A Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért 2022. december 1-jén, az intézet megalapításának második évfordulóján „A német választási jog elméletben és gyakorlatban” címmel rendezett panelbeszélgetést. A rendezvényt, amelyen mintegy 50 fő vett részt, Dr. Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója nyitotta meg. Dr. Bauer beszédében kiemelte az intézet az elmúlt két évben elért eredményeit és hangsúlyozta a rendezvény témájának aktualitását, tekintettel a közelmúltbeli fejleményekre, mégpedig arra, hogy a Berlin Tartományi Alkotmánybíróság 2022. november 16-án érvénytelennek nyilvánította a Bundestag szavazással egyidőben tartott tavaly szeptemberi berlini tartományi választást, illetve annak megismétlését indítványozta. Ezt követően Dr. Pócza Kálmán, aki a rendezvény moderátora volt, bemutatta a meghívott vendégeket.

 

Dr. Oliver Lembcke, a Bochumi Ruhr Egyetem politikatudományi professzora a rendkívül összetett német választójogról adott elő, amelyet annak bonyolult sajátosságai miatt véleménye szerint csak kevesen értenek. Előadásában kitért a német választási rendszer történetére, felépítésére és működésére is, valamint bemutatta a túllógó és kompenzációs mandátumok problémáját, ami mára oda vezetett, hogy a német parlament a kínai és az észak-koreai parlamentek után a harmadik legnagyobb a világon. Emellett rámutatott, hogy a Bundestag egyre növekvő mérete rontja a parlamenti munka hatékonyságát és többletköltségeket okoz. A professzor azonban nemcsak a német választási rendszer problémáival foglalkozott, hanem annak különböző reformjavaslatait is bemutatta. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta azonban, hogy a politika „reformképtelenségben, reformstagnálásban” szenved. A kérdés már az, hogy a politika képes-e megreformálni a „rules of the game”, azaz a saját döntéshozatali szabályait – mondta.

Ezt Marcel Luthe, a Good Governance Szakszervezet szövetségi elnökének előadása követte. Luthe 2016 és 2021 között a berlini tartományi parlament egyik legismertebb tagja volt. A 2021. szeptember 26-i német fővárosi választások szabálytalanságait követően ő volt az, aki panaszt nyújtott be a Berlini Tartományi Alkotmánybíróságon és nyilvánosan feltárta a választási hatóságok által elkövetett hibákat. A 2022. november 16-i, a választások érvénytelenségéről szóló bírósági döntése után a berlini képviselőház azonnali feloszlatását követelte.

Előadásában Luthe első kézből számolt be a tavaly szeptemberi választások napján történtekről, és tűpontosan elemezte a berlini választások előtti és utáni hibákat, valamint szervezésbeli mulasztásokat. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb alapja, a demokrácia elve súlyosan sérült ezen a napon, és hogy a jelenlegi berlini kormány és a 19. Tartományi Parlament hatalma nem a tényleges szuveréntől, azaz nem a néptől származik. Kiemelte továbbá, hogy „minden választási törvény és minden törvény csak annyira hasznos, amennyire alkalmazzák”. Ezért úgy véli, hogy a berlini választási káosz a rossz szervezés miatt csak egy egyszeri esetnek tűnhet, azonban e mögött rendszerbeli probléma húzódik meg, amely más választásokon a jobb előkészítés miatt nem kerül napvilágra.

A két előadást pódiumvita követte, melyet a publikum és az előadók egy állófogadás keretében mélyíthettek el.