A személyes kapcsolat a legfontosabb!

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti berlini látogatása alkalmából időszerű, hogy megkíséreljük feltérképezni a két ország, nevezetesen Magyarország és Németország kapcsolatrendszerének jelenlegi állapotát. Érvek amellett, hogy miért érdemes többet beszélnünk egymással, ahelyett hogy csak egymásról beszélnénk.

A szerteágazó és szilárd történelmi alapokon nyugvó magyar-német kapcsolatok ugyanolyan sokrétűek, mint maga az élet. A kapcsolatrendszer politikai vetülete azonban talán még viharosabban változik, mint a tavaszi időjárás. Ennek tükrében viszont mindig meg kell különböztetni a politikai, pártpolitikai vagy uram bocsá’ ideológiai megnyilvánulásokat a kétoldalú együttműködés mély fundamentumaitól, amelyek ezer szálú történelmi, kulturális vetülete gyakran szolgál a szélesebb értelmezés alapjául.

A magyar-német kapcsolatok mélyebb rétegei

Magyarországot és Németországot ezeréves közös történelem köti össze. A 955-ös Augsburg melletti csata óta a két ország hadereje egyetlen egyszer sem csapott össze egymással, miközben a két ország történelme a legszorosabban összefonódott egymással. Magyarország egyetlen más országgal sem ápol olyan intenzív politikai, gazdasági, kulturális, nyelvi, lelki és mentális párbeszédet, mint a német ajkú világgal és ennek talán csak Lengyelország érhet a nyomába. Magyarország a Habsburg monarchiában betöltött szerepe folytán évszázadokon át szervesen kötődött a „német országokhoz”, társadalma, politikája és szellemisége szervesen kapcsolódott a német világhoz. Németellenes hangulat csak nyomokban fordul elő Magyarországon, Németországot pedig tisztelik és megbecsülik.

Német szemlélők számára majdhogynem csodaszámba mehet, hogy a második világháború alatt Magyarország még a Harmadik Birodalom közeli szövetségeseként is megőrizte szoros kapcsolatait Lengyelországhoz és a lengyelekhez. Amikor Németország megtámadta keleti szomszédját, Magyarország jelentős számban fogadott be családostul lengyel katonatiszteket, még lengyel iskolát is alapított számukra, korábban pedig megtiltotta a német haderőnek, hogy az ország területén átvonulva délkeletről támadja meg Lengyelországot. Magyarország mindenkori politikai vezetése azon fáradozott, hogy elkerülje a döntéskényszert a nyugati Németország és az északi Lengyelország között és mindig aprólékosan kiegyensúlyozott gyümölcsöző együttélés biztosítására törekedett mindkét hatalommal. Ez a törekvés sok tekintetben magyarázza a magyar politikai gondolkodást, mert feltárja, hogy a magyarok gondolkodásában és vélekedésében a felszín alatt mennyire óvatosan mérlegelik a geopolitikai hatalmi viszonyokat. Magyarország a jóhiszemű összekötő és közvetítő szerepében, a térség stabilitásának megbízható pilléreként kívánja látni magát.

Az hasonlóan szerteágazó, mint mélyreható közös múlton alapuló magyar-német kapcsolatrendszer szintén ezekre a mélyebb megfontolásokra épül. Ezek a hagyományok az emberek mindennapi életében is tovább élnek legyen szó akár a polgári társadalmi nexusokról, a tudományos és szellemi életről, a kultúráról, az önkormányzatokról és a fiatalokról vagy akár az egykoron elűzöttek és az itt maradt magyarországi németek közötti kapcsolatokról. A szorosan összefonódó kapcsolatrendszer különböző szintjeit kölcsönös látogatások, közös projektek és az együtt gondolkodás jellemzi. Ezek a kapcsolatok kiállták a nehéz idők próbáját is és lehetővé teszik, hogy nyíltan és előítéletektől mentesen gondolkodjunk a másik országról és hogy azt ezt követő cselekvés is kellően megfontolt legyen.

