A koalíciós szerződés jóváhagyása után mindegyik párt bemutatta jelöltjeit a 17 miniszteri posztra, amelyekből hetet a CDU, hármat a CSU, míg szintúgy hetet az SPD kap az alábbiak szerint. A felosztásban érdekességnek számít, hogy az SPD a korábbi CDU/CSU-val való kormányzások alkalmával jobb választási eredményekkel (2013: 25,7%, 2017: 20,5%), ámbár szintúgy juniorpartnerként hat minisztériumot kapott, most azonban hét minisztériumot tudhat magáénak.
CDU
Friedrich Merz (sz. 1955) szövetségi kancellár. Az ügyvédcsaládból származó Merz 17 éves korában, 1972-ben lépett be a CDU-ba, majd jogot tanult és az államvizsga megszerzése után rövid ideig a saarbrückeni kerületi bíróságon dolgozott. Ezt követően a Német Vegyipari Szövetség tanácsadója volt Bonnban és Frankfurt am Mainban, 1986 óta pedig ügyvédként is tevékenykedik. 1989-ben, 27 évesen, öt éven keresztül Brüsszelben dolgozott az Európai Parlament képviselőjeként. Ezt követően sikeresen jelöltette magát a Bundestagba, ahol 2009-ig volt a frakció tagja, 2000 és 2002 között pedig a CDU/CSU Bundestag-frakcióvezetője. 2009-től Merz ismét a magánszektorban dolgozott, és ügyvédként tevékenykedett, többek között 2014-től a Mayer Brown LLP nemzetközi ügyvédi iroda vezető jogtanácsosaként dolgozott. Merz 2009 és 2019 között továbbá az Atlantik-Brücke egyesület elnöke, 2016 és 2020 között pedig a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a BlackRock németországi fióktelepének felügyelőbizottsági elnöke volt.
Angela Merkel kancellár távozását követően Friedrich Merz visszatért a német csúcspolitikába. 2021-ben a szavazatok 40,41 százalékával megnyerte egyéni választókerületét és ismét Bundestag képviselő lett. 2022-ben pedig – bár csak harmadik nekifutásra 2018 és 2021 után – a szavazatok 95,33 százalékával CDU elnökévé választották, majd nem sokkal ezután a CDU/CSU Bundestag-frakciójának elnöke lett.
Friedrich Merz 1981 óta él házasságban, három gyermeke van. Feleségével közösen 2005-ben alapítványt hozott létre, amely szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó fiatalokat támogat az oktatásban és képzésben.
Thorsten Frei (sz. 1973) Kancellári Hivatalt vezető miniszter, ezt megelőzően a CDU/CSU parlamenti frakciójának első parlamenti ügyvivője. Frei jogász végzettséggel rendelkezik, 2013 óta tagja a Bundestagnak. 2004 és 2013 között a baden-württembergi Donaueschingen városának polgármestere volt. Az 51 éves politikus Friedrich Merz közeli bizalmasának számít, miniszterként egy - mintegy 700 főt foglalkoztató - hatalmi gépezetet kell majd irányítania, amely a háttérből az egész szövetségi kormány politikáját koordinálja.
Katherina Reiche (sz. 1973) szövetségi gazdasági miniszter. Reiche vegyészmérnöki diplomával rendelkezik, és 1998 és 2015 között a brandenburgi CDU politikusaként volt Bundestag képviselő. Ebből összesen hét évig volt parlamenti államtitkár a környezetvédelmi, majd a közlekedési minisztériumban. Ezt követően a gazdaságban helyezkedett el, ahol miniszteri kinevezése előtt az E.ON leányvállalatának, a Westenergie-nek volt a vezetője. Reichet magabiztos és ambiciózus személynek tartják, aki a gazdaságban és a politikában egyaránt jártas és nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik.
A szövetségi gazdasági miniszteri posztra Friedrich Merz eredetileg a CDU főtitkárát, Carsten Linnemannt szerette volna megnyerni, ő azonban visszautasította az ajánlatot.
Dr. Johann Wadephul (sz. 1963) szövetségi külügyminiszter. A 62 éves politikus jogász doktori végzettséggel rendelkezik és számos olyan kvalitással és tapasztalattal rendelkezik, amelyek alkalmassá teszik a külügyminiszteri tisztség betöltésére. Az 1980-as években négy évet töltött a német hadseregben, és a mai napig tartalékos alezredes. Ezt követően a CDU Schleswig-Holstein tartományi szervezetének tagjaként klasszikus pártkarrier után 2009 óta Bundestag képviselő, amelynek folyamán a most rá váró feladatok szempontjából központi jelentőségű bizottságoknak volt a tagja: a Külügyi Bizottságnak, az Európai Ügyek Bizottságának és a Védelmi Bizottságnak. Egyúttal Wadephul az utolsó törvényhozási ciklusban a CDU/CSU Bundestag-frakció kül- és biztonságpolitikáért felelős frakcióvezető-helyettese volt, és ezen funkciójában Friedrich Merz leendő kancellárt már több külföldi útjára is elkísérte, például 2024 decemberében Kijevbe.
