2023 április 15-e szombat egy történelmi nap volt a német gazdaság, energetikai ágazat és egyúttal a politikai közbeszéd számára is – 66 évvel az első nyugat-német atomerőmű átadását követően egy immár egyesített Németország véglegesen búcsút intett az atomenergia felhasználásának.
A 2000-es évek első felében az első Schröder kormány által, a leghosszabb ideje üzemben lévő erőművek leállításával, valamint a megmaradt létesítmények további működésének szabályozásával megkezdett folyamat a második Merkel kormány váratlan döntése nyomán mozdult el a teljes leállás irányába. A fukushimai nukleáris katasztrófát követően Angela Merkel kancellár és kormánya saját korábbi – az erőművek meghosszabbított működését előirányzó – döntését felülírva 2011. március 14-én rendelkezett a teljes német atomenergia termelési kapacitás 2022 végéig történő leállításáról.
A 2021 őszi választásokat követően a Merkel-vezette CDU-SPD nagykoalíciót Olaf Scholz hárompárti, (SPD-FDP-Zöldek) kormánya váltotta, amely elkötelezte magát a merkeli politika folytatása mellett. Ennek megfelelően a grohndei, brokdorfi és gundremmingeni atomerőművek 2021. december 31-i leállítását követően a tavalyi év során már csak három létesítmény termelt tovább – a tervek szerint az év végéig. Végül az ukrajnai háború energetikai és gazdasági hatásai miatt a kormány az isari, neckarwestheimi és emslandi erőművek üzemidejének rendkívüli, 2023. április 15-ig tartó kiterjesztése mellett döntött. A kijelölt határidő közeledtével fokozódó, az ellenzéki pártok, valamint a kormány egyes – elsősorban az FDP soraiból érkező – politikusainak, továbbá számos neves energetikai szakembernek a heves ellenkezése ellenére, a kormány kitartott eredeti elképzelése mellett és nem kívánt az újabb hosszabbítás eszközével élni.
A német atomenergia termelés feladása hagyományosan a most kormányon lévő Zöldek egyik fontos politikai célkitűzésének számított nem véletlenül támogatta a legfrissebb felmérések szerint még a mostani kritikus gazdasági helyzetben is a párt szavazóinak többsége (65 százalék) a leállást.
Ugyanezen felmérések ugyanakkor kevésbé bizakodó képet festenek a kormány másik két pártja számára. Ezek alapján mindössze minden negyedik német támogatja az erőművek bezárását, a Zöldektől eltekintve pedig az összes többi párt szavazónak nagyobb része az atomenergia felhasználás megőrzése mellett foglal állást.
2022-ben a meglévő három erőmű a német bruttó energiatermelés 6 százalékát adta (35 TWh villamos energiát termelve). Összességében a német energia mixhez a tavalyi év során a legnagyobb mértékben a megújuló energiaforrások járultak hozza 44 százalékkal. Ebből a szélenergia mintegy 22 százalékot, a napenergia 10,5 százalékot, a biomassza pedig 7,7 százalékot tett ki. Ugyanakkor kiemelkedő szerepet tölt be és az atomenergia feladása miatt növekvő trendet mutat a lignit és a kőszén felhasználása is (31 százalék). További 14 százalékot tesz ki a gáz felhasználású erőművek részesedése.
A bizakodó politikai nyilatkozatok ellenére – Robert Habeck (Zöldek) szövetségi gazdasági miniszter 2030-ra már 80 százalékban megújuló energiaforrásokból álló német energiafelhasználást ígért – a legfontosabb gazdasági szereplők, többek között a német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) is élesen kritizálták az atomenergia termelés leállítását. Meglátásuk szerint az energiaforrások jelen helyzetben való szűkítése jelentősen növelheti Németország és a német gazdaság kitettségét, egyúttal esetleges energiaellátásbéli nehézségek kialakulásához járulhat hozzá.
Bauer Bence, a budapesti Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért (MCC MNI) igazgatójának meglátása szerint az atomerőművek leállítása elsősorban politikai mintsem gazdasági célt szolgált, további gazdasági nehézségek esetén pedig könnyen ismételt feszültségek kialakulásához vezethet a kormánykoalíció pártjai között.
Nem szabad megfeledkezni a döntés biztonságpolitikai vetületéről sem, véli Dobrowiecki Péter, az MCC MNI kutatási vezetője. Hiszen ezzel a döntéssel a német kormány Európa számos államában – kiváltképp pedig a közép-európai régióban – éppen most fellendülő stratégiai iparág területén meglévő, mindegy félévszázados kutatás-fejlesztési tevékenység során megszerzett tudásbázisát adja önként fel.