Mit várhatunk XIV. Leó pápai szolgálatától?

Az Amerikai Egyesült Államokban született pápa a konklávé meglepetésjelöltjeként tűnt fel, aki képes volt elnyerni mind a liberális, mind a konzervatív gondolkodású bíborosok bizalmát. A hivatalba lépése óta eltelt három hónap alatt máris kirajzolódtak pápaságának olyan vonásai, amelyek igazán csak Robert Francis Prevost életútjából érthetők meg.

Eddigi megnyilvánulásai központi témák új módon történő hangsúlyozására utalnak, mint például a társadalmi igazságosság, a vallásközi párbeszéd és az egyház szerepe a globalizált világban. Ugyanakkor misszionáriusi és szerzetesi tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a pásztori útmutatás mellett a lelki elmélyülés is meghatározóbb elemévé válik pápai hitvallásának.

Így a hagyomány és a reform között húzódó feszültségek a pápasága során új válaszokat nyerhetnek – nem utolsósorban azért, mert XIV. Leó késznek mutatkozik hidakat építeni, anélkül hogy félne a világos állásfoglalástól. Milyen hatással lehet mindez az egyházra és a társadalomra – nemcsak a katolikus közösségen belül, hanem azon túl is?

Prof. Dr. Alexander Görlach, a New York University geopolitikai szakértője pódiumbeszélgetéssel egybekötött előadásában többek között ezzel a kérdéssel is foglalkozik:

 

XIV. Leó pápa és világ
előadás és pódiumbeszélgetés

 

Prof. Dr. Alexander GÖRLACH
teológus és geopolitikai szakértő, New York University

 

2025. október 6. (hétfő) | 16.00 óra

Scruton MCC | 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

 

A rendezvény nyelve német, német-magyar szinkrontolmácsolást korlátozott számban biztosítunk.

 

Az eseményen való részvétel személyes meghívóhoz és regisztrációhoz kötött, amelyet 2025. október 5-ig ezen a linken tehet meg.

A szervező fenntartja a kizárólagos jogot, hogy a rendezvényen kép-, hang- és videofelvételeket készítsen, amelyek nyilvánosságra hozhatók. A regisztrációval és a részvétellel kifejezett beleegyezését adja ehhez.