2022. november 28-án Dr. Bauer Bence a kecskeméti MCC Oktatási Központ vendége volt, ahol „Németország és Magyarország - eltérő és közös értékek, érdekek” címmel tartott előadást. A Magyar-Német Intézet igazgatóját és kollégáját, Böhm Mártont, aki a rendezvény moderátora volt, a helyi képzési központ vezetője, Kovács Anita köszöntötte. A körülbelül 30 fős közönség soraiban üdvözölhettük többek között Dr. Salacz László és Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselőket.

 

Bauer Bence először Angela Merkel volt kancellár örökségéről beszélt, aki mindig is megértéssel fordult Magyarország irányába. Mindazonáltal a 2015-ös migrációs válságra Németország és Magyarország részéről adott különböző válaszok egyfajta konfliktussá váltak, ami a mai napig kihat a kapcsolatokra. Összeségében elmondható azonban, hogy Merkel „jó volt Magyarországnak”. A magyar kormány a politikai különbségeket némileg áthidalva pragmatikusan tud együttműködni a jelzőlámpa kormánykoalícióval is (SPD-Zöldek-FDP), ami viszont elsősorban Olaf Scholz személyének köszönhető, akinek megfontoltabb és kiegyensúlyozott politikai stílusa Angela Merkeléhez hasonlít. Miután Bauer elemezte a CDU ellenzéki helyzetét és irányultságát, beszélt Orbán Viktor miniszterelnök október eleji, Olaf Scholznál tett berlini látogatásáról is, amelyet fontos lépésnek tart a magyar-német kapcsolatok elmélyítésének szemszögéből. A hivatalos út részeként a magyar miniszterelnökkel a Cicero havilap szervezésében egy panelbeszélgetésre is sor került, mely során Orbán a jelenleg legégetőbb európai kérdések széles körét vitatta meg. A beszélgetésről a német és a magyar média széles körben számolt be, és Bauer szerint mind a látogatás, mind a sajtóvisszhang nagyon fontos volt a kölcsönös megértés szempontjából, mivel a német nézők és olvasók úgymond első kézből ismerhették meg a magyar politikát.

Bauer ezután rátért az ukrajnai háborúra, amely szintén felvet néhány kérdést a magyar-német kapcsolatokban.  „Bár mindkét ország egyértelműen elítéli ezt az agressziót, és a céljaink is hasonlóak, vannak különbségek is. Németország támogatja a fegyverek szállítását Ukrajnának, Magyarország pedig a béketárgyalásokat” – mondta az előadó. Más vélemények ellenére, például az Európa- vagy a migrációs politika területén, a magyar-német kapcsolatok szilárdak, és a két ország közötti együttműködés jelentős, különösen az üzleti élet területén – emelte ki. „Elég csak Kecskemétre nézni, ahol a Mercedes-Benznek van egy fontos gyártási telephelye” – összegzett Bauer. Az államközi kapcsolatok jövőjét illetően is több optimizmust sürgetett. Ellentétben azzal, amit sok németországi és magyarországi média hirdet, a magyarok nagy szimpátiát éreznek a németek iránt és fordítva.

Az előadás végén lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és kérdésekre, amelyek további betekintést nyújtottak a két ország kulturális, politikai és gazdasági kapcsolataiba.