A Világ 2023-ban: Németország

2022 főbb eseményei Németországban

A tavalyi évet három nagy kérdéskör dominálta: Elsősorban Angela Merkel (CDU) tizenhat éves kancellársága után a 2021. december 8-án hivatalba lépő új német kancellár, az SPD-Zöldek-FDP alkotta hárompárti ún. jelzőlámpa-koalícióban kormányzó szociáldemokrata Olaf Scholz útkeresése, a kormányzati program megvalósítása, illetve a nemzetközi feladathoz történő felnövése körüli elvárások, sikerek és kudarcok voltak a középpontban. Ebben fontos szerepet játszott a négy tartományban lebonyolított parlamenti választás, illetve a kormány népszerűségének megítélése is. Másodsorban minden eddigi politikát felülírt az Ukrajna elleni orosz agresszió, s az ezzel összefüggő paradigmaváltás, ami Németország esetében különösen erősen jelent meg. Az ehhez kapcsolódó politikai és közéleti viták jelentősen ráütötték a bélyeget a német belpolitikára is. Harmadrészt pedig számos régi-új kihívással küzd az ország, mint pl. a még mindig nem feldolgozott migrációs válság, a nagyon lassan letudott COVID-19 járvány okozta visszaesés, az energiaellátás biztonsága, a vita az atomenergia körül, illetve az ország általános közéleti állapota, magába foglalva az infrastrukturális, technológiai, ipari, gazdasági és szociális kérdéseket is.

Olaf Scholz kancellársága, kormányprogramja és megmérettetései

A 2021 végén hivatalba lépő új német szövetségi kormány mottója a „Merjünk több haladást” (Mehr Fortschritt wagen) volt, s ezen axióma szerint igyekszik a programját megvalósítani.[1] Magyar szemmel ez kiváltképp olyan területeken jelenik meg hangsúlyosan, ahol egyértelmű nézeteltérés van Németország és Magyarország között, mint pl. a gender, vagy a migráció kérdése. A koalíció jelentős társadalompolitikai átalakításba kezdett, s benyújtotta az ún. „önrendelkezési törvényt”, mely már az akár 14 éveseknek is lehetővé teszi, hogy nyilatkozattal megváltoztassák a nemüket.[2] Sokan ezt a projektet a Zöldeknél befolyásos LGBTQIA szervezetek lobbitevékenységére vezetik vissza,[3] de az is igaz, hogy a baloldali hármas koalícióban többsége van az ilyen elképzeléseknek.[4] Már korábban törölték a büntetőtörvényben megfogalmazott abortusz szolgáltatásokra kirótt reklámtilalmat, így Németországban már teljesen legálisan lehet reklámozni az abortuszt[5] – ám a cigarettareklám tilos. Egyesek a kormányon belül viszont ennél sokkal tovább mennek és az abortusz komplett legalizálását tervezik.[6] A konzervatív ellenzék viszont nemcsak e kérdésben igen halkan fogalmazza meg a kritikáit.

Jelentős felfordulást okozott az is, hogy a kormány a migrációt serkenteni óhajtja, s könnyítené a bevándorlást Németországba. Kifejezetten vitás azon tervük, miszerint az öt éve Németországban bármely jogcímen tartózkodók állampolgárságért folyamodhatnának.[7] Az ellenzék attól is tarthat, hogy a jelentős számban megnövekedett „migrációs háttérrel rendelkező emberek”, illetve az új politikai korrekt szóhasználattal „nemzetközi háttérrel rendelkező emberek” aligha a konzervatív pártok szavazóbázisát fogják növelni. Lényegében a migránsok a korábbi állampolgárságukat megtartva kaphatnának német útlevelet. Az ezzel kapcsolatos törvényt még nem hozták meg, azonban ez a közeljövőben megvalósulhat.[8]

További belpolitikai csörtéhez vezetett, hogy a koalíció feles többséggel jelentősen módosítaná a választási rendszert, az ellenzék heves tiltakozása ellenére. Jelenleg Németországban egy vegyes rendszer van érvényben, ahol viszont teljes mértékben az arányosság elve érvényesül. A választókörzetekben közvetlen módon megválasztott képviselők beleszámítanak az arányos listás eredménybe, azaz az összes képviselő számát csakis a listás eredmény jelöli ki, sok esetben viszont egyes pártok több egyéni mandátumot szereznek mint ami „járna” nekik, így ún. „túllogó mandátumok” keletkeznek, melyeket folyamatosan kompenzálnak listás helyekkel. Ezzel a rendszerrel a jelzőlámpa-koalíció szakítana, s törölné a legrosszabbul szereplő egyéni képviselők mandátumát. Az ellenzékben politizáló CDU/CSU lenne a fő vesztese ennek a reformnak és tiltakozik ellene. Érdekesség, hogy még korábban a CDU a magyar választási rendszerben alkalmazott árok választási rendszert javasolta, de kevés foganattal.[9]

