Könyvkiadói körökben ritka és megbecsülendő nóvumnak számít, ha csupán néhány hónap telik el egy elismert külföldi szerző nagy érdeklődésre számot tartó könyvének eredeti és magyar nyelvű fordításának megjelenése között. Mi van akkor azonban ha egy rövid, jelen esetben néhány hónapos időszak is elég ahhoz, hogy a szerző által felvázolt esetleges negatív forgatókönyv valósággá váljon? Meghaladottá válnak-e a szerző gondolatai az új, gyökeresen felfordult, hétről-hétre változó biztonságpolitikai és külpolitikai helyzetben, vagy éppen ellenkezőleg a változások fényében érdemes-e még alaposabban górcső alá venni azokat? Klaus von Dohnanyi: Nemzeti érdekek című kötetének esetében a válasz ezen kérdésekre egyszerűnek ígérkezik. A szerző által megfogalmazott útmutatások, az úton-útfélen olvasható narratívának sokszor ellentmondó, figyelmeztető és vitaindító gondolatok, bár esetenként új megvilágításba kerültek a háború által, mit sem veszítettek aktualitásukból.

A magyar felmenőkkel rendelkező, Magyarország iránt nagy szimpátiával viseltető von Dohnanyi gazdag szakmai életutat tudhat maga mögött. Egykori vezető szociáldemokrata politikusként és közéleti szereplőként, Willy Brandt és Helmut Schmidt kormányainak tagjaként, később Hamburg polgármestereként testközelből figyelhette meg előbb a külpolitikai prioritásait újradefiniáló NSZK, majd a hidegháborús korszakból kiemelkedő, újra egyesülő és a Szovjetunió fenyegető árnyékából kiszabaduló Európa vezető államává váló Németország kontinensen belüli és azon kívüli pozíciójának az átalakulását. Saját tapasztalataiból, megfigyeléseiből kiindulva, a szakirodalom részletes elemzésére támaszkodva von Dohnanyi felvázolja az Egyesült Államok Európa és Oroszország-politikájának a graduális, sokszor amerikai szerzők által is leírt átalakulását. E átalakulás hatására – írja von Dohnanyi – egyre kisebb összehang figyelhető meg mára a kontinens érdekei és az Egyesült Államok stratégiai céljai között – legyen szó akár a Pekinghez, akár a Moszkvához fűződő viszonyról.

Hasonlóan értékeli a szerző a NATO 1999-től megfigyelhető fokozatos keleti és déli irányú kibővítését. A hidegháború lezárultát követően, paradox módon, csak még konfrontatívabbá váló amerikai külpolitika összességében aktív szerepet vállalt korunk biztonságpolitikai kihívásainak a kialakulásához – véli a szerző. Von Dohnanyi példaként említi James Baker amerikai külügyminiszter 1990 februári megbeszélését Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel. A tárgyalások során Baker többször is ígéretet tett Gorbacsovnak, hogy a jövőben nem kerül majd sor a NATO keleti irányú bővítésre. Az ígéret ellenére lezajló fokozatos bővítés, valamint az orosz nemzeti érdekek amerikai ignorálása végül napjainkra egy olyan helyzet kialakulásához vezetett amelynek elsődleges kárvallottja maga Európa lett – írja von Dohnanyi.

A kontinens érdekeinek hathatósabb képviselete mellett Németországnak és Európának le kell vonnia a tapasztalatokat mindezekből. A tágabb értelemben vett biztonsági kihívások (katonai, környezeti, társadalmi és politikai) és az azokra adható válaszok reális értékelése nélkül idealista, de ténylegesen elérhetetlen célok üldözésére kárhozatijuk magunkat, amelyek nem vezetnek előre lépéshez. A stratégiai, hosszútávú célok kitűzése csak akkor nyer értelmet – legyen szó akár klímavédelemről, akár az illegális migráció kihívásának a kezeléséről – ha már rövid, de legalábbis középtávon képesek vagyunk kiegészíteni azokat ténylegesen alkalmazható (kiegészítő, vagy áthidaló) megoldásokkal.

A kötet címének megfelelően von Dohnanyi számára nem vitás, hogy a nemzeti érdekek kölcsönös tárgyalások útján egyeztetett, konszenzuson nyugvó képviselete elsőbbséget kell, hogy élvezzenek a mindenkori közös európai stratégia alakításakor. Hiszen a nemzeti érdekeket alárendelő központosítási törekvések éppen a várt hatás ellentétjét, az Európai Unió gyengülését vonnák maguk után – véli a szerző.

Ahogy a magyar kiadás számára készült előszóban von Dohnanyi írja:

„A nemzetek felelősséget akarnak vállalni, és kell is, hogy vállaljanak magukért, akarják, és kell is, hogy saját sorsukat a lehető legnagyobb mértékben ők alakítsák és ők határozzák meg. (…) Egyetlen másik állam, egyetlen másik nemzet sem tehető felelőssé a saját nemzetünk jövőjéért.”

 

Klaus von Dohnanyi: Nemzeti érdekek

Habsburg Ottó Alapítvány, 2022.

200. oldal

 

Fotó: Mandiner