"Európa egysége, a mi boldogságunk."

Ezzel a mondattal foglalható össze Prof. Dr. Hans-Gert Pöttering hosszú, Európáért lüktető politikai karrierje. Pöttering 1979 és 2014 között megszakítás nélkül az Európai Parlament képviselője, 2007 és 2009 között pedig annak tizenkettedik elnöke volt. A kereszténydemokrata politikus továbbá 1999 és 2007 között az Európai Néppárt és az Európai Demokraták képviselőcsoportjának (EPP-ED) elnöke is volt. 2013-ban a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, Magyarország legmagasabb, külföldi állampolgárnak adományozható kitüntetését kapta meg a hazánkért tett szolgálataiért.

A két történész, Prof. Dr. Michael Gehler és Dr. Marcus Gonschor mélyreható biográfiában tárják fel az európai politikus életét. Írásukban, amely egyúttal a kereszténydemokrata és német történelem egy fontos művévé vált, nyomon követik Pöttering életrajzát, politikai pályafutását és méltatják az Európai Parlament struktúráinak kiépítésében játszott meghatározó szerepét.

A mű magyarországi bemutatója alkalmából a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért szeretettel meghívja Önt az

Egy európai lelkiismeret

című rendezvényre, amelynek keretében nagy örömmel üdvözöljük

Prof. Dr. Hans-Gert Pöttering
az Európai Parlament 12. elnökét, a Konrad-Adenauer-Stiftung korábbi elnökét,

valamint biográfiájának szerzőit

Prof. Dr. Michael Gehler
a Hildesheimi Egyetem újkori német és európai történelem professzorát és Történeti Intézetének vezetőjét

és

Dr. Marcus Gonschor
a Hameln-i Tanulmányi Szeminárium rektorhelyettesét, történészt.

2023 február 15., szerda, 17.00 óra

MCC Hunyadi Mátyás terem (1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.)

A rendezvény programját itt találja.

Regisztráció 2023. február 12-ig az alábbi linken lehetséges.

 

 

A rendezvény nyelve német, német-magyar szinkrontolmácsolást korlátozott számban biztosítunk.

Az eseményen kép-, hang- és videofelvételek készülnek, amelyek nyilvánosságra hozhatók. A regisztrációval és a részvétellel kifejezett beleegyezését adja ehhez.