Belpolitikában négy jelentős megmérettetés volt 2022-ben, ahol nemcsak Olaf Scholz kormányzati politikáját értékelték a szavazók, hanem az ellenzék új vezérét is, aki nem más, mint Friedrich Merz. A ma már 67 éves Merz 2022. január 31-én vette át a CDU elnökségét és február 15-én a frakció irányítását. A párt jobboldali szárnyának képviselőjeként sokan egy konzervatív fordulatot vártak személyétől, ami viszont várat magára. Minden esetre a négy tartományi választás (Saar-vidék március 27-én, Schleswig-Holstein május 8-án, Észak-Rajna-Vesztfália, május 15-én és Alsó-Szászország október 9-én) felemás eredményeket produkáltak. Márciusban elbukott a saar-vidéki CDU-s miniszterelnök, s az SPD szokatlan módon abszolút többséget szerzett a kis délnyugatnémet tartományban, ezzel a szociáldemokrata az egyetlen párt Németországban, amely e módon tud kormányozni az országban. A további két tavaszi voksolás azzal az eredménnyel zárult, hogy a két regnáló CDU-s miniszterelnök maradhatott, bár mindkét helyen a Zöldekkel kötöttek koalíciót. Történt ez részben azért, mert a CDU természetes koalíciós társa, a polgári-liberális FDP nem volt elég erős (Észak-Rajna-Vesztfália), az addigi egyetlen polgári CDU-FDP-koalíció folytatását meghiúsítva, részben pedig azért, mert maga a CDU döntött úgy, hogy nem az FDP-vel, hanem a Zöldekkel kormányoz (Schleswig-Holstein). Alsó-Szászországban szintúgy bekerültek a Zöldek a kormányba, onnan kiesett a CDU, maradt viszont az SPD-s miniszterelnök. Összeségében a helyzet úgy fest, hogy a kormánykoalíciónak csak négy tartományban van saját többsége (Saar-vidék, Hamburg, Alsó-Szászország, Rajna-vidék-Pfalz), további tizenegy helyen ellenzéki pártokkal kormányoz közösen, viszont egy tartományban, Bajorországban kizárólag ellenzéki pártok (CSU, Szabad Választók) alkotják az ottani főhatalmat. Mindez azért fontos, mert a német föderális berendezkedésben a tartományok kormányai tagjai a Szövetségi Tanácsnak (Bundesrat), s sok törvényt nekik is meg kell szavazniuk, így de facto kormányzati befolyással bírnak. A 16 tartományban egyébként 12 különböző felállásban vannak mindenféle összetételű kormányok, ezzel jelentősen megnehezítve a tisztánlátást. Még február elején újraválasztotta a Szövetségi Gyűlés (Bundesversammlung) a regnáló szociáldemokrata államelnököt, Frank-Walter Steinmeiert, akit a saját SPD-je mellett támogatott az FDP, a Zöldek, sőt az ellenzéki CDU/CSU is. A többi párt saját jelöltjeikkel nem tudott érvényesülni. Ez a helyzet jól leírja az informális, a politikai szintér szinte összes szereplőjét magába foglaló együttműködést a német politikában, mely más összefüggésekben is szemmel látható.

Az orosz –ukrán háború Németországra gyakorolt hatásai

Az Ukrajna ellen irányuló orosz támadás a német politikát is feje tetejére állította. Olaf Scholz kancellár február 27-én korszakváltásról beszélt a Bundestag rendkívüli ülésén és indítványozta a német hadseregnek jutatott száz milliárd eurós különvagyon megszavazását, amit egy az egyben új adósságokból finanszíroznak. A német politika arra is rájött napok leforgása alatt, hogy a korábban Donald Trump amerikai elnök által megkövetelt két százalékos GDP-arányos védelmi kiadások nemcsak, hogy szükségesek, de nem is elegendőek.[10] Továbbá paradigmaváltás, hogy a korábban békepárti Zöldek erényesen szálltak síkra az ukrajnai háborús övezetekbe történő fegyverszállítások mellett. Ebben nagy támogatásra leltek az FDP és a CDU/CSU körében, s a háború első heteiben akár úgy tűnhetett, hogy a kancellárt adó SPD vonakodása miatt akár kenyértörésre is sor kerülhet a kormányon belűl. Később Scholz is beállt a sorba, s Németország ma az EU-ban az első helyen áll az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások tekintetében.[11]

