A német társadalomban és poltikai rendszerben jelentős változások zajlanak - mondták szakértők a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért tusnádfürdői panelbeszélgetésén pénteken, 2024. július 26-án. Az MCC színpadán, a Németország – történelmi és politikai kísérleti terep? című vitán Európa vezető gazdasági országának folyamatait elemezték.

Szakadék tátong a vezető és kormányon lévő poltikai pártok politikája és a társadalom véleménye között Németországban - mondta a bochumi Ruhr Egyetem politológia professzora. Oliver W. Lembcke példaként említette a migráció kérdéskörét. A politikusok ugyanis kitartanak az ún. befogadó kultúra mellett, miközben az emberek azt látják, hogy a bevándorlók nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. A szakember úgy látja, a pártok minden ellenvéleményt elutasítanak.

Németországban az emberek biztonságérzete sérült az utóbbi időben - hangsúlyozta a Konrad-Adenauer-Stiftung korábbi képviseletvezetője. Frank Spengler szerint ezt látjuk a bevándorlás-politikában, az orosz-ukrán háború megítélésében és ez köszön vissza a vélemények korlátozásában a hagyományos és közösségi médiában is. 

A német main stream média válságban van és egyre nagyobb szerephez jut a kritikai újságírás - hívta fel a figyelmet az MCC Média Iskolájának vezetője. Boris Kálnoky arról beszélt, a németországi sajtó egyoldalú tájékoztatásával szemben a társadalom egyre nyitottabb az olyan médiumokra, amelyek több szemszögből világítanak meg kérdéseket. Mindez kiolvasható abból, hogy erős politikai és társadalmi változás megy végbe a nyugati országban. 

A német fiatalok elutasítják a politikai elitet - emelte ki Henning Saßenrath. A Magyar-Német Intézet vendégoktatója az európai parlamenti választások adatait elemezve elmondta, súlyosan tévedtek a baloldali és zöld pártok, amikor azt remélték, hogy a fiatalok rájuk szavazznak. A szakértő szerint bár továbbra is inkább baloldali, zöld gondolatokkal szimpatizálnak a német fiatalok, jelentős százalékuk jobboldalra szavazott, illetve döntő többségük olyan pártokra, amelyek rendszerkritikusak. A fiatalságnak ugyanis elege van a túlzott baloldali, zöld és Woke ideológiából. Saßenrath szerint ez lehetőség a jobb-közép pártoknak, hogy megszólítsák őket.