2024. március 15-én, pénteken, Berlinben látta vendégül Olaf Scholz (SPD) kancellár a weimari államok, Franciaország és Lengyelország állam- és kormányfőjét.

A találkozót előzetesen beárnyékolta az ukrajnai háború jövőjével kapcsolatban megfogalmazott ellentétes álláspont Berlin és Párizs között. Míg Scholz kancellár ismételten elutasította az Ukrajnának szállítandó fegyverszállítmányok Taurus típusú cirkálórakétákkal való kibővítésének a kérdéskörét, addig Emmanuel Macron francia elnök újból hangot adott azon meggyőződésének, mely szerint akár NATO csapatok ukrajnai szerepvállalása sem zárható ki a jövőben.

A háború további európai eszkalációjának elkerülésére hivatkozva érvelő – és a vélt, vagy valós óvatos német álláspont miatt sokat kritizált – Scholz számára a francia javaslat még elvi értelemben sem tekinthető támogathatónak. Mindezekből azonban szinte semmi sem látszott a három kormányfő találkozóján, helyette Scholz, Macron és Donald Tusk lengyel miniszterelnök Ukrajna közös támogatását emelte ki, amelynek érdekében a három ország további közös erőfeszítéseket tesz.

A politikai szándéknyilatkozat megerősítése mellett a megbeszéléseket a biztonságpolitikai kérdések uralták A három állam- és kormányfő többek között megegyezett arról, hogy a világpiacról pótolják a számos európai hadsereg számára mindezidáig hiánycikknek számító – és az elmúlt időszakban Ukrajna számára is újonnan kulcskérdéssé váló – hiányzó muníciót. Emellett elkötelezték magukat a haditechnikai eszközök gyártáskapacitásának további bővítése és modernizálása mellett, különösen a rakétatüzérség terén. Szó esett ezem felül az EU-ban befagyasztott orosz vagyonból történő ukrán fegyvervásárlások finanszírozásáról is.

Az eredetileg az 1990-es évek elején – Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter kezdeményezésére a francia-német kiegyezési folyamat kibővítésével – létrehozott formátum a kezdeti dinamikus együttműködés követően, elsősorban megfelelő politikai szándék hiányában, sokáig teszthalott állapotban volt. A három ország vezetője a közelmúltbéli csúcsot megelőzően utoljára 2011-ben találkozott a weimari együttműködés keretein belül, ezt követően csak sporadikus, miniszteri szintű találkozókra került sor.

A formátum működőképességét tovább gyengítette a Lengyelországot az elmúlt nyolc évben irányító Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormányok vitás aktuálpolitikai kérdései Németországgal és az Európai Unióval. Donald Tusk harmadik kormányának 2023 decemberében való megalakulását követően azonban az új lengyel vezetés elsődleges célként jelölte meg az ország „visszatérését” az európai politika első vonalába, ennek részeként pedig különösen fontos volt Varsó számára a EU két vezető államával való közös platform újraélesztése.

A német-francia-lengyel együttműködéssel az EU legerősebb gazdaságával rendelkező Németország, valamint a legpotensebb katonai erővel bíró (és az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó hellyel rendelkező) Franciaország mellé zárkózik fel a közép-európai térség legerősebb feltörekvő gazdasági-katonai ereje, Lengyelország. Közel 180 millió fős lakosságával a három ország az EU népességének 40%-át adja, így a formátum komoly tartalmi elemekkel való kibővülése esetén a weimari együttműködés komoly potenciállal bír.