Az energetikai kérdésekben Németország nagy kihívásokkal küzd. A nyár végére egy ismeretlen eredetű támadás miatt a Nord Stream 1 leállt, azóta az ország nem importál gázt Oroszországból. Még pár nappal a háború kitörése elött maguk a németek állították le a Nord Stream 2 engedélyezési eljárását. Az azóta kieső energiát az ország elsősorban a megújuló energiaforrások fokozásával, de nem utolsósorban szénkitermelés drasztikus növelésével próbála pótolni.[12] Persze az USA-ból való, hidraulikus törés által kinyert, gázkészletek erőteljes importnövelése egy drága mulatság, s nem is konzekvens, hisz Németországban ezen technológia be van tiltva. Hasonló a helyzet az atomenergiával, ahol a tervek szerint 2023. április 15-én kapcsolják le az utolsó három erőművet. Ezen a téren sem kizárt az atomenergia importja más országokból. Ezen ellentmondásos képlet, valamint az energiaszükség fokozódása miatt egyébként a hagyományosan atomellenes német társadalom már többségben támogatja az atomenergiát,[13] de a kormány nem tágít: Bezárják az utolsó három ilyen létesítmény is. Elemzők szerint az extrém atomellenes Zöldek csupán ideológiai alapokon ellenzik ezt az energiaforrást, s sokan arra is rámutatnak, hogy nemcsak a német társadalomban, de a német parlamentben is többségben vannak az atompárti erők.[14]

Részben az energetikai kérdések, részben a háború miatt kialakult hadipari fejlesztések okán a hagyományosan jó és az európai együttműködés támpillérét jelentő német –francia kapcsolat is látható romlásnak indultak. Októberben lemondták a német –francia közös kormányülést. A francia fél kritizálja a német energiapolitikát, erősen lobbizott és lobbizik az atom mellett és nemtetszését fejezte ki amiatt is, hogy a németek a hadsereg modernizálásához inkább amerikai beszerzéseket favorizálnak, mint az európaiakat. Továbbá a német vállalatoknak is jutatott kétszáz milliárd eurós mentőcsomag, mely az energiaárak okozta többletköltségeket hívatott enyhíteni, a francia álláspont szerint erősen versenytorzító hatással bír, így nem kizárt az Európai Bizottság vizsgálata, de akár egy kötelezettszegési eljárás elindítása Németország ellen.[15]

Régi új közállapotok

Beszédes, hogy az ország szervezettsége, rendje, közállapota sok tekintetben rossz állapotban van. A németek majdnem fele úgy vélte 2022-ben, hogy nem bízik a közszolgáltatásokban[16], mi több majdnem felük nyilvánosan is tartózkodik a szabad véleménynyilvánítástól, tartva az esetleges hátrányos következményektől.[17] Németország változékony időszakon megy keresztűl. A többszörös, egymást beérő és átfedő krízisek jellemzik, ami kihat az ország lelki-gazdasági-közéleti állapotára. A 2015-ös nagy migrációs válságot a mai napig nem tudta teljesen kiheverni, ami számos szociális, oktatási, lakhatási, gazdasági, munkahelypiaci és közbiztonsági problémát okoz, majd érkezett a COVID-19 járvány. 2023 elején is a közbeszéd tárgyát képezi a járvány, az ország későn lábalt ki a pandémia okozta gazdasági válságból, lelassultak a döntéshozói folyamatok, ugyanis számos munkavállaló még mindig távmunkában dolgozik. Ebből meggyengülve kerültek ki a szegényebb rétegek tagjai, de a Zöldek támogatóit adó nagyvárosi szellemi munkavállalók alig érezték meg a hatásukat.[18] Emiatt is alakulnak ki egyre jobban társadalmi feszültségek, ami a részben szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártnak kedveznek. Számos más területen Németország elvesztette azt a sokáig vezető szerepét, amit sokan éveken át neki tulajdonítottak mint – a szervezettség, a pontosság, a megbízhatóság, a kiegyensúlyozottság, a racionalitás. Az ország autóipara átaludta a nemzetközi versenyt, az energiaipar leépülőben, s olyan fontos mindennapi dolgok se működnek mindenhol kifogástalanul, mint az infrastruktúra vagy az ellátásbiztonság.[19] A vonatok krónikus késése, a repülőtereken tapasztalt káosz, a rossz internet, gyenge térerő, az utak elhanyagolt állapota látható jelei ennek a problémának. Mindezt tetőzi a berlini választási botrány, ahol a komplett szavazást kell 2023. február 12-én megismételni, hisz számos anomália fordult elő a 2021. szeptemberi voksolás során.

