Miközben a világ az amerikai elnökválasztásra figyel, az európaiak vezetési válságba kerültek. Függetlenül attól, hogy ki vezeti majd a nyugati világot, fontos, hogy a saját érdekeiket tartsák szem előtt – különben mások fognak határozni felettük

A reformáció ünnepén két, egymástól sokban különböző ember ült le egymással beszélgetni Bécsben: Gerhard Schröder és Orbán Viktor. A korábbi német kancellárnak és a magyar miniszterelnöknek volt bőven témája. Mindenekelőtt összeköti őket, hogy mindketten elkötelezettek a reálpolitika, az erős Európai Unió, valamint kontinensünk stratégiai szuverenitása mellett.

A sikert sikerre halmozó kormányfő és az Agenda 2010 reformokat keresztülvivő kancellár – ez csak első ránézésre látszik ellentmondásnak; a mai világpolitikai viszonyok sokkal inkább azt támasztják alá, hogy újra kell értékelni az aktuális politikát. Ennek során pedig adott esetben a frontvonalakat is ki kell egyenesíteni, politikai háttértől függetlenül. A két politikusban közös, hogy rendelkeznek azzal a tapasztattal és előrelátással, amellyel kíméletlenül rá tudnak mutatni a kritikus európai fejleményekre, és bátor megoldási javaslatokkal képesek előállni. Amiről pedig itt szó van, az a jelenlegi gazdasági válság, az Európában zajló háború, valamint az Európai Unió jövőbeni szerepe egy többpólusú világban, amelyet a számos tekintetben meggyengült, de még mindig erős Amerikai Egyesült Államok ural.

Az új európai közép

Gerhard Schröder reformpolitikájának fogalomrendszeréhez hasonlóan a magyar kormányzati politika abból indul ki, hogy napjaink kihívásait illetően a jobb–bal tengelyen történő hagyományos politikai besorolásnak ebben a formában már nemigen van értelme. A magyarok ugyan nem értéksemlegesek, de nagyon is pragmatikusak. Magyarország tartja magát a zsidó-keresztény gyökereihez és becsüli civilizációnk alapjait, amikor ragaszkodik nemzeti és európai identitásához és tiszteli az európai értékek alapjait. Ezek azonban olyan alapok, amelyek minden európai számára politikai hovatartozástól függetlenül nyilvánvalóak. Kulturális szempontból „Európában az ateista is keresztény” – mondta az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József.

A politikai spektrumon belül elfoglalt helytől függetlenül Magyarországon – és minden bizonnyal Németországban is – a társadalom széles középső része semmi mást nem szeretne, mint egy békés, szabad és biztonságos országban élni, ahol az ember jól és biztosan megtalálja a megélhetését. Az emberek munkával és teljesítménnyel előbbre akarnak lépni, erőkifejtés és fáradozás révén megélhetéshez szeretnének jutni, tulajdont, saját otthont és értékeket teremteni, valamint gyermekeik és unokáik számára jó jövőt biztosítani. Ki szeretnének teljesedni az életben, megőrizve kulturális, szellemi és morális alapjaikat. E tekintetben a magyarok aligha különböznek alapvetően a német társadalom széles közepétől. Csakhogy ez ott nem segít rajtuk, mivel Németországban a közlekedésilámpa-koalíció jelenlegi politikája révén teljesen más társadalomképet követnek és igyekeznek eladni az embereknek. Ezzel szemben Magyarországon a kormány eleget tesz az említett életérzésnek, a nem konzervatív pártok szimpatizánsai is támogatják a kormány migrációs, társadalom-, gazdaság-, energia- és békepolitikáját. Ezért az Orbán Viktor politikáját minden további nélkül tekinthetjük az „új politikai középnek” is.

