa-szerte kiemelkedő. Magyarországon az EU régi jelmondata érvényesül: ,,Szociálisnak számít mindaz, ami munkahelyet teremt”.

Sok magyar azonosul az alacsony adókon, a vállalkozói ösztönzőkön, a teljesítményen, az értékteremtésen és a saját tulajdonon alapuló politikával. A családpolitika nemzetközileg ismert és elismert, a születési ráta átlagon felülivé vált, az abortuszok száma mélypontra esett vissza. A migrációs politikában az ország nem akarja feladni zsidó–keresztény értékrendjét, és csak nagyon korlátozott mértékben fogad be bevándorlókat más kultúrkörökből, illetve az illegális bevándorlást megakadályozza. Az elmúlt években a közbiztonság egyre inkább nőtt, Magyarországot ezért a kontinens egyik legbiztonságosabb és legélhetőbb országának tartják, többek között a zsidó közösség számára is.

Ezt a politikát liberális–konzervatív reformprogramnak is nevezhetjük, de mint mindig, most sem a megnevezés, hanem a tartalom számít. A magyarok jó benyomást keltve vallják: Nem több, hanem kevesebb bevándorlásra van szükség. Nem magas, hanem alacsony adókat szeretnének. Nem állami újraelosztást igényelnek, hanem saját kezdeményezést. Nem az erőforrások elszívására, hanem a tulajdonlásra és az értékteremtésre kerül a hangsúly. Nem a multikulturalizmus jellemző, hanem a hagyományok, a kultúra, a vallás és a haza megőrzése.

Ilyen kristálytiszta, sok más lakossági csoport által is támogatott konzervatív politikát sok európai országban már régóta nem tudott senki sem megvalósítani, ami szintén generálja a Magyarországról szóló vitákat. Nem tűnik tehát teljesen kizártnak, hogy Németország és Európa egyszerűen már nem ismeri ezt a politikát, és ezért a magyarok döntéseitől is idegenkednek.

Ötödik kiindulópont: A kormányzati intézkedések széles körű elfogadása

Szokatlan ebben az ellentétes politikai helyzetben, amelyben a jobb- és baloldal között világos határvonal húzódik, hogy a konzervatív kormány ilyen magas elfogadottságot élvez még a baloldali szavazók körében is a migrációs, a családpolitikai és a gazdasági kérdésekben. Nagyrészt támogatják a kormány e tekintetben hozott döntéseit.

A balliberális választók nagy részének is tetszik a Fidesz-KDNP migrációs politikája, támogatják a családpolitikát és osztják azt a véleményt, hogy a kormány jó gazdaságpolitikai irányt vett. Hasonlóképpen támogatják a kormányt abban, hogy higgadtan és megfontoltan járjanak el a háborús kérdésekben. Ez a rendíthetetlen hozzáállás eddig távol tartotta Magyarországot a fegyveres konfliktustól, és biztosította az ország energiaellátását. Mindez a legutóbbi parlamenti választásokon is lenyűgözte a választókat.

Összegzés

Egy híres német történész így fogalmazott: ,,Önök a baloldali identitáskép ellentétei”. Hasonlóképpen egyértelmű volt számára, hogy a németországi közszolgálati műsorszolgáltatás balliberális. Éppen ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy a magyarságképet ilyen negatívan festik le. Fontos lenne a tényekre és a tudósítás hátterére is fényt deríteni, hogy valós képet kapjunk az országról.

Az öt pontban felvázolt értelmezési minta sok új, az országunkba érkező olvasó számára szolgálhat első megközelítésként Magyarország és politikája irányába. Sokkal több ismeretre, tapasztalatra, egyeztetésre és párbeszédre van szükség ahhoz, hogy kívülállóként behatoljunk ezekbe a mélyrétegekbe, és teljes mértékben megértsük őket. Emiatt azt tanácsolom, hogy legyenek bátrak és kíváncsiak!