A politikai kapcsolatok

A magyar-német együttműködés változatos területei közé tartozik szinte természetszerűleg a nagypolitika színtere is. A hosszú időn át megmutatkozó kölcsönös szimpátia és a másik országnak megelőlegezett jelentős bizalom hullámait meglovagolva a rendszerváltozást követő években a politika könnyűszerrel talált stabil, megbízható és hosszú távra szóló kapcsolódási pontokat, amelyeket megfelelően kamatoztathatott a kétoldalú kapcsolatokban. A rendszerváltás követő eufórikus hangulat számos félreértés és téves feltételezés táptalaja is volt (mint például Horn Gyula pajzsra emelése Németországban), de ez mindaddig nem árnyékolta be az összképet, amíg mindkét fél magasztosan elsiklott felette. Legkésőbb a 2010-es magyarországi szellemi és erkölcsi fordulattól és ezzel együtt Magyarország európai értékvitákban és alapvető nemzetközi döntésekben való nyomatékosabb megjelenésével a német fél egyre inkább elgondolkodott korábbi álláspontjának az újra definiálásán. A magyarok a Németországban megszokottnál jóval nagyobb nyomatékkal hangsúlyozták a rendet és a jogállamiságot, a szuverenitást és a nemzetet, az értékteremtést és a munka alapú társadalmat, a hazát és a családot, valamint az önazonosságot és önbecsülést. Az ország politikai vezetése öntudatosan és tettre készen lépett fel és megkérdőjelezett sok mindent, amit addig Európában magától értetődőnek fogadtak el. A magyarok politikája sok tekintetben tudatosan kívánta ellenpontozni az identitáspolitikát folytató baloldalt. Ellentétben a német politikával, amely egyre inkább az identitáspolitika ismertetőjegyeit öltötte magára, ezeket a változásokat pedig a médiában széles körben bemutatott társadalmi vitákkal és véleményekkel támasztották alá. Ezeknek az eltérő mintázatoknak óhatatlanul tükröződnie kellett a két ország politikai vezetésében is. A hivatalos kapcsolatokban olykor-olykor felbukkanó szemrehányásoknál jóval fajsúlyosabbak a zöldpárti és balos politikai szereplők magyaroknak címzett támadásai. Aki ismeri a magyarok történelmét, nem csodálkozhat azon ha ők a beavatkozást és kioktatást legfeljebb dölyfösködésnek érzékelik, annál is inkább, mivel az külföldről, sőt nagyobb országból érkezik. Még nagyobb mértékben nyomnak a latban ezek a vádaskodások, ha egyértelműen a zöld és balliberális oldalról érkeznek és ok-okozati összefüggésben állnak a választók körében elbukó magyar baloldal frusztrációjával. Ezért tehát az ilyen szemrehányásokat ebben az összefüggésben kell értelmezni.

Kohltól Schröderen át Merkelig és Scholzig

Orbán Viktort mély, majdhogynem atyai barátság fűzte Helmut Kohlhoz. A német egységet hozó kancellár például újra és újra szárnyai alá vette az 1998-ban megválasztott ifjú magyar miniszterelnököt, akivel kancellársága után is szoros és kölcsönös bizalommal fémjelzett kapcsolatot ápolt. 2016-ban a magyar miniszterelnök írta Kohl „Aggodalom Európáért” c. könyvének előszavát és fel is kereste őt 2016. április 19-én Ludwigshafenben. Arra a kérdésre, hogy tárgyalópartnerei, Scholz, Merkel és Laschet közül kihez áll a legközelebb, a magyar miniszterelnök lefegyverző nyitottsággal azt válaszolta: Helmut Kohlhoz. Ugyanakkor szintén jó és stabil kapcsolatokat ápolt Gerhard Schröderrel is, aki túlnyomórészt Orbán Viktor első, 1998 és 2002 közötti miniszterelnöksége alatt volt német kancellár.

Angela Merkel kancellárral ugyancsak vihar- és időtállónak bizonyultak a kapcsolatok: mindketten majdhogynem tökéletesen meg tudták találni az épületes együttműködést még akkor is, ha az európai migrációs és menekültválság alapvető kérdésére gyökeresen ellentmondó válaszokat adtak. Már 2018-ban megfogalmazódott a „pozitív agenda” elképzelése, hogy a kétoldalú viszonyban felmerülő kérdéseket az országok közötti politikai együttműködés számos sikertörténetére irányítsák. Angela Merkel 2019-ben, a páneurópai piknik évfordulóján tett látogatásakor Orbán Viktor nagy szavakkal dicsérte a kancellár asszonyt és a későbbiekben sem rejtette véka alá reményét, mely szerint Merkel mégis elvállal még egy kancellári ciklust Németország élén. A német nyilvánosságot megdöbbentő szavakkal fejtette ki Orbán Viktor a múlt héten Berlinben, hogy Merkellel Németország élén bizonyosan nem indított volna Oroszország támadó háborút Ukrajna ellen.

