Dr. Gudrun Kugler, az Osztrák Nemzeti Tanács (Nationalrat) képviselője, valamint az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakciójának emberi jogi szóvivője 2022. május 25-én mintegy 40 résztvevőnek tartott előadást „Véleményszabadság, alap- és szabadságjogok Európában egy politikus szemszögéből “ címmel az MCC Scruton kávézójában.

A rendezvényt Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója nyitotta meg, majd Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője köszöntötte a publikumot. Beszédében Ballester hangsúlyozta, hogy a manapság egyre erősödő tendencia miatt, amit nevezhetünk wokeizmusnak, political correctnessnek avagy cancel culture-nek, egyre nehezebb pontosan arról és úgy beszélni, amiről és ahogy szeretnénk, anélkül, hogy az valakit megsértene. Így különösen nagy öröm az MCC számára, hogy egy hívő, közép-európai, konzervatív és aktív politikust köszönthet, akinek nap mint nap meg kell küzdenie ezzel a jelenséggel.

A téma felvezetéseként a képviselőnő elmondta, hogy a szabadság nem magától értetődő, így minden generációnak meg kell vívnia harcát a saját szabadságáért. A cancel culture és a political correctness törekvéseivel kapcsolatban három aggodalmának adott hangot, első helyen említve azt, hogy hogyan lehet tényeket nyíltan úgy kimondani, hogy azokkal másokat ne bántsunk meg. Kugler számos, a saját politikai karrierjéből, a felsőoktatásból és a filmiparból származó példán keresztül próbálta meg érzékeltetni, hogyan is működhet, illetve működik a cancel culture az élet minden területén. A politikus második aggodalmaként a közösségi média kommunikációnkban betöltött szerepét hozta fel: szerinte ezen platformok terméke az emberi viselkedés megváltoztatásában teljesedik ki és súlyos pszichológiai problémákhoz vezet. Továbbá utalt a közösségi médiában terjedő dezinformációra és arra, hogy ezen felületek üzemeltetői saját belátásuk szerint korlátozhatják a véleménynyilvánítás szabadságát. Kugler harmadik pontként a kereszténység és a modern európai társadalom közötti ellentmondást és összeütközést említette, amellyel a hívő és konzervatív embereknek szembe kell néznie.

Véleménye szerint ezen tendenciákról csak felnőtt (grown-up) vitákban szabad beszélni, ahol a nézeteltérést és a véleménykülönbségeket nem leseprik az asztalról, hanem elfogadják azokat. Ezenfelül az államnak nem szabad megmondania, hogy az állampolgároknak hogyan kellene élniük, hanem tisztelnie kell a privátszférájukat és az emberi jogokra összpontosítva megtartani őket szabadságukban. Kugler kiemelte továbbá, hogy bármilyen gyűlöletbeszéd ellen a legjobb orvosság a tényeken alapuló, higgadt válasz.

Az előadást követő beszélgetést Darkó Tünde, a Magyar-Német Intézet tehetséggondozásért és kommunikációért felelős projektasszisztense moderálta.