Várható főbb gazdasági és belpolitikai folyamatok az elkövetkezendő években

A fent leírtakból adódóan Németország helyzete nagyon nehéz. Az országot egy a saját ideológiai világképével elfoglalt baloldali kormány vezeti, mely számos bel- és külpolitikai kihívással küzd. Elsősorban az Európa motorjának leírt német gazdaságot kellene biztonságosan a jelenlegi krízishelyzeten átlendíteni. Ehhez nélkülözhetetlen az energiaellátás biztosítása, az energiaárak kordában tartása és a technológiai-infrastrukturális-gazdasági környezet javítása. E téren az atomenergia körüli viták újbóli kialakulásával lehet számítani, hisz az FDP már korábban jelezte, hogy nem hagyja annyiban a meglátása szerint biztonságos és tiszta atomenergia termelés megszüntetését, küzdeni fog a német ipar érdekeiért. Ugyanebbe az irányba mutat a CDU/CSU, valamint az AfD politizálása. Fontos kérdés, hogy sikerül-e az inflációt kordában tartani és megakadályozni a német gazdasági szereplők esetleges elvándorlását. A Zöldek iparellenes politikája már eddig is sok frusztrációt okozott a német gazdasági szereplők körében, holott Robert Habeck zöldpárti gazdasági miniszter látványosan szeretne e téren nyitni.

Nagy kihívás, hogy mely módon tudja Németország saját költségvetését fenntarthatóan kezelni. Ismeretes, hogy a hadipar modernizálására felvett száz milliárd és az energiaválság miatt felvett további kétszáz milliárd euró mellett az egyébként is betervezett kétszáz milliárd eurós hitel összesen horribilis terhet ró a német állami büdzsére. Amennyiben a háború tart, s nincsen ennek ellentétes jele, 2023 őszén ismét az energiaproblémával szembesül Németország. Alig képzelhető viszont el, hogy ismét ilyen nagyságrendben adósodnának el. Marad tehát a rögtönzés, s a remény, hogy az ipar, valamint a lakosság takarékosabb lesz, illetve gyorsabban halad a megújulók, illetve a feketeszén fejlesztése.[20]

Politikai tekintetben a kormány elveszítette a társadalom többségének támogatását. Ha ma lennének a parlamenti választások, akkor a CDU/CSU pártszövetség végezne első helyen. A kormánypártok körében az SPD és a Zöldek küzdenek holtversenyben az elsőbbségért, míg az FDP eddig elveszítette támogatóinak felét, végleges kiesésük a Bundestagból nem lenne kizárt. Az többi ellenzéki pártnál a helyzet felemás: A Balpárt alig jutna ismét be a Bundestagba, az AfD pont e fent megnevezett okok folytán szárnyal és rekorderedményeket ér el a mérésekben. Fellegvárai keleten vannak, s az ott több tartományban 2024-ben esedékes parlamenti választások akár vízválasztót jelenthetnek, hisz egy ottani erős AfD-s szereplés akár véglegesen megpecsételheti a politikai karantén létjogosultságát, melyben a többi párt az AfD-t jelenleg is tartja.[21]

