Mától tárgyalja az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottság Magyarország ellen benyújtott keresetét, amely alapvető elvi kérdéseket is érint: beleszólhat-e az EU a gyermeknevelésbe?

A 2021. június 15-én elfogadott és július 8-án hatályba lépett magyar gyermekvédelmi törvény már jóváhagyását követően éles bírálatok kereszttüzébe került. A terjedelmes nevű jogszabály – „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” – célja, hogy megóvja a gyermekeket és fiatalokat az olyan, könyvekben, filmekben és más kulturális termékekben megjelenő, kifogásolt tartalmaktól és reklámoktól, amelyek a születési nemtől eltérő nemi identitást, nemváltást, illetve a homoszexualitást öncélúan jelenítik meg vagy közvetítik. A kiegészítő jogszabály számos olyan módosítást tartalmaz, amelyek érintik a médiaszolgáltatásokat, a reklámokat, az online kereskedelmet és az oktatást is. A Die Tagespost még 2021-ben számolt be részletesen a fejleményekről.

A jogalkotó akkori indoklása szerint a cél az volt, hogy gátat szabjanak a gyermekek túl korai szexuális témákkal való terhelésének. Ennek értelmében a szexuális felvilágosítást kizárólag a szülők és az arra jogosult pedagógusok végeznék, nem pedig civil szervezetek vagy lobbicsoportok, amelyek sajátos érdekeik mentén tevékenykednek. A jogalkotók hangsúlyozták továbbá, hogy az állam kötelessége a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődését nem csupán szem előtt tartani, de óvni is azt. Ennek biztosítására azonban szükség van egy gyakorlatban is alkalmazható és hatékony szabályrendszerre, amely garantálja a gyermekjogok védelmét. Nem vitatható, hogy a fiatalok egészséges lelki és szellemi fejlődése érdekében csak bizonyos tartalmak befogadása kívánatos. Sok olyan tartalom létezik ugyanakkor, amelyet a gyerekek félreérthetnek, vagy amely akár káros hatással is lehet rájuk, mivel összezavarhatja erkölcsi értékrendjüket.

Különböző rendeletek és az Alapjogi Charta megsértése?

Miután az Európai Bizottság nem értett egyet ezzel az állásponttal, 2021. július 15-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Mindez azonban nem vezetett eredményre, így 2022. december 19-én keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához (ügyiratszám: C-769/2022), amelyhez később csatlakozott az Európai Parlament, valamint Belgium, Dánia, Írország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Ausztria és Portugália is. Az indoklás szerint a magyar szabályozás több uniós jogszabályt is sért, többek között az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvet, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvet, az általános adatvédelmi rendeletet (GDPR), valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta több rendelkezését is. A Bizottság ezekben a technikai jellegű részletszabályokban látja ugyanis a vállalkozók – vagyis a beszállítók, gyártók és szolgáltatók – azon jogát biztosítottnak, hogy az ilyen jellegű tartalmakat korlátozás nélkül a kiskorúakhoz is eljuttathassák.

Ebben az összefüggésben természetesen kérdéses, hogy európai szinten szabad-e egyáltalán foglalkozni a gyermekvédelem és a gyermeknevelés kérdéseivel, amelyeknek alapvetően tagállami hatáskörbe kellene tartozniuk.

A művelet azonban csak abban az esetben lehet sikeres, ha az Európai Unió Bírósága úgy ítéli meg, hogy a szolgáltatók jogai elsőbbséget élveznek a gyermekvédelemmel szemben, azaz, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a magyar szabályozással szemben. Ez akkor állhat fenn, ha a nemzeti jog valóban ellentétes az uniós joggal. Joggal vetődik fel ugyanakkor, hogy az EU egyáltalán illetékes-e a gyermekvédelem és a gyermeknevelés kérdésében; egy olyan kérdésben, amely hagyományosan tagállami hatáskör.

Nem csak Magyarországot érintő kérdésről van szó

A jogtechnikai részleteken túl azonban egy sokkal mélyebb, az állam szuverén döntési jogköréhez kapcsolódó kérdés is adódik, amely már-már civilizációs és kulturális töltettel bír: tehet-e egy ország olyan aktív lépéseket, amelyekkel megvédi a gyermekeket a homoszexuális cselekmények ábrázolásától, így óvva meg szellemi és lelki fejlődésüket? Vagy mindezt esetleg a kereskedelmi szabályozásokra hivatkozva megtilthatja Brüsszel? Dönthet-e egy ország – a társadalom és politikai vezetői többségének akarata alapján – arról, hogyan szabályozza az emberiség egyik legelemibb ügyét, a gyermekek nevelését, vagy ezt a jogot is Brüsszel írja elő? Folytathat-e egy ország olyan politikát, amely a hagyományos családi, kulturális és nemzeti értékek közvetítését tűzi ki célul, vagy ebben megakadályozza a progresszív, baloldali-liberális és zöld elit?

Ez az alapkérdés nem csak Magyarországot érinti. Minden uniós tagállamnak újra és újra fel kell tennie magának a kérdést, hogy mennyire áll készen, hajlandó és képes saját, szuverén társadalompolitikát folytatni a brüsszeli bürokráciával való esetleges konfrontáció árán is. Ezek a Magyarországgal kapcsolatos viták valójában Németországot és más uniós tagállamokat is ugyanúgy érintenek. Bár a magyar politika markáns döntései gyakran szokatlannak tűnhetnek, közelebbről szemlélve ezek azokra a mély, kulturális és civilizációs kérdésekre adott válaszok, amely kérdéseket hosszú távon egyetlen társadalom sem kerülhet meg. Mindez nemcsak a gyermekvédelemre és a vonatkozó társadalompolitikai területekre igaz, hanem más kulcsfontosságú nemzeti témákra is, mint például a migráció és a bevándorlás.

Üdv a klubban, Németország?

Mint ismeretes, 2024. június 13-án az Európai Unió Bírósága 200 millió eurós büntetésre és napi 1 millió eurós pótdíjra kötelezte Magyarországot, amiért az aktívan védi határait, és nem engedi be az illegális bevándorlókat. A luxemburgi bírák szerint ugyanis Magyarország nem hozhatott volna szuverén döntést saját határait illetően. Ezáltal gyakorlatilag megvonták az ország arra vonatkozó jogát, hogy saját maga döntse el, kikkel kíván együtt élni, s hogyan nézzen ki lakosságának összetétele. Nemrégiben azonban Németország – tíz év késéssel ugyan, de – hasonló határvédelmi politikát kezdett alkalmazni, amelynek hatására feltehetően számolnia kell a közte és saját bíróságai, valamint a brüsszeli politika és az Európai Unió Bírósága között kibontakozó konfliktusokkal.

„Üdv a klubban!” – üzent ennek kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök Németországnak. Csak remélni lehet, hogy a társadalmi összetartozás és a jövő alakításának fontos kérdéseiben a tagállamok nem engedik megfosztani magukat attól a joguktól, hogy politikájukat saját nemzetük jóléte szerint alakítsák, ahelyett, hogy távoli, nehezen megfogható nemzetközi érdekekhez igazodnának. Ez a vita is egyértelműen megmutatja: a magyar társadalom nagy, mérsékelt többsége nem is gondolkodik annyira másként, mint a németek. Az emberek végső soron egy békés és biztonságos országban akarnak élni, ahol saját kezükbe vehetik a sorsukat, és munkájukkal, teljesítményükkel a jövő nemzedékeinek jólétét szolgálhatják.