Ha összehasonlítjuk a németországi és a magyarországi politikai körképet és közvitákat, nem lehet nem észrevenni, hogy számos aktuális diskurzus, véleménykülönbség és konfliktus – mind európai, mind bilaterális viszonylatban – a polgári politikaalkotás eltérő kiindulópontjaira és feltételeire vezethető vissza. A magyarországi liberális-konzervatív reformtörekvések is csak abban az esetben értelmezhetőek teljeskörűen, ha esetükben figyelembe vesszük a németországi polgárság megfelelő megközelítéseit.

A CDU helyzetéről

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokat cikkeztek az újságok a közlekedésilámpa-koalíció gyengüléséről, az AfD megerősödéséről és mindenekelőtt a kereszténydemokraták változékony helyzetéről. Úgy tűnik, hogy a CDU még mindig keresi ellenzéki szerepét. Még fel kell dolgoznia a hatalom elvesztését, és le kell vonnia a megfelelő következtetéseket az ellenzékben töltött idejére.

A CDU "államalkotó" pártként való önértelmezése természetesen megnehezíti ezt a folyamatot, hiszen különösen geopolitikailag zavaros időkben célszerű a mindenkori kormány politikáját támogatni. Ez például az Ukrajna-politikával kapcsolatos kérdésekben érzékelhető. A CDU ellenzéki szerepvállalásra való képességét azonban strukturális, tartalmi és személyi problémák is nehezítik.  

A párt strukturálisan sok tekintetben ugyanabban a csónakban evez, mint a szövetségi kormány, mivel a tartományok felében kormányzó erőt alkot, kizárólag a közlekedésilámpa pártjaival koalícióban, méghozzá különböző konstellációkban mindegyikkel. Hat tartományban ő adja a miniszterelnököt, kettőben junior partner. Türingiában ráadásul a CDU támogatja a balpárt posztkommunista miniszterelnökét, aki többség nélkül kormányoz.

Az egyetlen uniópárti miniszterelnök, aki saját tartományi parlamentjében polgári többségre hagyatkozhat, a CSU elnöke, Markus Söder. Ebből a pozícióból erőteljesen és hitelesen támadhatja és támadja is a szövetségi kormányt. A CDU e tekintetben sokkal óvatosabb. Ez sokat elmond a CDU/CSU-n belül uralkodó erőviszonyokról. De még a Bajorországon kívüli egyetlen olyan esetben, amelyben a CDU számára – az AfD nélkül is – polgári többség lenne megvalósítható, nevezetesen Schleswig-Holstein tartományban, ezt nem használják ki, hanem helyette a Zöldekkel kormányoznak.

Tartalmilag a CDU-ban a polgári politika számos központi témája csak gyengén és elszórtan van jelen. Ha pedig mégis jelen vannak, akkor csak ímmel-ámmal képviselik őket. A Merkel-kormányok az évek során legtöbbször a szociáldemokratákkal együttesen kormányoztak, így számos szociáldemokrata tartalmi és személyi igényt elégítettek ki. Ennek ellenére az uniópártok, főleg a Zöldekre való tekintettel – a tényleges vagy vélt társadalmi elvárásoknak megfelelően – még erősebben balra tolódtak. Ez különösen a migrációs politika, a társadalompolitika, az energiapolitika és a védelempolitika területén mutatkozik meg.

A CDU vezetői gárdája nagyrészt Merkel támogatóiból vagy a Merkel-korszak politikusaiból áll. Ezért különösen nehéz kikecmeregni a strukturális-tartalmi csapdából, és világosan megnevezni a múlt hibáit, levonni belőlük a megfelelő következtetéseket, valamint határozottan törekedni a politika megváltoztatására. Tartalmi és személyi újraszerveződés helyett az unió az Angela Merkel és Friedrich Merz hívei között húzódó „lövészárkokban” veszti el magát.

Jobboldali többség?

A tartományi parlamentek felében – és a Bundestagban is – jobboldali többség van. Azonban ezt Bajorországon kívül sehol nem használják ki. Különösen kirívó példa erre a már említett Schleswig-Holstein. A CDU elméletileg négy tartományban ki tudná váltani baloldali koalíciós partnerét, további kettőben pedig akár kormányra is kerülhetne. Azonban ez nem történik meg.