2023-ban négy tartományi választás lesz. Februárban a már említett megismételt berlini voksolás, májusban Brémában járulnak a választópolgárok az urnákhoz. Érdekesebb Hessen és Bajorország helyzete, ahol ősszel választanak új parlamentet. Hessenben Boris Rhein CDU-s miniszterelnök igyekszik újrázni. A Zöldekkel kormányzó Rhein népszerű, de győzelme a CDU számára csak a papírformát hozná, sokkal érdekesebb az SPD hesseni csúcsjelöltjének a szereplése, aki a jelenleg szövetségi belügyminiszter. Az igazán nagy kérdés Bajorország helyzete, ahol Markus Söder CSU-s miniszterelnök a Szabad Választókkal közösen vezeti Németország egyetlen polgári kooperációját, ami ráadásul az egyetlen tisztán ellenzéki összetételű kormány egész Némethonban. Egy magabiztos szereplés megerősítheti Bajorország szerepét, mint a konzervatívok hazája, s azon taktika, hogy ellenzékből kritizálja Söder a szövetségi kormányt, sikernek bizonyulhat, egyben Södert beemelve Olaf Scholz 2025-ös lehetséges kihívói közé. Ebben a felállásban persze nem elhanyagolható tény, hogy jelen állás szerint a CDU/CSU kizárólag a Zöldekkel tudna többséget szerezni szövetségi szinten. Ez magyarázza azt is meg, hogy miért ilyen kíméletesen bánnak a CDU/CSU-ban a Zöldpárttal.

Kül- és biztonságpolitika

A kül- és biztonságpolitikában érvényesül a régi transzatlanti tételmondat, hogy csakis az USA-val közös fellépés mentén képzelhető el bármilyen mozgás a nemzetközi porondon. A német stratégia vezetésre irányuló elképzelések, elvárások nem reálisak. Az ország inkább követ a NATO-szövetségesi rendszerben jól megismert mintákat, eljárásokat, döntéseket. E téren Németország csatlakozott és teljes mértékben támogatja az ukránpárti nemzetközi fegyverkezési koalíciót. Ez nem meglepő, hisz európai hatalomként történő fellépéshez egyszerűen hiányzik az új szövetségi kormány tapasztalata, becsvágya, elhatározottsága. Így nem várható semmilyen európai megközelítés német, francia vagy akár német –francia relációban. Az ukrajnai háború viszont hatásaiban bebetonozza az amerikai irányba történő politikai irányultságot.

Miután Németország Leopard tankokat fog szállítani Ukrajnába, egyre inkább részese lesz ennek az összetűzésnek – legalábbis közvetve. A német lakosság még mindig nagy mértékben támogatja Ukrajnát, s a fegyverszállításokat, de erősen csökkenő tendenciával. Viszont a nyugatnémetek és a keletnémetek hozzáállása nagy mértékben eltér egymástól. Míg nyugaton teljes mellszélességgel állnak ki a fegyverkezés mellett, keleten ez az arány már alig éri el az ötven százalékot. A keletnémetek ismerik első kézből az orosz megszállást, nem kérnek ebből, de nagyon szkeptikusak abban, hogy tényleg le lehet-e győzni Oroszországot. Ez a törésvonal nem csak Németország és hazánk között húzódik, hanem Németország kellős közepén. Ebben a kérdésben válik el a nyugatnémetek és a keletnémetek álláspontja, de a migráció, a gender, s más társadalompolitikai kérdésben is nagyok a törésvonalak. Általában elmondható, hogy a keletnémetek sokkal hasonlóbban gondolkodnak ilyen kérdésekben hazánkhoz, mint saját honfitársaikhoz.

Külpolitikai prognózisunk azt vázolja fel, hogy Németország egyre inkább követi a nemzetközi fősodort, szövetségeseit, az USA-t, a NATO-t, s nem akar és nem tud kialakítani egy saját cselekvési rádiuszt. A francia stratégiai szuverenitás körüli elképzeléseket Németországban csak kevesen értik, s nem is tartoznak ezáltal a konkrét megvalósítandó célok közé. A közép-kelet-európai országok tekintetében pedig alig fog Németország kezdeményezésekkel élni, hisz elsősorban saját magával, s a háború negatív következményeivel van elfoglalva. A német vezetésre irányuló követelések az ország körülményeit, belső állapotát, közbeszédét és politikai helyzetét elemezve jelenleg az utópia kategóriájába tartoznak.  