Wadephul a sajtóértesülések szerint szintúgy nem az első választása lett volna a leendő kancellárnak, azonban az 1971-es születésű David McAllister skót és német származású CDU-s európai parlamenti képviselő, nem vállalta a feladatot.
Patrick Schnieder (sz. 1968) szövetségi közlekedésügyi miniszter. Az 56 éves politikus jogász végzettséggel rendelkezik és 2009 óta Bundestag képviselő. Azt megelőzően 1999 és 2009 között Arzfeld (Rajna-vidék-Pfalz) település polgármestere volt, ezt követően 2009 és 2021 között pedig a Bundestag közlekedésügyi bizottságának a tagja. 2018-tól a CDU/CSU Bundestag-frakció parlamenti ügyvivőjeként is dolgozott. Schnieder a kevésbé ismert miniszterek közé tartozik. Mindazonáltal kulcsszerepet fog betölteni az infrastruktúra-fejlesztésekre felvehető 500 milliárdos különalap kezdeti megvalósításában.
Nina Warken (sz. 1979) szövetségi egészségügyi miniszter. A 45 éves jogász 2013 és 2017 között, majd 2018-tól ismételten Bundestag képviselő. Warken a CDU Női Uniójának az elnökségi tagja, 2021 óta a CDU/CSU Bundestag-frakció parlamenti ügyvivője, valamint 2023 óta a CDU Baden-Württemberg tartományi főtitkára. Miniszteri kinevezése meglepetésnek számít, mert eddig nem foglalkozott kifejezetten egészségügypolitikával, a koalíciós tárgyalások során is még a belügyi, jogi és migrációs munkacsoport tagja volt.
Karin Prien (sz. 1965) szövetségi oktatásért, család-, idős-, nő- és ifjúságügyekért felelős miniszter. Zsidó származású ügyvéd, 1981 óta a CDU tagja. A nemzetszocialisták 1933-ban bekövetkezett hatalomra kerülése óta Németország első zsidó származású (szövetségi) minisztere. 2004 és 2012 között a CDU blankenesei helyi elnökhelyettese, majd 2006-tól az Altona-Elbvororte kerület elnökhelyettese, 2010 óta pedig a CDU Hamburg tartományi elnökségének tagja. 2011 és 2017 között a hamburgi tartományi parlament képviselője, tisztségéről való lemondását követően egészen mostanáig Schleswig-Holstein tartomány oktatási, tudományos és kulturális minisztere volt Daniel Günther miniszterelnök (CDU) kormányaiban. Friedrich Merz megválasztását követően, 2022 óta a CDU négy elnökhelyettesének az egyike. 2018 óta a CDU Zsidó Fórumának elnöke.
Karsten Wildberger (sz. 1969) szövetségi digitalizációért és államkorszerűsítésért felelős miniszter. Fizikus, 2021 és 2025 között a Ceconomy nemzetközi kiskereskedelmi vállalat vezérigazgatója. Wildberger 1998 és 2003 között a Boston Consulting Group vezetői tanácsadójaként dolgozott. Ezt követően a T-Mobile, a Vodafone plc és a Telstra Group Limited távközlési vállalatoknál töltött be nemzetközi vezetői pozíciókat. 2016 és 2021 között az E.ON SE igazgatótanácsának tagja volt, az E.ON európai energetikai óriásvállalat ügyfél- és IT ágazatáért felelős vezető. Munkájának részeként ő felügyelte az E.ON digitális átalakításának folyamatát. Wildberger 2021 óta a Ceconomy AG és leányvállalata, a MediaMarktSaturn Retail Group vezérigazgatójaként tevékenykedett. Fő feladataként a COVID-19 világjárványt követő kihívások kezelését, valamint a vállalat új stratégiai irányvonalának bevezetését jelölte meg korábban.