Bár az AfD – kettő kivételével – mindegyik tartományi parlamentben képviselteti magát, a döntéshozatalból szisztematikusan kizárják. Nem kapja meg például a Bundestag alelnöki posztját, amelyre jogosult lenne, és politikai alapítványának jogi lépéseket kellett tennie az állami finanszírozás megszerzése érdekében. Az AfD-vel való együttműködést minden párt elutasítja. Már az AfD-vel történő, akár helyi szintű együttműködés gondolata is – amely egyébként nem számít bonyolultnak – politikai vihart kavar, ezt bizonyítja többek között Friedrich Merz CDU-elnök legutóbbi nyári ZDF-interjújában tett kijelentéseire adott visszhang is.

Úgy tűnik, hogy inkább a politikai opportunizmus diktálja, hogy a CDU minél hangosabban elhatárolódjon az AfD-től és fenntartsa a "tűzfalat". E tekintetben a párt arra az alapvető elhatározására hivatkozik, miszerint nem működik együtt sem az AfD-vel, sem a Balpárttal. Furcsamód Türingiában mégis megsérti ezt az elvet, azzal, hogy egy baloldali miniszterelnököt tart hatalmon.

Hol van az ellenzék?

A baloldali pártokkal meglévő strukturális, tartalmi és személyi kapcsolatok megszilárdulása miatt a CDU egy helyben áll, és végső soron nem tud erőteljes ellenzéki munkát végezni. Az ellenzéknek tulajdonképpen profitálnia kellene a jelzőlámpa-koalíció alacsony támogatottságából, amely jelenleg együttesen alig éri el a 40 százalékot.

A CDU azonban aligha nyom a latban. Ehelyett az AfD az, aki folyamatosan konfrontálódik a kormánnyal, és élvezi a „vesztésre álló” szerepét. Minél inkább démonizálják, annál magabiztosabbnak tűnik. Legutóbbi sikerei ezt igazolják. Most már tényleg erős üzenetekre támaszkodhat, lásd Maximilian Krah EP csúcsjelöltté választását.

Politikai megfigyelők számára ellentmondásos, hogy a legerősebb ellenzéki erő, azaz a CDU ennyire távol áll attól, hogy formáló és meghatározó politikai erőként pozícionálja magát, és ehelyett konfliktusokba keveredik a másik ellenzéki párttal. Az, hogy a jobboldali tábor megosztott, és hogy az állandó "tűzfalazás" miatt aligha lehet polgári többségre számítani, frusztrálja a saját szavazóit, és tömegesen hajtja őket az AfD felé, amelyet már csak négy százalékpont választ el az Uniótól.

Üzenetek a polgári táborból

Ha egyszer valóban kifejezésre juttatnák, a jobbközép tábor üzenetei egyértelműséget és határozottságot teremthetnének. A migráció, a társadalom, a gazdaság, az energia és a biztonság releváns témakörei mellett sok más olyan kérdés is van, ami a választók körmére ég, és ahol egyértelmű ellenjavaslatokat várnak a kormányzati politikával szemben. Ezek egyszerre működhetnének egyesítő elemként a polgári táboron belül. A CDU, a CSU, az FDP, az AfD és a Szabad Választók sok szavazója gondolkodik nagyon hasonlóan.

Ezeknek a kérdéseknek a megnevezése és bátor képviselete egyesítő kapocsnak bizonyulhat egy egyébként strukturálisan nem baloldali Németországban. Az a tény, hogy a média, a közbeszéd és a politika nagy része hajlamos egy hippi ország képét közvetíteni, nem felel meg a német többség valóságának. A társadalmi közép és a polgárok többsége egy biztonságos országban szeretne élni, jó kilátásokkal a jövőre nézve, szilárd gazdaságra, saját tulajdonra, saját otthonra és maradandó értékek teremtésére vágynak, jó oktatást, egészséget és lehetőségeket akarnak biztosítani gyermekeiknek, és nem akarják, hogy elvakult ideológusok irányítsák őket - ebben a tekintetben egyébként a németek pont úgy gondolkodnak, mint a magyarok.

Magyar politikai megközelítések

Amikor Németországban Magyarországról beszélnek, a viták általában Németországgal kapcsolatosak, és sokkal többet árulnak el a Németországon belüli viszonyokról, mint azt sokan szeretnék beismerni. Magyarországon, különösen a család, a társadalom, a migráció, a gazdaság, az energia és a biztonság területén olyan polgári politikát folytatnak, amely liberális-konzervatív programként értelmezhető.

