Két helyi, de annál nagyobb jelentőségű választási győzelmet követően, dinamikusan növekvő országos támogatottság mellett, látszólag politikai áttörés előtt áll az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, röviden: AfD) Németországban. Tényleg megérett az idő egy németországi „alternatíva” számára, vagy inkább egy ideiglenes jelenségnek lehetünk tanúi?

Helyi sikerek, növekvő országos támogatottság

Az elmúlt két hét során két, magyar szemmel nézve jelentéktelennek tűnő, a német politikai közéletben viszont az eddigi erőviszonyokat alapvetően felforgatható eseményre került sor Németországban.

Előbb június 25-én diadalmaskodott a Sonneberg járási (Türingia) vezető választás második fordulójában a párt színeiben induló Robert Sesselmann az összes többi párt által támogatott CDU-s jelölttel szemben (ezzel ő lett az AfD első politikusa, aki járási-vezetői pozíciót tölthet be, illetve egyáltalán végrehajtói hatalmat gyakorolhat). Majd ezt követően a hétvégén az AfD egy újabb szimbolikus győzelmet aratott. A Szász-Anhalt tartományi Raguhn-Jeßnitzben Hannes Loth személyében az párt megszerezte első polgármesteri tisztségét is.

Ezzel párhuzamosan az AfD népszerűsége másfél év alatt szinte megduplázódott. Míg 2021-ben még mindössze 10% körüli eredményt tudott felmutatni a párt, addig mára a kormánykoalíció pártjait is megelőzi támogatottságban, a felmérésekben rendre a CDU utáni második helyen szerepelve. A ZDF német közszolgálati televízió megbízásából készült legfrissebb felmérés szerint a CDU/CSU kereszténydemokrata unió pártok (28%) mögött az AfD kapná – egy most megrendezésre kerülő parlamenti választás során – a legtöbb szavazatot (19%). Ezzel az eredménnyel az AfD már nem csak az újabban bukdácsoló Zöldeket (16%) és a liberális FDP-t (6%) előzi meg, hanem egyúttal Olaf Scholz kancellár pártját is, a legnagyobb kormánypártnak számító szociáldemokrata SPD-t (18%) is.

Értelmiségi múlt, tömegpárti jelen

Minden kétséget kizáróan hosszú utat járt be a közelmúltban tízéves fennállását ünneplő AfD. A párt gyökerei a 2009-2010 világgazdasági válság időszakáig nyúlnak vissza. Ebben az időszakban kezdett körvonalazódni azoknak az euróellenes, társadalmilag jobboldali-konzervatív, gazdaságilag liberális, az Angela Merkel kancellársága alatt erősen a politikai baloldal irányába elmozdult CDU kormányzásával elégedetlen jobboldali értelmiségiek mozgalma, amely pár évvel később 2013 áprilisában az AfD létrejöttéhez vezetett.

Maga a pártnak a neve is utalás a kancellárasszony egyik híres kijelentésére. A válság csúcsán Angela Merkel ugyanis ígéretet tett arra, hogy Németország nem fog gazdasági mentőövet dobni az államcsőd szélén táncoló Görögországnak, majd nem sokkal később mégis megszavazta azt az EU államfőinek csúcstalálkozóján.

„Nincsen más alternatíva” – védekezett később Merkel, ugyanakkor a német márkát felváltó euró bevezetésével és a német politikai mainstream válságkezelő munkájával elégedetlen, mozgalomból párttá váló AfD éppen ezt a szófordulatot a zászlajára tűzve kívánt belpolitikai alternatívát létrehozni.

A védelem- és biztonságpolitikai kérdések elhanyagolása, a közbiztonság romlása, valamint a bal-liberális társadalmi és klímapolitikai kérdések felkarolása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az AfD támogatóit kezdetben szinte egyöntetűen a CDU volt szavazói tették ki. A sikeres kezdeteket követően azonban a párt nem érte el a várt áttörést a 2013-as Bundestag-választások során, mindössze 4,7%-ot érve el. Az országos és tartományi választások mérsékelt sikerei katalizátorként hatottak a párton belüli belső feszültségek felerősödéséhez, amelyek rövid időn belül hozzájárultak az alapítók párton belüli marginalizálódásához, az AfD értelmiségi, középosztálybéli jellegének a megszűnéséhez és a párt erőteljes jobboldalra tolódásához. Megteremtve ezzel az alapokat a pártra napjainkban jellemző, markánsan jobboldali, protest- tömegpárt arculatához.