CSU
Alexander Dobrindt (sz.1970) szövetségi belügyminiszter. 2017 óta a Bundestag CSU-képviselőcsoportjának elnökeként tevékenykedett, valamint a CSU listavezetője volt a 2025 februári Bundestag választásokon. Végzettségét tekintve szociológus, 1990 óta a CSU tagja. A 2002-es szövetségi parlamenti választások óta tagja a Bundestagnak, amikor a szavazatok 59,4%-val egyéni mandátumot szerzett a weilheimi választókerületében. 2009 óta a CSU Weilheim-Schongau-i körzetének kerületi elnöke is. 2005 és 2009 között a Bundestag Gazdasági és Technológiai Bizottság tagjaként tevékenykedett. A 2013-as választásokat követő koalíciós kormányalakítási tárgyalásokon a CSU-delegáltjaként vett részt. Angela Merkel harmadik kancellári ciklusa alatt, 2013 és 2017 között szövetségi közlekedési miniszter volt. Nevéhez fűződik az ekkoriban tervezett személygépkocsi-útdíj koncepciójának a kidolgozása, amely később az Európai Bíróság előtt elbukott. A 2017-es Bundestag-választásokat követően Gerda Hasselfeldt utódja lett a Bundestag CSU parlamenti képviselőicsoportjának élén. Német politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint Dobrindt Markus Söder CSU-pártelnök és bajor miniszterelnök egyik legközelebbi bizalmasának számít évek óta. Dorothee Bärrel közösen, a CSU színeiben központi szerepet vállalt az elmúlt hónap koalíciós tárgyalásai során.
Dorothee Bär (sz. 1978) szövetségi kutatásért, technológiáért és űrkutatásért felelős miniszter. Politológus, újságíró, 1994 óta a CSU tagja. 2001 és 2003 között a Kereszténydemokrata Diákok Szövetségének (RCDS) elnöke Bajorországban. A 2002-es szövetségi parlamenti választások óta tagja a Bundestagnak a bad kissingeni választókerületet képviselőjeként. 2005 és 2009 között a Bundestag Külügyi Bizottságának a tagja volt, 2009 elején a CSU főtitkárhelyettesének választották. A harmadik Merkel-kormányban, 2013 és 2017 között, parlamenti államtitkárként tevékenykedett az Alexander Dobrindt vezette Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztériumban. Majd 2018 és 2021 között a Kancellári Hivatal digitalizációért felelős államtitkáraként dolgozott. A 2021-es választások előtt Armin Laschet, CDU-elnök nyolctagú árnyékkormányának a tagja – egyetlen CSU-s politikusként.
Alois Rainer (sz. 1965) szövetségi élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter. Végzettségét tekintve hentes, 1989 óta a CSU tagja. 2013 óta a Bundestag tagja a straubing-bogeni választókerület képviselőjeként. 2013 és 2019 között a Bundestag Költségvetési- és az Ellenőrző Bizottságainak a tagja. Majd 2019 és 2021 között a Bundestag Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Bizottságának a tagja és a CSU szakpolitikai szóvivője. A legutóbbi parlamenti ciklus során a Bundestag Pénzügyi Bizottságának elnöke. Markus Söder CSU pártelnök a kampány során eredetileg Günther Felßnert, a Bajor Gazdaszövetség (BBV) elnökét nevezte meg lehetséges miniszterként, aki azonban egy hónappal ezelőtt – az ellene zajló tüntetésekre hivatkozva – nem vállalta a kinevezést.
SPD
Lars Klingbeil (sz. 1978) szövetségi pénzügyminiszter. Klingbeil Munsterben, nőtt fel, ahol Németország egyik legnagyobb Bundeswehr bázisa található. Ő maga a kötelező katonai szolgálatot megtagadta, azonban később a Bundeswehr egyik fő támogatója lett. Szociológia, politika- és történelemtudományi tanulmányai alatt a Hannoveri Egyetemen az akkori kancellár, Gerhard Schröder választókerületi irodájában dolgozott. 2001 és 2016 között a munsteri városi tanács tagja volt, majd 2002 és 2021 között az SPD észak-alsó-szászországi körzetének elnökségi tagja, 2010-től pedig a körzet elnökhelyettese. Tanulmányai befejezése után 2004 és 2005 között az SPD észak-rajna-vesztfáliai ifjúságnevelési referenseként dolgozott. 2003 és 2007 között a JuSo-k, azaz az SPD ifjúsági szervezetének egyik szövetségi elnökhelyettese, 2004 és 2007 között pedig az SPD pártvezetőségének nemzetközi bizottságának tagja volt. 2009 októbere óta Bundestag képviselő, miután korábban 2005 januárjától októberéig már tagja volt az intézménynek. 2017-től kezdve négy éven át az SPD főtitkára volt, majd a párt társelnöke lett. 2025 februárjától miniszteri kinevezéséig pedig az SPD Bundestag frakcióvezetője is volt.