Olaf Scholz a múlt héten fogadta a magyar miniszterelnököt Berlinben az ilyen típusú találkozóknál megszokott időnél többet, egészen két órát, szánva a kétoldalú megbeszélésekre. A tárgyalás annyiban bizonyult mérföldkőnek, hogy a két ország vezetőjeként még nem találkoztak egymással. A bemutatkozó látogatás ezért több volt egy pusztán diplomáciai gesztusnál. Németországban élénken érdeklődnek Magyarország iránt és Olaf Scholzcal a pártpolitikán kívüli kapcsolatok is a bizalomépítés irányába fejlődhetnek.

A nyilvánosság és a személyes találkozások

A három napos berlini látogatás fontos része volt a megbeszélés Armin Laschettel és Angela Merkellel is. A korábbi kancellár asszonnyal szervezett találkozón a két politikus közötti személyes kötődés is tetten érhető volt. A személyes találkozással félreértéseket lehet kiküszöbölni, előítéleteket megcáfolni, valamint a téves következtetéseket vagy feltételezéseket is meg lehet előzni. A találkozók során a magyar fél rendkívül nyitott és toleráns álláspontot tanúsított. A Cicero folyóirat és a Berliner Zeitung napilap meghívására a miniszterelnök a két mérvadó sajtótermék kiadójának az elgondolkodtató kérdéseire válaszolt. A lefegyverző, őszinte és nyíltszívű modor, a kifejtett tartalmi kérdések és az a körülmény, hogy vállalata a találkozást az érdeklődő, de emellett kritikus berlini közönséggel, igazi aranybányának és a kétoldalú, az európai és a nemzetközi politika alakítására vonatkozó lehetséges kiindulási pontok igazi tárházának bizonyult.

A több mint 200 résztvevővel nagy sikerrel folytatott vita is bizonyította, hogy a személyes találkozás, a személyes eszmecsere és a személyes megszólítás az egyetlen lehetőség arra, hogy szembeszálljunk a Magyarországról egyre inkább eluralkodó, negatív elképzeléssel. A résztvevők többsége először találkozott a miniszterelnökkel és sok esetben csak a német médiából ismerte a politikáját és téziseit. E fajta találkozókra – mint amilyen most a magyar csúcsvezetés és a média, a egyesületek, a politika, a civil társadalom és a diplomácia képviselőiből álló berlini közönség között létrejött – azonban más területeken is égetően szükséges, mert csak így lehet helyre tenni a Magyarországról alkotott képet és a gyakorlatban is tanúbizonyságot tenni a nyitottságról és a toleranciáról.

Rendkívül hasonló minta olvasható ki számos más személyes találkozóból. A beszélgetőtársaknak gyakran még a leghomályosabb elképzelése sem volt mindarról, ami Magyarországon valójában zajlik. Olyan médiákból szoktak tájékozódni, amely gyakran rossz szemmel nézik a magyar kormány politikáját. Olykor még a szakpolitikák elismert szakértői sem találnak szavakat, ha a pártpolitika, a média vagy a PR színezetétől mentesen, első kézből tájékozódhatnak a magyar politikáról. Leggyakrabban azt a reakciót hallani, hogy „ezt még sohasem hallottam – ezt nem tudtam – miért nem ír erről senki – ha ezt korábban tudtam volna”.

Összegzés

A magyar-német barátság minden igazi támogatójának az lehet a nagyratörő célja, hogy újra és újra tényekkel dolgozzon, helytállóan vázolja a tényállást és keresse a párbeszédet. A lehetőségek tárháza szinte határtalan. Ha abból az alapvetésből indulunk ki, hogy tíz német közül nyolc korábban sohasem találkozott tényszerű információkkal Magyarországról, hanem sokkal inkább érzésekkel, feltételezésekkel és véleményekkel szembesült, akkor láthatjuk, hogy akad még feladat bőven. Az egyik helyes megközelítés, ha keressük a nyitottságot és a nyilvánosságot, az aktív párbeszédet és a nyílt vitát az európai ügyeket és értékeket érintő kérdésekben. Magyarország álláspontja megérdemli, hogy meghallgatásra és megértésre találjon! Legyen Ön is nyitott ezen párbeszédre!