A rövid huszadik század történetét sokan és sokféleképpen megírták már, azonban talán egyik feldolgozás sem hat úgy az érzékszerveinkre, mint Karl Schlögel német történész-szociológus könyve, A birodalmak illata, amely két ikonikus parfüm pályafutásán keresztül mutatja be, hogyan fonódnak össze az európai történelem szálai.

Schlögelnek – saját bevallása szerint – esze ágában sem volt parfümökkel foglalkozni, azonban kutatásai során olyan meglepő adatokra bukkant, amelyek meggyőzték őt arról, hogy érdemes lehet félretennie a szépségiparral kapcsolatos előítéleteit. A szerző ugyanis rájött arra, hogy Coco Chanel ikonikus No 5 parfümje és a szovjet parfümipar vörös csillagának számító Krasznaja Moszkva egy közös „ősreceptre” vezethetők vissza. A felfedezés azért is érdekes, mert nincs talán még két olyan parfüm a Földön, amelynek a szimbolikája ennyire összefonódott volna az általa képviselt érdekszféra ideológiájával. És persze azért is, mert aki érezte már valaha a Krasznaja Moszkva édeskés-fanyar illatát, az nehezen tudja elképzelni, hogy annak bármi köze lenne Nyugat-Európa első tömegesen gyártott parfümjéhez, a Chanel No 5-hoz.

A két parfüm közös eredetét a 20. század eleji cári Oroszországban kell keresni. Az Orosz Birodalom ugyanis ebben az időszakban parfüm-nagyhatalomnak számított, ahol számos francia parfümőr tevékenykedett, hogy kielégítse a tehetős orosz nemesség illatszerek iránti igényét. A parfüm-manufaktúrák saját, titkos receptúrák alapján dolgoztak, és jeles alkalmakra, valamint állami évfordulókra újabb illatokat kísérleteztek ki. Ilyen jubileumi parfüm volt a Rallet-manufaktúra által 1913-ban piacra dobott „Katalin cárnő kedvenc csokra”, amellyel a Romanov-dinasztia fennállása előtt kívánt tisztelegni alkotója. A receptet kevesen ismerték, de köztük volt két francia származású parfümőr-tanonc is: Ernest Beaux és Auguste Michel.

Az orosz parfümök aranykorának végül az 1917-es bolsevik forradalom vetett véget: a manufaktúrákat államosították, az alapanyagok beszerzése nehézkessé vált, a külföldi parfümőrök nagy része pedig elmenekült az országból. Köztük volt Ernest Beaux is, aki Párizsba tette át székhelyét, ahol a kor híres divattervezője - Coco Chanel - hamarosan egy új parfüm megalkotására kérte fel őt. A parfümőr tíz mintát bocsátott Chanel rendelkezésére, aki végül az 5-ös számú mintát választotta – innen a híressé vált No 5 név. Az ötös feliratú üvegcse Beaux szerint egy olyan keveréket rejtett, amelyben a parfümőr oroszországi menekülésének története elevenedett meg: Az orosz tundra levegőjének metsző, fagyos illatát akarta visszaadni, melyhez szintetikus aldehideket alkalmazott, a hagyományos esszenciális olajokkal kiegészítve. Az összetevőket vizsgálva azonban kiderül, hogy Beaux valójában a „Katalin cárnő kedvenc csokra” receptúráját vette alapul annak elkészítéséhez. De nem az illat eredete volt az egyetlen orosz kapcsolat az új parfüm kapcsán, hiszen Chanel élettársa ebben az időben az emigráns Dmitrij Romanov nagyherceg volt. Az orosz herceg tervezte a Chanel No 5 első flakonját is, amelyhez a cári testőrség vodkásüvegét vette mintául.

Miközben Beaux Párizsban alkotott maradandót Chanel oldalán, a másik említett pafümőr-tanonc, Auguste Michel Moszkvában maradt és az új rendszer keretei között próbált boldogulni. A jelek szerint nem is rosszul, hiszen alig néhány éven belül az államosított „Új Hajnal” parfümgyár igazgatójává avanzsált. Itt alkotta meg 1927-ben a cári Oroszország korábbi ikonikus illatából a Szovjetunió legsikeresebb parfümjét, a Krasznaja, vagyis Vörös Moszkvát, amelyet ezentúl a „Cárné csokra” helyett kínált az elvtársnőknek.  A tervgazdálkodás és a külföldi alapanyagok hiánya miatt a Vörös Moszkva eredeti receptje többször módosult. Minden bizonnyal ez lehet az oka annak, hogy a 80-as években már Magyarországon is kapható, és locsolókölniként is előszeretettel használt parfüm, nyomokban sem emlékeztetett a Chanel No 5 illatára. 