Az új politikai közép az a felfogás, amely szerint segíteni kell a normális országban élni vágyó emberek fent említett egyszerű alapvetéseinek kibontakoztatását. Ez az új közép, amelyet nem zavarnak a régi politikai áramlatok régi érzékenységei, napjainkban számos európai országban van kibontakozóban, álljanak az élén akár kereszténydemokraták, konzervatívok, akár szabadságpártiak, liberálisok vagy szociáldemokraták. Erről tanúskodik a patrióta erők Európai Parlamenten belüli összefogása is, valamint az olyan kormányokkal való együttműködés, amelyeket ugyanez a világos politikai elkötelezettség vezérel.

Patriótának lenni, az olyasvalami, ami összeköti az embereket, nem pedig szétválasztja. Emlékezhetünk az olyan reálpolitikusok közötti egyetértésre is, akik nem illúziókat vagy utópiákat kergettek, hanem teljesen pragmatikusan, az emberek valós életéből kiindulva képesek voltak jó és hasznos keretfeltételeket teremteni – esetükben politikai háttértől függetlenül a tisztelet és a nagyrabecsülés áll a középpontban. Nem a morális mutatóujjat kell felemelni, hanem el kell fogadni a különbözőségeket, gyakorolni kell a toleranciát, és tiszteletben kell tartani az eltérő politikai megközelítésmódokat. A mostani geopolitikai helyzet bizonyosan katalizátora is ezeknek a fejleményeknek; mindamellett mi, európaiak egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy lövészárokharcokba bonyolódjunk.

Európa vezetési válsága

Napjaink válságai idején nemcsak hitet kell tenni az erős Európa mellett, hanem minden lehetőt meg is kell tenni annak érdekében, hogy ezt az erős Európát az üres szólamokon túlmenően konkrétan meg is valósítsuk. Ehhez olyan politikai vezetés szükséges, amely valóban érdemes is erre a névre. Európa ma vezetési válságban van, a politikai vezetők közül alig néhány rendelkezik erős felhatalmazással, a többség felőrlődik a belpolitikai konfliktusokban, a hosszadalmas koalíciós tárgyalásokban. Országaikban a három vagy még több párt alkotta koalíciókban önmagukat helyezik nyomás alá, és folyamatosan rossz kompromisszumokat kell kötniük a vesződséges tárgyalások során, egyik ócska alkudozásból a másikba lépve.

Európa és legfontosabb tagállamai azonban csak akkor lehetnek erősek, ha erős és kiemelkedő politikai vezetőket hoznak elő. Kétségkívül ilyen személyiség volt Helmut Kohl és Gerhard Schröder. Hosszú távú stratégiai célokat követtek, tartást és bátorságot adtak. A magyarok meglátása szerint a jelenlegi ukrajnai háború valószínűleg nem létezne, ha ma olyan személyiségek határoznák meg a kontinens sorsát, mint az akkori kancellár. Ehelyett a mai Németország vezetése gyenge, és Franciaország vezetése is gyenge – ami veszélyes kombináció. A német–francia motor akadozik, és Európa reménytelenül ki van szolgáltatva az erős geopolitikai szereplőknek. Emiatt hangsúlyozzák a magyarok újra és újra, hogy vissza kell vezetni Európát a régi erejéhez.

Európa stratégiai autonómiája

Európa ma gazdag és gyenge – ez veszélyes elegy. Ezzel szemben a feltörekvő Kelet számos országa (még) szegény, de (katonailag és gazdaságilag) egyre erősödik. Egyre inkább kétségbe fogják vonni a nyugati életmód egész világra kiterjedő uralmát és az Amerikai Egyesült Államok dominanciáját, és a jövőben más utakon fognak járni. Mindezek közepette Európa nem maradhat a háttérben, hanem erős partnerré kell válnia minél több globális szereplő számára. Európa szilárdan kiáll a transzatlanti közösség mellett, ez azonban nem jelentheti azt, hogy szó nélkül és kritikátlanul támogatja az Egyesült Államok nem mindig sikeres és célravezető politikáját.

