„Nagyon megérint, hogy ma újra élénk és megbecsült zsidó közösség van jelen Magyarországon. Mivel a magyar romák is áldozatul estek a nemzetiszocialista megsemmisítésnek, nagyon örülök, hogy Magyarország is tagja a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségnek, és ezen belül az egyik legnagyobb támogatója volt a német elnökség alatt elfogadott anticiganizmus definíciójának” – így szólt Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövete a Média Iskola és a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola által közösen megszervezett „Ambassadors’ Talks” rendezvénysorozatának megnyitásakor. Az online kerekasztal-beszélgetésen, amely ez alkalommal a Német-Magyar Intézettel került közösen megrendezésre, a Németország és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatokról esett szó.

A nagykövet történelmi visszatekintéssel kezdett. Kiemelte, hogy a két ország közötti 1.000 évre visszanyúló kapcsolatok Gizella bajor hercegnő és István magyar király házasságával kezdődtek, és még mindig viszonylag sok magyar beszél németül. Mivel Gizellával számos misszionárius, pap, lovag és hívő érkezett, Magyarország végérvényesen áttért a kereszténységre. Így adott volt a közös értékek alapja.

A két ország közötti kapcsolat azonban nem mindig volt harmonikus, így a nagykövet úr is azt a véleményt képviselte, hogy mindig fontos a csúcspontok mellett a mélypontokkal is tisztában lenni. Így például említésre került a nemzetiszocialista uralom mint abszolút mélypont, az időszak, amely kimondhatatlan fájdalmat okozott a magyar zsidóságnak.

Ezért óriási eredmény, hogy ma Magyarországon újra élénk és megbecsült zsidó közösség létezik, emelte ki a nagykövet úr. Mivel magyar romák is áldozataivá váltak a nemzetiszocialista megsemmisítési őrületnek, a nagykövet úr kiemelte ebben az összefüggésben Magyarország szerepvállalását a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségen belül, amikor a német elnökség alatt elfogadták az anticiganizmus definícióját.

A két ország közötti kapcsolatok csúcspontjai közé sorolta nagykövet úr az 1989. évi nyári páneurópai pikniket, amikor Magyarország úttörőként járt elől a kelet-európai országok szabadságharcában.

Nagykövet úr szerint felbecsülhetetlen értékkel bírt Németország számára, hogy Magyarország megnyitotta a vasfüggönyt, aminek következtében a berlini fal leomlott, és Európa megosztottsága megszűnt. Kihangsúlyozta, hogy a németek mindig hálásak lesznek ezért a magyaroknak.

Társadalmi vonatkozásban említésre kerültek a két ország állampolgárai között köttetett házasságok és a testvérvárosok révén létrejött barátságok, mindezek mellett a szoros kulturális és tudományos párbeszéd és a sport.

Nagykövet úr hangsúlyozta, hogy még számára is, aki nem rajong a sportért, fogalommá vált Dárdai Pál neve a Hertha BSC-től, egy a sok magyar közül, aki Németországban él és dolgozik. Ugyanígy Konrád György, aki hat éven keresztül a Berlini Művészeti Akadémiát vezette, ezzel hozzájárulva a két ország közötti gazdag kulturális együttműködéshez.

Következő kulcsszóként a gazdaság került szóba, mivel a magyarországi közvetlen beruházások 20%-a Németországból származik. Haindl nagykövet hangsúlyozta, hogy a két ország gazdasága olyan szorosan összefonódik, hogy a németországi Audi gyártósorai leállnak, ha Győrben probléma adódik. Emellett politikai szinten is jól működik a közös munka. 

Az európai együttműködést tekintve a biztonságról, a védelemről és a nemzetállamok szuverenitásáról esett szó mint közös témákról. Mindezek ellenére vannak a két ország között olyan témák, amelyekben nincs egyetértés: az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság kérdése. A nagykövet szerint ezekről határokon átnyúló viták folynak az Európai Unión belül is. Haindl nagykövet úr azonban hozzátette, hogy ezek a viták elsősorban Brüsszelben folynak, és a két ország közötti kétoldalú kapcsolatokat nem ezeken a területeken kell erősíteni, azonban fontos a nyílt és konstruktív párbeszéd ezekben a kérdésekben.

További egyet nem értésre találó témaként jelent meg a migráció, amelynél a nagykövet úr megjegyezte, hogy ebben az esetben mítoszok keletkeztek.

A nagykövet úr kihangsúlyozta a szorosabb európai együttműködés létfontosságát annak érdekében, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az EU a globalizált világban. Ennek eléréséhez szerinte Németországnak és Magyarországnak előtérbe kell helyeznie a közös kommunikációban a két ország közötti közös európai érdekeket.

Végül Haindl kiemelte, hogy mennyire fontos a józan eszmecsere a túldramatizált médiamegjelenéseken túl. Ennek érdekében minden lehetséges platformot fel kell használni, mint például a Magyar-Német Fórumot, amely a német és magyar fiatalok közötti párbeszédre összpontosít.