Az ország konzervatív és euroszkeptikus vezetésének hosszú évei után most az inga erőteljesen az ellenkező irányba lendül: a Magyar Péter miniszterelnök vezette új magyar kormány határozottan polgári-konzervatív, modern és mindenekelőtt Európa-barát képet mutat. Ez az első száz nap külpolitikájában leginkább abban mutatkozik meg, hogy elsősorban az uniós partnerekkel keresi az együttműködést: Varsó, Berlin, Bécs és Brüsszel váltak ugyanis az új vezetés legfontosabb kapcsolattartási pontjaivá. A korábbi konnektivitási politika keretében kiépített kapcsolatokat Kínával, Oroszországgal és más globális szereplőkkel tudatosan háttérbe szorítják. A közelmúltban a Magyar Közlönyben megjelentek alapján újrafogalmazták az ENSZ Közgyűlésén képviselendő külpolitikai irányvonalakat is, amelyek szerint Oroszország magatartása veszélyt jelent Magyarország és Európa számára. A kormány nyilatkozatai szerint erőteljesebben kíván az Európai Unión belül cselekedni, és nem feltétlenül kíván globális hídszerepet betölteni Kelet és Dél felé. Magyarország Ukrajna-politikája azonban nem változik meg egyik napról a másikra: az új politikai vezetés is akadályozza egy újabb ukrajnai tárgyalási forduló létrejöttét, és egyértelművé teszi, hogy nem lehet szó gyorsított uniós bővítésről.

Brüsszelben az új uniós stratégia kezdetben meghozta gyümölcsét: az Európai Bizottság jogállamisággal, korrupcióval és közbeszerzésekkel kapcsolatos követelményeit a kormány túl is teljesítette, Budapest csatlakozott az Európai Ügyészséghez, a zárolt milliárdok pedig hamarosan Magyarországra áramolhatnak. A miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórumon úgy fogalmazott, hogy odahaza immár elvégezték a házi feladatot. Figyelemre méltó módon a megnövekedett mozgásteret nem arra használta fel, hogy közeledjen az EU-hoz, hanem kemény, alapvető kritikát fogalmazott meg: szerinte Brüsszelt vezetési gyengeség és alig koherens közös politika jellemzi, elvesztette versenyképességét, miközben a bürokrácia bénítja. A miniszterelnök szerint el kell dönteni, hogy „csak túl akarunk élni, vagy a győztesek közé akarunk tartozni”. Az együttműködés középpontjában szerinte olyan jövőbeli kérdéseknek kell állniuk, mint az energiabiztonság, a védelem, a mesterséges intelligencia és a határokon átnyúló infrastruktúra. Végül azzal toldotta meg kritikáját, hogy a Magyarországgal szemben a határkerítés miatt, – amely még Orbán Viktor kormányához fűződik, – naponta kiszabott egymillió eurós uniós bírságok teljes mértékben elfogadhatatlanok. Ezek az álláspontok egyáltalán nem számítanak újkeletűnek, és legalábbis a releváns szakpolitikai kérdésekben a magyar politika folytonosságát erősítik meg.

Hiszen ezeket a szavakat akár elődje is mondhatta volna, és mindez azt bizonyítja, hogy az új vezetés sem kíván alapvető irányváltást végrehajtani a fontos kérdésekben. Ugyanakkor új hangnemet, békülékenyebb stílust, határozott, ám közvetlen kommunikációt alkalmaznak, és ennek köszönhetően egy másik, legitim álláspontot is képviselhetnek. Magyar Péter ugyanis konstruktív kritikára épít egy olyan rendszerrel szemben, amelyet elődje gyakran teljes egészében elutasított. Miközben külföldön a konstruktív stílust részesíti előnyben, Magyarországon a kormányfő keményvonalasnak mutatkozik: beszédeiben és döntéseiben a régi Orbán-rendszer kérlelhetetlen ostorozójaként jelenik meg, amelyet ugyanakkor lendülettel kíván lebontani. Eközben olyan vitatható módszerekhez is folyamodik, mint a köztársasági elnök leváltása, a parlamenti képviselők mandátumának időbeli korlátozása, az alkotmánybírák nyugdíjazása, a vagyonvédelmi és vagyonvisszaszerzési hatóság létrehozása, a közpénzből támogatott alapítványok és agytrösztök átfogó felszámolása, illetve az állami struktúrák teljes átalakítása.