A globális színtéren jobban venné ki magát egy öntudatos, önálló Európa – ez a transzatlanti közösség javát is szolgálná. Európának fel kell ismernie saját érdekeit, amelyeket bátran meg kell védenie és középpontba kell állítania. Ezeket az érdekeit az Egyesült Államok nélkül és végszükség esetén annak ellenében is meg kell fogalmaznia és kifejezésre kell juttatnia. Az USA szerepét a globális dél egyre több állama kérdőjelezi meg, ideértve többek között a BRICS-országokat. Az utóbbi időben egyre több ország, köztük egy NATO-tagállam is jelezte érdeklődését a BRICS közössége iránt. Bizonyos, hogy ebben szerepet játszanak a saját történelmi tapasztalatok is, valamint a gyarmati hozzáállás, amelyet az Egyesült Államok időnként – sok ország véleménye szerint – felvesz vagy fel tud venni.

Egy olyan Európa, amely függetlenül és autonóm módon képes folytatni saját politikáját és bátran tudja azt képviselni, tekintélyes és megbecsült partnere lehet számos más országnak. A konnektivitás magyar stratégiája – azaz az erős hálózatok kialakítása lehetőleg sok globális szereplő felé, ahelyett, hogy választóvonalakat húznánk feléjük – egy első lépés lehet az önálló Európa felé. A kontinens stratégiai szuverenitása tehát azáltal valósítható meg, ha kiállunk a saját európai érdekeink mellett.

Az ukrajnai háború

E tekintetben fontos szerep jut az ukrajnai háborúnak. Katalizátora lehet egy új európai egységnek, és segíthet megvalósítani kontinensünk stratégiai szuverenitását. Minden bizonnyal nem áll az európaiak érdekében, hogy ez a háború az utolsó emberig, azaz konkrétan az utolsó ukránig folytatódjék. Az sem állhat érdekükben, hogy eljátsszák a saját jövőjüket, és gazdaságilag és politikailag tönkretegyék magukat. Ennélfogva Európa és Ukrajna – az USA nélkül – össze tud fogni, és Ukrajna bábáskodhatna az új stratégiai autonómia születésénél, ha békekezdeményezést indítana az európaiakkal, és kivenné az USA és az oroszok kezéből az események irányítását.

Ebben benne lennének olyan nemzetközi nagyhatalmak, mint Kína vagy Törökország, ahogyan azt többek között Orbán Viktor 2024. júliusi békemissziója, valamint a 2022. áprilisi isztambuli béketárgyalások kellően bizonyították. Európának szükségképpen szót kell értenie ezekkel a globális vezető hatalmakkal, hogy tartós békét lehessen elérni a háború sújtotta országban. Ez az ukránoknak is érdekében áll. Amikor Donald Trump 2025 januárjában beköltözik a Fehér Házba, várható, hogy az USA és Oroszország tárgyalásokat fognak indítani, ahol az európaiaknak és az ukránoknak sem osztanak majd lapot. Ennélfogva Németországnak és Franciaországnak maguknak kellene kezdeményezőleg fellépniük – és mihamarabb közvetíteniük kellene Oroszország és Ukrajna között, kínai és akár török segítséggel.

Egy olyan erős európai vezetés, amely komolyan veszi saját polgárainak érdekeit, és amely aszerint cselekszik, hogy mi jó és helyes az európaiak számára, sürgetőbb, mint valaha. Ennek az európai vezetésnek láthatóan egy új európai közép köré kell csoportosulnia, amely minden ideológiától mentesen szeretne jó, biztonságos és békés életet élni. Ehhez erős vezetőkre van szükség, mindenekelőtt Németországban és Franciaországban. Az öreg kontinens stratégiai autonómiája konnektivitással és kölcsönös tiszteleten nyugvó külpolitikával valósítható meg, amelyben az európaiak felismerik és kialakítják saját stratégiai feltételrendszerüket, és aszerint járnak el a nemzetközi színtéren. Csak így sikerülhet, hogy ismét naggyá és erőssé tegyük Európát. A magyarok benne vannak, mert a magyarok az erős és szuverén Európa pártján állnak.