Igazi alternatíva?

A korai AfD egykori prominens, mérsékelt politikusai mára mind elhagyták a pártot. Helyüket erősen jobboldali, esetenként szélsőjobboldali nézeteket valló politikusok vették át a párt élén. A jobboldalra való tolódás különösen a kelet-németországi tartományokban növelte rövid időn belül meg az AfD támogatottságát. A radikálisabb üzenet tovább növelte a párt országos ismertségét és támogatottságát, amelyet 2015-től kezdve a migrációs válságra adott német válasszal elégedetlen szavazók tábora is tovább gyarapított. Az AfD ebben az időszakban ismételten a CDU-tól tudott sok frusztrált szimpatizánst elhódítani, akik hiába kérték számon az Angela Merkel-vezette párttól az igazi konzervatív politika képviseletét. Bár a párt egyes vezető politikusainak megbotránkoztató kijelentései rendre kisebb-nagyobb politikai botrányokat kavartak (az AfD-t a többi németországi párt sokszor illeti kritikával egyes politikusainak szélsőjobboldali, kirekesztő, történelmi múltat relativizáló meggyőződései, valamint a párt „orosz barát” álláspontja miatt) ezek látszólag nem csökkentették az AfD országos népszerűségét.

A Magyar-Német Intézet elemzőinek meglátása szerint ennek oka részben a jelenlegi koalíciós kormány utópisztikus – az atomenergiát feladó, a klímasemlegességet erőltetett tempóban elérni kívánó, az ukrán-orosz háború miatt az átlag állampolgár pénztárcáját még érzékenyebben érintő – gazdaság-, valamint liberális bevándorláspolitikájával szemben való elégedetlenség növekedésével, másrészt pedig a CDU mai napig tartó politikai helykeresésével magyarázható. Az AfD jó érzékkel szólítja meg az egymást követő, gazdasági, migrációs, COVID-19 és háborús krízisekből vesztesként kikerülő, a társadalmi és gazdasági helyzetük visszaesése, valamint a közbiztonság romlása miatt elégedetlen alsó-középosztálybéli szavazókat.

Tovább erősíti a párt establishment- és politikai elit-ellenes üzenetét a többi német párt magatartása, melyek kategorikusan elutasítják az AfD-vel való közös kormányzás bármilyen lehetőségét (miközben tartományi szinten – legalább egy felállásban – az összes többi párt képviseli magát kormányokban).

Az AfD szárnyalását és akár a közeljövőben lehetséges tartományi választási győzelmét szem előtt tartva – a 2024-ben esedékes szászországi, a türingiai és a brandenburgi tartományi választásokat megelőzően az AfD támogatottsága bőven meghaladja a 30%-ot ezen keleti tartományokban – a főbb német pártok párhuzamos válaszstratégiákhoz nyúltak.

A Friedrich Merz-vezette CDU olyan, a hagyományos konzervatív szavazók számára fontos (és a párt által hosszú ideig hanyagolt) kérdések, mint a közbiztonság és a bevándorlás, tematizálásával érezhetően próbálja kifogni az utóbbi időben a szelet az AfD vitorlájából.  Ezzel párhuzamosan a kormánykoalíció pártjai önnön politikájuk folytatólagos képviselete útján kívánják az AfD-re leadott kritikus szavazatok számát csökkenteni.

Mindazonáltal a német politikai mainstream fő AfD-ellenes fegyvere továbbra is a politikai karantén – demokratikus szempontokból visszás, hatalomtechnikai megközelítésből viszont közel sem ritkán gyakorolt – eszközének megőrzése marad, amelynek gyakorlati alkalmazása egyfajta mellékhatásként gyakran vezet az AfD által felvetett problémákra reflektáló személyek megbélyegzéséhez (kontaktbűn).

A hétvégi eredményeket elnézve azonban könnyen meglehet, hogy a jövőben még ez – a német szavazók egyre nagyobb arányának szavazói akaratát figyelmen kívül hagyó módszer – is kevésnek bizonyulhat az AfD újabb áttörésének meggátlásához.   

 

 

Dobrowiecki Péter, kutatási vezető

Magyar-Német az Európai Együttműködésért, MCC

2023.07.03.