Ugyanakkor az országban a konzervatívok olyan széles többséggel rendelkeznek, ami a németországi széttagolt polgári tábor számára csupán vágyálom. Minél sikeresebb Magyarország, a baloldal, a balliberálisok és a zöldek annál hevesebben támadják, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a választott út a helyes. Ráadásul a konzervatív oldal a migráció, a család és a gazdaság területén baloldali választók egy részére is számíthat, akik már meggyőződhettek a kormány politikájának sikeréről és észszerűségéről ezeken a területeken. A válságok leküzdésében bizonyított kompetencia is pozitív bizonyíték ezeknek a választóknak.

Nem utolsósorban ez az alapja a kormánypártok immár négyszer elért kétharmados többségének. Németországból nézve ez a helyzet csüggesztő lehet a polgári tábor számára, elvégre a magyar polgári tábornak olyan előfeltételei vannak, amelyekről a német tábor csak álmodhat. Mindazonáltal érvényes a szabály: A német kérdéseket továbbra is Németországban kell megválaszolni.

Egymásra találhat a két ország polgári tábora?

A magyarok számára teljesen egyértelmű, hogy a balliberális, woke, zöld és baloldali ideológiáknak vannak lényeges elvi ellentmondásai, amelyek elsősorban a fent említett szakpolitikai területeken mutatkoznak meg, és alapvető megfontolásokból fakadnak. A magyarok az egyéni érdek és a közjó közötti egyensúlyt akarják elérni, ezért az egyének közösségekbe való bevonását akarják biztosítani, amely a kereszténydemokrata eszme alapja.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nemrég egy interjúban megjegyezte: "Szerintünk az alkotmányos rendnek biztosítania kell, hogy ezek a kötődések megerősödjenek. Egy alkotmánynak bizonyára nem az a feladata, hogy az emberek fokozatos elszigetelődésének jogi alapjait lefektesse" – lásd a BZ Magazin e számának 8-13. oldalán. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar állam nem akarja megszabni senkinek, hogyan éljen. Ez Magyarországon az emberek szabadság iránti nagy elköteleződése miatt amúgy sem működhetne.

Míg a jól pozícionált magyarországi polgári tábornak vannak eszközei és lehetőségei, ereje és elszántsága, valamint kitartása és küldetéstudata, addig a német konzervatívok meglehetősen nehezen boldogulnak, és rendkívül óvatosan cselekednek. Pedig maga Helmut Kohl egykori kancellár volt az, aki hatalommal és erővel kormányzott. A „kormányzás, mint a hatalom megtartásának művészete" (Karl-Rudolf Korte) volt az erőssége, de egyben virulens pártpolitikus is volt, aki bár megosztó volt, de mégis sikeresen harcolt a főáram ellen is. A CDU-ban minden bizonnyal megvan az értékek iránti elköteleződés, valamint a hagyomány és a tapasztalat ahhoz, hogy ismét sikeres konzervatív párttá váljon. Tehát semmiképpen sem szabad leírni!

A sikeres nemzetközi konzervatív politika példáinak áttekintése minden bizonnyal hasznos lehetne, legyen szó Spanyolországról, Olaszországról, Lengyelországról, Svédországról vagy éppen Csehországról. De a legsikeresebb polgári párt a magyarországi Fidesz. Így a CDU sem kerülheti meg, hogy legalább egyszer alaposan körüljárja, hogyan működik a politika Magyarországon, és mi az alapja a kormánypártok sikerének.

Ennek bizonyára köze van a jó, tartós és sikeres kormányzati munkához, de Orbán Viktor miniszterelnök vezetői személyiségéhez is. Ami azonban a nemzetközi vitákban általában nem kerül említésre, az az, hogy a Fidesz több mint húsz éven át szisztematikusan megművelte a politikai erőteret, a polgári tábort és az egész magyar társadalmat, szövetségeseket és támogatókat gyűjtött, befolyásolta a diskurzust, átvette a kezdeményezéseket, kereste a kapcsolatot a választókkal, és folyamatosan dolgozott önmagán is.

