2021. szeptember 28-án kezdetét vette az MCC Magyar-Német Intézetének „Merre tovább Németország” című országos rendezvénysorozata, amelynek keretein az MCC-nél oktató német vendégprofesszorok ellátogatnak az Alapítvány vidéki központjaiba, hogy ott tartsanak előadást a német parlamenti választás témájáról.

Zalaegerszeg

A turné első állomásaként Dr. Marc-Michael Blum látogatott el az MCC Zalaegerszegi Központjába. A látogatás középpontjában a Merre tovább Németország? – Beszélgetés a német Bundestag-választások eredményeiről című rendezvény állt, amelynek az MCC Zalaegerszegi Központja adott otthont. A beszélgetés központi témáját a német választások eredménye adta, azonban szóba került Angela Merkel 16 évig tartó kancellári munkája, az eddigi nagykoalíció szerepe és a mostani koalícióképzési lehetőségek is. Ezen kívül Blum úr kitért a kancellárjelöltek és stratégiájuk, illetve a pártok programjának bemutatására is. A nap folyamán az Edelmann Hungary Packaging Zrt.-nél is fogadták Blum urat, ahol Kassai András, az igazgatóság elnöke röviden prezentálta a céget, majd munkatársa bemutatta a termelési folyamatokat is. Ezután Gecse Péter alpolgármester úr fogadta a vendégeket, ismertette a tudnivalókat Zalaegerszegről és Zala megyéről, valamint megvitatták Blum úrral a német választásokat is.

Miskolc

Két nappal a választások után Lengyel K. Zsolt, a Regensburgi Egyetem professzora az MCC miskolci képzési központjában tartott előadást a német szövetségi választások eredményéről. A nap folyamán a két helyi média, a Miskolc TV, valamint az Európa Rádió készített interjút Lengyel professzorral, ahol elsősorban a választásokról és a magyar-német kapcsolatok kerültek középpontba. Az esti előadáson, amelyen mintegy 30 fiatal érdeklődő vett részt, Lengyel professzor Fekete Sándorral, a Miskolci Egyetem oktatójával, valamint Martin Böhmmel, a Magyar-Német Intézet kutatójával beszélgetett a választásokról, valamint értékelték Angela Merkel 16 éves kancellárságának eredményeit is. Az előadás után a közönség számára is lehetőség nyílt kérdéseket feltenni, valamint egy fogadás keretében folytatni a megkezdett beszélgetést.

Pécs

A jól sikerült miskolci előadás után Lengyel professzor az ország másik szegletébe, Pécsre érkezett előadást tartani. Pécs, mindamellett, hogy az ország egyik legjelentősebb egyetemi városa, jelentős német nemzetiségnek ad otthont. A látogatás keretében Lengyel professzor meglátogatta a helyi német nemzetiség kulturális rendezvényeinek otthont adó Lenau-házat, valamint lehetősége nyílt részt venni az éppen ebben az időszakban megrendezett sváb szüreti fesztiválon is. A szüreti fesztiválon Schmidt Zsolt, a Baranya megyei német nemzetiségi önkormányzat irodavezetője ismertette Lengyel professzort a sváb hagyományokkal. A fesztivál és a városnézés után az MCC pécsi képzési központjában teltházas előadás keretében Lengyel professzor Decsi Istvánnal, az egyetem kancellárjával beszélgetett a németországi választási eredményekről. A beszélgetést Szatmári Réka, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara programkoordinátora moderálta. A rendezvényt a pécsi városi televízió is közvetítette.

Székesfehérvár

A hét csütörtöki állomása a székesfehérvári MCC központ volt, ahova Dr. Marc-Michael Blum érkezett előadni. A látogatás során Blum úrnak lehetősége nyílt megtekinteni Székesfehérvár történelmi belvárosát, a város alpolgármestere Lehrner Zsolt úr vezetésében. A helyi látnivalókon kívül szó esett Székesfehérvár német testvérvárosáról is, Schwäbisch Gmündről. Ezt követően eszmecserére került sor székesfehérvári német nemzetiségi oktatásról és hagyományőrzésről. Ennek kapcsán Blum úr Komlósi Erzsébettel, a székesfehérvári Német Magyar Baráti Társaság elnökével és Schneider Évával, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgetett. A beszélgetés a választási eredmények ismertetésével kezdődött, majd a koalíció alkotási lehetőségek kerültek középpontba Németország és Magyarország jövőjének vonatkozásában egyaránt. Mindemellett szó esett arról is, hogy milyen személyiségjegyekkel és vezetői képességekkel érdemes egy kancellárnak rendelkeznie és hogyan éri meg kancellárként kormányozni. A beszélgetést kollégánk, Darkó Tünde Tímea moderálta. A rendezvényt a székesfehérvári városi televízió is közvetítette.

Veszprém

A hét utolsó állomása Veszprém volt, ahol Holm Putzke, a Passaui Egyetem jogász professzora és Bauer Bence, a Magyar-Német igazgatója beszélgettek Erdei Krisztiánnal, az MCC kommunikációs igazgatójával a német választás eredményeiről. Putzke professzor számára a látogatás különösen fontos volt, hiszen a nap folyamán lehetősége nyílt arra, hogy megismerje Passau magyar testvérvárosát, Veszprémet. A városnézés és az esti előadás mellett Putzke professzor találkozott Veszprém város alpolgármesterével, Dr. Hegedűs Barbarával, a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Eich Máriával, Ausztria tiszteletbeli konzulával, Dr. Udvarhelyi Miklóssal, valamint a Passaui Baráti Kör vezetőjével, Englert Dezsővel is, akikkel a jövőbeli lehetséges együttműködésekről és a testvérvárosi kapcsolatok fellendítéséről egyeztettek.

A rendezvénysorozat október 11-től az alábbi helyszíneken folytatódik, További részletekért keresse fel az adott képviselet honlapját.

 

  • Debrecen: október 11. hétfő
  • Szekszárd: október 13. szerda
  • Szeged: október 19. kedd
  • Békéscsaba: október 20. szerda
  • Szombathely: október 19. kedd
  • Győr: október 20. szerda