Az elődökkel való leszámolás szempontjából alapvető jelentőségű az újrakezdés iránti igény, valamint a heterogén szavazótábor összetartása, amelynek közös nevezője az Orbán Viktorral szembeni ellenállás volt. A politika újfajta alakítását egy nagy nyilvánosságot kapó, valós időben zajló show-ként mutatják be, amelyben központi szerepet kap a miniszterelnök Facebook-fiókja. Naponta számos posztot, videót és egyéb bejegyzést tesz közzé, és mások bejegyzéseihez is szorgalmasan fűz hozzászólásokat. A parlamentben mindeközben csúcsformáját hozza: támadó, ékesszóló és parancsoló – csakúgy, mintha még mindig választási kampány zajlana. Az ellenzék továbbra is dermedten áll a sokktól; több korábbi befolyásos politikus már a parlamenti mandátumát sem vette át, a Fidesz új frakcióvezetője pedig inkább egy kínos átmeneti megoldás benyomását kelti.

Az omniprezens és folyamatosan aktív miniszterelnök képe azonban nem feledtetheti, hogy miközben a stílusban és a kommunikációban valóban újfajta politika honosodik meg, a konkrét szakpolitikai döntések terén még számos fontos mérföldkő áll előttünk. Bár a sikeres gazdaság- és szociálpolitika nem kerül teljes egészében felülvizsgálatra, a kormány elhamarkodottan olyan szociális juttatásokat ígért, amelyek most elmaradnak, mint például a családi pótlék megduplázása. Az ország költségvetési helyzete igencsak feszült, a kormány ugyan csökkenteni tudta a kiadásokat és növelni a megtakarításokat, a választók azonban sokkal többet vártak – mindenekelőtt saját pénztárcájuk szempontjából. A pedagógusbérek esetében például a beígért 25%-os béremelésből eddig mindössze 0,4% valósult meg. Az augusztusi energiahiány megmutatta az első repedéseket a korábban stabilnak hitt energiaellátás biztonságán. A gazdaság beruházási és hangulati helyzete gyorsan romlott. A 2030-ra tervezett euróbevezetés pedig bizonytalanná vált.

Egyre több jel utal tehát arra, hogy a felhőtlenül reményteljes nyári mézeshetek a végükhöz közelednek: fontos személyi döntéseknél elkerülhető hibák történtek, például az államfői tisztségre jelölt aspiráns elhamarkodott és sikertelen kiválasztásakor, illetve egy nem jogász személy kinevezésekor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, ami saját támogatóik körében is tiltakozási hullámot váltott ki. A közmédia politikamentes működésére vonatkozó bejelentéseket az hiteltelenítette, hogy maga a miniszterelnök menesztette egy Facebook-kommentben az új hírigazgatót; az illetőnek egy napon belül el kellett hagynia munkahelyét. Hasonlóképpen járt az Országgyűlés hivatalának vezetője is. Mindez arra utal, hogy számos döntés a pillanat hevében születik, miközben hiányzik a hosszú távú stratégiai tervezés.

Sok fény és sok árnyék – így lehet összefoglalni tehát Magyar Péter kormányának első hónapjait. A következő időszakban derül ki, hogy a széles választói bázis, a javuló EU-kapcsolat és a külvilág felé tanúsított békülékenyebb fellépés tavaszi szele ki tud-e tartani őszig és télig. A kormányzat elérkezett a nehéz, mindennapi munka szakaszához, és immár nemcsak kommunikálnia kell, hanem kemény gazdaságpolitikai intézkedéseket is meg kell hoznia. Az emberek egyelőre türelmesek, de ez gyorsan megváltozhat.