2020 óta a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézete az Európai Együttműködésért „Beiträge zur deutsch–ungarischen Verständigung” című sorozatával arra törekszik, hogy új nézőpontból mutassa be a Kárpát-medencében fekvő országot. Az intézet vezetője, Bauer Bence által írt „Ungarn ist anders” című esszékötet, valamint az „Ungarische Wegmarken” (mindkettő 2024-ben jelent meg) című tanulmánykötet után – amelyben az Intézet kutatói különböző magyar politikai területeket, például a migrációt, az európai és a szociálpolitikát vizsgálták – rövid időn belül megjelent egy új antológia is „Ungarn, Europa und die Welt” címmel.

A korábbi kiadványoktól eltérően ebben a kötetben a Magyar-Német Intézet vendégkutatói a magyar külpolitika kérdéséhez a "konnektivitás" (Orbán Balázs) jegyében – vagyis arra törekedve, hogy az ország minél több szereplővel építsen kapcsolatokat, miközben elkerüli az egyértelmű blokkhoz tartozást – ésszerű, olykor kanyargós gondolatmeneteken keresztül közelítenek.

Először Hans-Christof Kraus történész, Christian Hillgruber jogász és Heinz Theisen politológus foglalkozik az 1990 óta bekövetkezett világpolitikai változásokkal. Ennek során mérföldkövekként értelmezik a kommunista diktatúrák 1989/1990-es összeomlását követő, Francis Fukuyama nevéhez kötődő, illuzórikus "történelem vége" elképzelést, a 2001. szeptember 11-i események nyomán előtérbe kerülő "civilizációk összecsapását" (Samuel P. Huntington), valamint az ukrajnai háború által jelzett "korszakváltást" mint a jelenlegi európai politika szükséges irányváltásainak kiindulópontjait.

Így az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendszerbeli blokkoltságát (Kraus), a konkrét hatalmi szervekhez nem kapcsolódó nemzetközi jog iránti téves hitet (Hillgruber), valamint a Nyugat túlzott kiterjedését – amely a túl sok keleti irányú stratégiai NATO-partnerségben nyilvánul meg, miközben a déli határok védelme hiányzik (Theisen) – olyan problémakomplexumként azonosítják, amely reformra szorul. A történelmi előzményekre visszatekintve különösen a két világháború közötti időszak szolgál intő példaként: a helyi katonai konfliktusok sorozata – Mandzsúriától (1931) kezdve, Abesszínián (1935/36) át, a Szudéta-vidékig (1938) – valamint a Népszövetség tehetetlensége ebben az évtizedben jól mutatják, milyen veszélyekkel jár, ha a normák és intézmények elszakadnak a hatalmi realitásoktól.

Az antológia második része az Európán belüli társadalmi törésvonalakkal foglalkozik, különös tekintettel az identitáspolitikára és a fejét főleg az egyetemeken felütő “cancel culture” jelenségre. Sandra Kostner történész és szociológus az egyetemeken kialakuló “cancel culture” eredetét, hatalmi struktúráit és működési mechanizmusait vizsgálja, és arra a következtetésre jut, hogy egyfajta “szentségtelen szövetség” jött létre a militáns aktivisták, az agendavezérelt tudósok és a félelemtől fűtött egyetemi vezetők között, míg Michael Kühnlein arra figyelmeztet, hogy a katarzis iránti vágy és a “Soha többé rasszizmust és erőszakot” alaptétel könnyen egyfajta “félelem-liberalizmusba” csaphat át. Rainer Lisowski pedig Hérakleitosz gondolatára visszautalva az enantiodromiára figyelmeztet – vagyis arra a jelenségre, amikor a túlzásba vitt jó önmaga ellentétébe fordul, így a demokratizálás, a moralizálás és a technokrácia is az ellenkezőjébe csaphat át. Ebben az összefüggésben Magyarország kivételként jelenik meg a Nyugaton egyre erősödő, a politika, az erkölcs és a technika túlzott tökéletesítésére irányuló tendenciákhoz képest.

Végül a Magyar-Német Intézet egykori vendégoktatói eszemtörténeti szempontból az európai történelem filozófiai mérföldköveit tárgyalják, amelyek a mai napig hatással vannak az Európáról szóló politikai diskurzusokra. Frank-Lothar Kroll három konzervatív politikai axiómát határoz meg – a szabadság elsődlegességét, a társadalmi felelősséget és a nemzetek közötti különbségeket az európai rendben –, és rámutat arra, hogy a liberalizmustól való elhatárolódás a 19. században részben más irányba fejlődött, mint ahogyan az ma a szocializmustól és annak változataitól való elhatárolódás esetében történik. A "karcsú állam" – a liberalizmus alapgondolata – áll Michael Sommer ókortörténész elemzésének középpontjában, aki a Római Birodalom hosszú fennállását annak integráló erejével, a növekvő jogbiztonsággal és a karcsú közigazgatási struktúrával magyarázza. Véleménye szerint csak a 3. század növekvő költségei indították el a birodalom hanyatlását.

Az elemzések számos újabb publikáció kontextusába illeszkednek, amelyek kapcsolatot teremtenek az első világháború, a két világháború közötti időszak és a hatalmi politika jelenlegi zavarai között. A kötet széttagolt jellege ellenére a nemzetközi jog konkrét érvényesíthetőségével kapcsolatos kérdések, valamint a demokratizálódás, a moralizálás és a technológiai térhódítás túlzásba vitt törekvéseinek kockázataival szembeni kritika továbbra is rendkívül aktuális. A konnektivitás – vagyis az "értékalapú külpolitikával" szembeni, minél több nemzetközi partnerrel való együttműködés a nemzeti érdek jegyében –, amint azt Magyarország is követi, hatékony eszköznek tűnik az európai hatalmi viszonyok átrendeződésének időszakában. Ezzel az „Ungarn, Europa und die Welt” című antológia érdekes új gondolatokat vet fel a tudományos szabadságról és az európai politikáról folyó aktuális vitákhoz.