2023. február 23-án Roger Köppel, svájci publicista, médiavállalkozó, a Die Weltwoche című hetilap főszerkesztője és kiadója, valamint parlamenti képviselő beszélt aktuálpolitikai kérdésekről a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért által szervezett Háború Európában – merre tart a kontinens? című pódiumbeszélgetésen. A rendezvényt Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója nyitotta meg, majd Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója köszöntötte a közel 120 egybegyűlt érdeklődőt. Beszédében Szalai kiemelte a svájci demokrácia hagyományokra építő mivoltát és hangsúlyozta az ország neutralitásának a jelen politikai helyzetben betöltött szerepét.

 

Köppel bevezető előadása elején elmondta, hogy Svájcot és Magyarországot több dolog is összeköti, de leginkább a szabadságért és a függetlenségért való állandó küzdelem. Kiemelte, hogy Magyarországot az egy éve húzódó háború kapcsán számos kritika éri, amiért mer mást mondani, mint a többi ország, majd hozzátette, hogy aki ismeri a magyar történelmet tudja, hogy abszurd Magyarországot oroszbarátként megbélyegezni. Az előadás során Köppel kifejtette gondolatait továbbá az orosz-ukrán háborúról, az ezzel járó aktuális geopolitikai átrendeződésről és az európai és a svájci kül- és biztonságpolitikáról, valamint a média és az újságírás kihívásairól is. Ezzel kapcsolatban a médiavállalkozó hangsúlyozta, hogy “A demokrácia a különböző vélemények összessége, nem pedig az egyneműsége”, majd hozzátette, hogy véleménye szerint manapság a legtöbb újság csak a saját nézeteit közvetíti, meg sem adva a lehetőséget az olvasónak arra, hogy mást gondoljon.

A pódiumbeszélgetés alatt Boris Kálnoky, az MCC Médiaiskola vezetőjének kérdéseire válaszolva Köppel elmondta, hogy szerinte a háborúból már csak veszteségek árán lehet kijönni, rég nem lehet nyertesről beszélni. Kitért még a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciára is, melyet véleménye szerint sokkal inkább lehetne „bizonytalansági” konferenciának nevezni, hiszen ez is megmutatta, hogy a nyugati országok már nem tudják elkülöníteni az ideálist a reálistól.

Az eseményt állófogadás követte, ahol kötetlen keretek között folytatódott az élénk eszmecsere.