Ahogy a Chanel No 5, úgy a Krasznaja Moszkva is egy korszak végét szimbolizálta: A boldog békeidőket felváltotta a háborúk és forradalmak kora, amely magában hordozta a nők társadalomban betöltött szerepének változását is. Chanel az első világháború után tervezett kollekcióival és parfümjével a modern, felszabadult, önálló és dinamikus nő szimbólumává vált. Elvetette a kényelmetlen fűzőket és a hosszú szoknyákat, helyette a praktikus, kényelmes darabokat részesítette előnyben, amellyel lehetővé tette, hogy a nők is könnyebben betölthessék ugyanazokat a munkaköröket, mint a férfiak.

Coco Chanelhez hasonlóan a Krasznaja Moszkva népszerűsége mögött is egy befolyásos nő állt: Polina Molotova, annak a bolsevik Vjacseszlav Molotovnak a felesége, akit szovjet politikusként a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírójaként ismerhetünk. Molotova, aki korának egyik legmutatósabb politikusfelesége volt, jó üzleti érzékkel foglalta el 1930-tól az állami TeZse Parfümvállalat igazgatói posztját, amely a szovjet parfümipar zászlóshajója és vele együtt a Krasznaja Moszkva vezető gyártója lett. Míg az orosz polgárháború utáni években a parfüm felesleges „burzsoá” rongyrázásnak minősült, addig Molotova elérte, hogy a 30-as évekre a hiánygazdaságban más kozmetikumoknak is legyen létjogosultsága a szappanon kívül. Így születtek meg a szovjet parfümipar új remekei, például az „Arany Kalász” vagy az „Új Mindennapok”, amelyek a Vörös Moszkva mellett nagy népszerűségnek örvendtek.

Schlögel könyve kitűnően illusztrálja, hogyan fonódott össze parfüm és politika a huszadik században: A Vörös Moszkva alkotója, Michels nyomtalanul tűnt el, míg Polina Molotovát 1949-ben egy antiszemita kampány keretében tartóztatták le és öt év kényszermunkára ítélték. Coco Chanel -bár nem jutott ilyen tragikus sorsra - karrierjére szintén rányomta bélyegét a háborús politika: A második világháború alatt ügynökként tevékenykedett és tehetős francia és angol kuncsaftjairól szolgáltatott információkat a német hírszerzésnek. A háború után Chanelt kollaboránsként tartóztatták le Franciaországban, azonban jó összeköttetéseinek köszönhetően hamarosan kiszabadult és Svájcba emigrált.

Molotovával ellentétben Chanel karrierje nem tört derékba letartóztatása után: 1954-es párizsi visszatérésével megnyitotta új üzletét, amelyet üzlettársa, Pierre Wertheimer finanszírozott. Az anyagi támogatásért cserében az üzlettárs megkapta a Chanel parfümök tulajdoni jogát, amely mind a mai napig a Wertheimer-család birtokában van. Bár a Chanel No 5 csomagolása az évek folyamán többször változott, receptúrája változatlan maradt, így a vásárlók ma is ugyanazt az illatot élvezhetik, amelyet Beaux oroszországi menekülése után alkotott.

Chanel ikonikus parfümjével ellentétben a Krasznaja Moszkva receptúrája többször változott az évek során. Bár a parfüm túlélte a Szovjetunió szétesését, gyártása ma már inkább csak turisztikai célokat szolgál: A retrókedvelők bizonyos szuvenír- és illatszerboltokban párezer forintnak megfelelő rubelért megvásárolhatják az illat máig fennmaradt változatát. Az eredeti, 1927-es illatot már csak internetes aukciókon lehet megtalálni, amelyért a gyűjtők kisebb vagyonokat képesek kifizetni.

Schlögel szerint „egy parfüm egyetlen cseppjében benne lakozhat a huszadik század egész története”. És valóban, A birodalmak illatában keveredik egymással huszadik századi Kelet- és Nyugat-Európa ideológiája, az illatok és a politika kapcsolata, a luxus és a mindennapok világa. Elolvasása javasolt mindazok számára, akik érdeklődnek a kultúrtörténet és a korabeli életviszonyok iránt vagy éppen – a szerzőhöz hasonlóan – előítéleteik vannak a parfümökkel szemben. 

 

Karl Schlögel: „Der Duft der Imperien. ‚Chanel No 5‘ und ‚Rotes Moskau‘“, Hanser Kiadó, 221 oldal.