Trendek és forgatókönyvek

A társadalompolitikai trendek, melyeket a Zöldek katalizálnak, s melyekből ők profitálnak jelentős mértékben, csak fokozódnak. Az identitáspolitika, a genderizmus, a wokizmus, a cancel culture, a diszkurzusszűkület és a kontaktbűn már most jelentősen dominálják az akadémiai, politikai, közéleti cselekvési mintákat. A médiában tapasztalható zöld fölény egy olyan közeget generál, ahol az ettől eltérő vélemény, megnyilvánulás, tartalom, mozgalom alig megengedett. Tovább fokozódik a közállapotok romlása, s erősödnek a szélsőjobb erők. A CDU/CSU alig tud egy alternatív politikát megfogalmazni, hisz hét tartományban pont azokkal a pártokkal kormányoz együtt, akiket szövetségi szinten hivatalból kritizálnia kell. Ebből eredően saját maga is kvázi kormányzó erő, s a hatalmi opció szűkülése miatt nem tud erőteljesen szembe szállni a kormánnyal. Ezáltal a polgári szavazók elvándorlása, erodálása folytatódik, a CDU/CSU útkeresése egy tovább tartó folyamat lesz. A konzervatív fordulat elmarad, a párt gyengülése és intellektuális kiürülése nem áll meg. A jobboldalon fellelhető kb. húsz százalékos ún. „reprezentációs űr” betöltése várat magára.

Németország belső konfliktusai maradnak, az egymást beérő problémakörök nem szűnnek meg. A 2015-ös migrációs válság hatásai fennállnak, s az újabb jelentős migrációs hullámok próbára teszik az ország tűrőképességét, toleranciáját, közállapotát. Már most eléri a beáramló emberek száma a nyolc évvel ezelőtt tapaszt arányokat.[22] A német társadalom már nem olyan befogadáspárti, mint korábban volt. Sokan szembesültek a migráció okozta gazdasági, pénzügyi, munkahelyi, lakhatási, szociális, társadalmi, közbiztonsági problémákra.

A COVID-19 okozta leállások sok kárt okoztak, a döntéshozatal lelassult, a németek nagy része még mindig távmunkában dolgozik. Felmérések szerint a távmunka negatív hatásai egyre inkább megjelennek, s nagyon nehéz ismét rávenni a kényelmes otthoni munkavégzésben berendezkedett embereket arra, hogy térjenek vissza a bevált régi munkarendhez.[23] Ez a jelenség egyben a társadalmi igazságosságot teszi próbára, hiszen a távmunkából a jobb anyagi körülmények között élők profitálnak, az alacsonyabb presztízzsel rendelkezők ebből kimaradnak. Igy egy alulról felfelé történő redisztribúció megy észrevétlenül végbe. Ez a társadalmi feszültségeket növeli, az ország gazdasági-földrajzi-világnézeti megosztottsága fokozódik.

Szövetségi kormányként Olaf Scholz és csapata nem egy koherens képet alkot. A baloldali pártok sok kérdésben maguk alá gyűrték a liberális FDP-t, s az egykor nagyra nőtt, magát sokáig polgári liberális pártként definiáló szabaddemokraták alig érvényesülnek a kormányon belűl. Ráadásul tavaly októberben kiestek az alsó-szászországi tartományi parlamentből, s a mérésekben fele annyian támogatják őket mint még 2021-ben.[24] szeptemberében. Amennyiben további parlamentekből hullana ki az FDP a 2023-as év során, komolyan megfontolásra kerülhetne a koalíció elhagyása, annak felmondása. Ilyen esetben kisebbségi kormánya lenne Németországnak, melyre nincsen korábbi tapasztalat, ugyanakkor ez egy kevésbe reális forgatókönyv. Másik opció szerint előrehozott választok következnének, ami nem áll az FDP érdekében, a kudarc komoly esélye végett.

Olyan elképzelések, miszerint Friedrich Merz egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal magához ragadná a kancellárságot, nem reálisak. Ugyanis ez a gondolatmenet feltételezni, hogy az FDP-vel (reális) és a Zöldekkel (alig reális) szövetkezne a CDU/CSU. Miután az SPD kilenc mandátumos többséggel rendelkezik a CDU/CSU-hoz képest, nem érdeke utóbbinak szövetkeznie az SPD-vel. A kormánybuktatás forgatókönyve csak abban az esetben egy esetleg opció, amennyiben az FDP és a Zöldek közösen markánsan szembe mennek az SPD-vel, s a CDU/CSU-val közös pontokat találnak.

A legreálisabb forgatókönyv szerint marad a nehézkes, felemás politika, s a CDU/CSU abban reménykedik, hogy vagy egy rendes 2025-ös voksolás, vagy akár egy előrehozott választás esetén ők futnak be elsőként. A Zöldek is egy ilyen forgatókönyvben érdekeltek, s az se kizárt, hogy a kormánykoalíció ismét többséget tud szerezni, de immáron zöldpárti kancellárral. Ebben az esetben maradna a CDU/CSU ott, ahol eddig is volt: ellenzékben.