Az együttműködés kihívásai

A magyar jobboldali erők többször is világossá tették, hogy a CDU/CSU-val keresik az együttműködést, és nem az AfD-vel. Ennek nem utolsósorban az az oka, hogy az AfD jelenleg távol áll a kormányzati felelősségvállalás lehetőségétől. Azonban itt is érvényesül: A német kérdésekre Németországban kell megválaszolni. Hogy az AfD a jövőben esetleg átalakul-e és, ha igen, akkor milyen irányba, és, hogy egy napon akár kormányzati felelősséget is vállal-e majd, az teljesen nyitott és elsősorban német kérdés, amelybe a magyaroknak nem szabadna beleszólniuk.

Inkább azt hangsúlyozzák, hogy a magyar belpolitikai kérdéseket Magyarországon akarják megoldani, és ezekre nem Brüsszelben vagy például Berlinben kell megoldást találni. Ugyanígy a német választópolgárnak is magának kell döntenie a jövőjéről. És mindenekelőtt érvényes egy, a Fidesz által gyakran idézett mondás: "A választónak mindig igaza van".

Jelenleg Magyarországon az emberek abban reménykednek, hogy a CDU/CSU valódi alternatívát jelenthet a jelzőlámpa-koalíció kormányzásával szemben, és hogy a polgári politikai szemlélet újra előtérbe kerül. E tekintetben nagy a nyitottság az együttműködésre. A magyarok szeretnék átadni tapasztalataikat másoknak. Ehhez azonban nem utolsósorban a német polgári tábor hajlandóságára van szükség.

Az már egy másik kérdés, hogy a magyarok kevéssé tudják értelmezni a merkeli unió politikáját. Számukra különösen a Zöldekkel és a szociáldemokratákkal való együttműködés nehezen érthető meg. Persze tisztában vannak a többség-alkotás nehézségével és a szövetségi köztársaság konszenzusos modelljével, ugyanakkor úgy látják, hogy a merkeli évek alatt számos politikai területen szükségtelenül történt önfeladás a konzervatív álláspontok terén. Bár ez a szemlélet a jelenlegi pártvezetés alatt is folytatódni fog, mégis nagy reményeket fűznek az új párt-főtitkárhoz, aki elviekben a konzervatív politikát hivatott képviselni. Ha ez valóban így lenne, akkor pártjának nem lenne más választása, mint hogy ismét a párbeszédet kezdeményezzen a sikeres magyarországi polgári erőkkel.

Ebben az összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megkerülhetetlen része lett a németországi politikai vitáknak. Sokan démonizálják, sokan szeretik, de senkit sem hagy hidegen, ha szóba kerül. Pedig mindenképp hasznos lenne egy, a magyar politikáról alkotott kiegyensúlyozott kép. A magyar politika és közélet hátterét, körülményeit és előzményeit Németországban többnyire alig ismerik. A kommunikációs csatornák nyitva tartása és a német közvélemény folyamatos tájékoztatása ezért célszerű és egyben nagyon ambiciózus vállalkozás.

Következtetés

A polgári politika megközelítéseknek Németországban és Magyarországon eltérő előfeltételei vannak. Az unió strukturális és tartalmi viszonyának rendezése a baloldali politikai versenytársakkal és a polgári tábor megosztottsága továbbra is a legnagyobb kihívások Németországban. Mindazonáltal mindkét országban a választók többsége nagyon hasonlóan gondolkodik, és a társadalom közepe inkább polgári. Ha a németországi feszültségeket sikerülne leküzdeni, és a polgárság ismét a társadalom széles közepének őrzője lenne, akkor érdemes lenne a konzervatív politika sikeres nemzetközi példái felé fordulni. E tekintetben Magyarországot nem lehet megkerülni. A magyar jobboldal a legsikeresebb Európában. Orbán Viktorral 13 éve kormányoznak megszakítás nélkül, sőt megszakítással számolva összesen 17 éve vannak kormányon, azaz hosszabb ideje, mint Konrad Adenauer, Helmut Kohl vagy Angela Merkel. Ezzel, valamint sikeres és önmeghatározó politikájukkal nemzetközileg is példaképnek számítanak, és egyre sikeresebben építenek kapcsolatokat. A németeken múlik, hogy újra intenzívebbé tegyék az együttműködést a magyar polgári erőkkel, a magyarok pedig minden bizonnyal nyitottak lennének erre.