Marlon Brando és Al Pacino óta sokan a szervezett bűnözést a maffia keresztapjával asszociálják, aki egyik kezében egy unokát, a másikban egy pohár vörösbort tart. „El kell búcsúznunk ettől a képtől, mert ez a keresztapa nem létezik” - mondta Prof. Dr. Prof. h. c. Arndt Sinn, az Osnabrücki Egyetem német és európai büntetőjog és büntetőeljárási, nemzetközi büntetőjogi és összehasonlító büntetőjogi professzora. Sinn professzor „Szervezett bűnözés Németországban és Európában” című előadásán 2023. március 22-én mintegy 80 vendég vett részt az MCC Szegedi képzési központjában.

Dr. Asztalos Kata, az képzési központ igazgatója nyitotta meg a rendezvényt és köszöntötte Sinn professzort. Ezt követően Sinn úr rögtön ismertette előadásának felépítését, az este menetrendjét „Tények, tendenciák és stratégiák” sorrendben. Bemutatta a szervezett bűnözéssel kapcsolatos statisztikai eredményeket (legalábbis a sötét mezőn kívülieket), majd a szervezett bűnözés jogi vizsgálatába adott betekintést, ami egy kifejezetten nehéz feladat.

A német büntető törvénykönyvben nem szerepel a szervezett bűnözés definíciója; annak nemzetközi határozatok által előírt reformját csak 2017-ben hajtották végre. Emellett számos jogi kérdés megválaszolatlan maradt - mindannak ellenére, hogy világszerte nem kevesebb, mint 800 milliárd és 1,2 billió dollár közötti összegre becsülik a szervezett bűnözésből származó bevételeket. A szervezett bűnözés nem „csupán” jogi vagy büntetőpolitikai probléma. Becslések szerint csak a termékkalózkodás miatt 468 ezer munkahely szűnik meg az Európai Unióban.

De hogyan is működik valójában a szervezett bűnözés? A szervezett bűnözői csoportok 80%-a használ legális üzleti struktúrákat, mint például a korlátolt felelősségű társaság vagy a Kft. Ez sokak számára bizonyára meglepő is: „Aki ma még kábítószerrel kereskedik, az őrült! A Viagra az új kokain” - folytatta Sinn professzor. Prof. Sinn a puszta használatában nem illegális Darknetről készített saját készítésű képernyőképekkel mutatta be, milyen könnyen lehetett euró milliókat keresni a szervezett bűnözés révén - akár hamisított szexuális erősítő szerek eladásával vagy életmódot javító gyógyszerekkel. A lebukott elkövetők több mint két év alatt mintegy 21 millió eurót kerestek.

Sinn kiemelte, mindezek miatt még fontosabb, hogy tudatosítani tudjuk a dimenziókat. Elmagyarázta, hogy mire kell figyelni az online gyógyszertárakban, hogy ne váljunk a termékkalózkodás áldozatává. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden „A hamis Gucci napszemüvegekkel kezdődik a törökországi tengerparton”. Elmondta, a szervezett bűnözésnek csak úgy lehet végét venni, ha felszámolásra kerülnek a struktúrák, és elvesszük a pénzüket, vagy legalábbis nem adunk nekik többet a magánfogyasztáson keresztül. Ily módon mindenki, aki egy dél-európai tengerparton nyaral, már hozzá tudna járulni a szervezett bűnözés elleni küzdelemhez.

Az előadást élénk vita követte, amely éppoly színes volt, mint maga a szervezett bűnözés: Wirecard, emberkereskedő bandák és gyermekpornográfia. A szervezett bűnözés mindenütt jelen van. Sinn professzornak sikerült a lehető legjobban tudatosítania ezt - a terem zsúfolásig megtelt.

A látogatói program részeként Prof. Sinn Budapesten az MCC munkatársai közül, Dr. Mernyei Ákos kutatóval és Prof. Dr. Varga István Műhelyvezetővel találkozott az MCC Egyetemi programjának Magánjogi Műhelyéből, illetve Dr. Csúri Andrással, a Büntetőjogi Műhelyvezetőjével.

A program további részében Prof. Sinn a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre is ellátogatott, ahol Prof. Dr. Barabás Tündével, a Büntetés-végrehajtási Tanszék vezetőjével, Dr. Hautzinger Zoltánnal, a Bevándorlástudományi Tanszék vezetőjével és Dr. Mészáros Bencével, a Rendészettudományi Tanszék vezetőjével találkozott. A budapesti látogatási program zárásaként Prof. Sinn találkozott Dr. Czine Ágnessel, az Alkotmánybíróság bírájával.