Boris Pistorius (sz. 1960) szövetségi védelmi miniszter, ő az egyetlen SPD-s miniszter, aki hivatalában maradhat. Pistorius egy üzleti tanfolyam elvégzése után katonai szolgálatot teljesített, majd jogot tanult. A 65 éves szociáldemokrata politikus nagy politikai tapasztalattal rendelkezik. Pistorius szülővárosa, Osnabrück főpolgármestere volt 2006 és 2013 között, majd tíz éven keresztül Alsó-Szászország tartományi belügyminisztereként tevékenykedett. 2017 és 2023 között tartományi parlamenti képviselő is volt, mielőtt a szövetségi politikába került. 2019-ben sikertelenül indult a szövetségi szintű pártelnökségért a keletnémet szociáldemokrata Petra Köppinggel közösen. Boris Pistoriust az SPD pragmatikus szárnyának képviselőjeként tartják számon, védelmi miniszterként gyorsan elnyerte a hadsereg szimpátiáját.
Bärbel Bas (sz. 1968) szövetségi munka- és szociálisügyi miniszter. 1988 óta az SPD tagja. A duisburgi születésű politikusnő a középiskola elvégzése után irodai asszisztensnek tanult, később 2002 és 2006 között pedig egy egészségbiztosító társaságnál lett osztályvezető. Még ezt megelőzően 1994 és 2002 között a duisburgi közgyűlés tagja volt. 2009 óta Bundestag képviselő, egyéni körzetét azóta minden alkalommal megnyerte. 2013 és 2019 között az SPD Bundestag frakciójának parlamenti titkára volt, majd 2019 és 2021 között az egészségügyért felelős frakcióvezető-helyettessé választották. 2021 és 2025 között a Bundestag elnöke volt. Bas pártja baloldali szárnyához tartozik.
Carsten Schneider (sz. 1976) szövetségi környezet- és éghajlatvédelmi miniszter. A 49 éves keletnémet származású politikus igazi politikusi karriert tudhat magáénak. Schneider 1998-ban, 22 évesen került be a Bundestagba, ezzel akkor ő lett a történelem legfiatalabb parlamenti képviselője. Miniszteri kinevezése előtt többek között a költségvetési bizottság tagja, az SPD Bundestag frakcióvezetőhelyettese, majd parlamenti ügyvivője is volt. Az utolsó törvényhozási ciklusban Schneider a szövetségi kormány keletnémetekért felelős megbízottja volt.
Reem Alabali-Radovan (sz. 1990) szövetségi gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter. Alabali-Radovan Moszkvában született iraki szülők gyermekeként, hatévesen költözött szüleivel közösen Németországba, majd felnőve politológiát hallgatott. 2021-ben lett Bundestag képviselő és egyből fontos kinevezést kapott: Államminiszter és a szövetségi kormány migrációért, menekültekért és integrációért felelős biztosa lett. Mostani miniszteri kinevezése azonban így is meglepetésnek számít.
Stefanie Hubig (sz. 1968) szövetségi igazságügyminisztérium. Hubig jogot tanult, a diploma megszerzése után ügyészként, majd bíróként dolgozott Ingolstadtban. Ezt követően 2000-ben a Szövetségi Igazságügyi Minisztériumban kezdett, ahol osztályvezetői szintig jutott. 2008-ban a Rajna-vidék-pfalzi Állami Kancellárián dolgozott, majd 2009-ben átvette a Tartományi Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi osztályának vezetését. Hubigot 2014-ben a Szövetségi Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium államtitkárává nevezték ki, majd 2016-tól mostani kinevezéséig a Rajna-vidék-pfalzi oktatásügyi miniszter volt.
Verena Hubertz (sz. 1987) szövetségi lakásügyi, városfejlesztési és építésügyi miniszter. Hubertz gyors politikai karriert futott be. A 37 éves politikusnő 2021-ben lett Bundestag képviselő, ahol az SPD gazdaságért, az éghajlatvédelemért és az energiáért, az építőiparért és a lakásügyekért felelős frakcióvezetőhelyettese lett. Ebben a pozíciójában gyakran ő vezette a tárgyalásokat a Zöldek és az FDP politikusaival a legutóbbi hárompárti koalíció vitás kérdéseinél. Ezt megelőzően pedig a trieri közgazdász 2013-ban egy diáktársával közösen egy világszerte sikeres startupot alapított, a Kitschen Storiest.