Orbán Viktor miniszterelnök 2022. október 7-e és 11-e között Berlinben tett munkalátogatást. A német kancellár Olaf Scholz (SPD) mellett találkozott Angela Merkel (CDU) volt kancellárral, Armin Laschet CDU-s külpolitikussal, Volkmar Klein vezetésével a CDU/CSU Bundestag-frakció magyar baráti körének képviselőivel, valamint vezető német gazdasági szereplőkkel. A látogatás egyik pillére a CICERO politikai havimagazin és a Berliner Zeitung napilap által szervezett nyilvános beszélgetés volt.

A látogatás ténye, s annak körülményei nagy visszhangot váltottak ki mind a német, mind a magyar közvéleményben. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök kétévente munkalátogatást tesz a német fővárosban, így utoljára 2020-ban, valamint azt megelőzőn 2018-ban járt ott. Orbán Viktor jó kapcsolatokat ápolt és ápol az összes általa személyesen is ismert német vezetővel, így Helmut Kohl (CDU) és Angela Merkel kancellárokkal is. Helmut Kohl halála előtt egyik utolsó látogatója Orbán Viktor volt. Angela Merkellel alapvetően is jó a viszony: Orbán több ízben próbálta folytatásra biztatni Merkelt, akivel vélekedése szerint ma nem lenne háború Ukrajnában. A Magyarországot övező nagy érdeklődést alátámasztja, hogy a jelenlegi és volt vezetés is fogadja a magyar miniszterelnököt, sőt, Scholzcal két órás eszmecsere egy intenzív párbeszédre utal. A gazdasági vezetőkkel való találkozás ezenfelül rámutat a magyar-német viszonyrendszer komplexitására, s annak sikeres oldalára: a német cégek a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérésének adatai alapján 88%-ban sikeresnek ítélik meg magyarországi befektetéseiket.

Kiemelten fontos, hogy Orbán Viktor vállalja a nyilvánosságot, s egy nagy publikum elött, az interneten is elérhető nagyinterjú keretében válaszolt a kritikus német nyilvánosság színe-java előtt. A CICERO és a Berliner Zeitung közös rendezvényén kiállt és elmagyarázta a magyar álláspontot. Az eseményről még aznap több tucat vezető német médium számolt be, sőt norvég, amerikai és lengyel tudósítások is foglalkoztak a beszélgetéssel. Ilyenre korábban nem került sor, a pozitív reakciók azt mutatják, hogy szükség van az ilyen jellegű fellépésekre is. A magyar álláspontot higgadtan, józanul és mindenki számára követhetően bemutató rendezvény elgondolkodtató volt, hisz a berlini publikum eddig leginkább egyoldalú, elfogult, zömében negatív felhangú híradásokból ismerte Magyarországot. A német vezető média javarésze inkább balliberális-zöld orientáltságú, s a magyar politika az ő világképük ékes ellentéte. Most viszont nemcsak nekik, de számos más médiumnak és a közélet, diplomácia, politika, tudomány, civil szervezetek képviselőinek is megnyílt a lehetőségük személyesen találkozni a magyar miniszterelnökkel.

A panelbeszélgetés alapvetően sikeresnek tekinthető, mivel a miniszterelnök közvetlenül a német publikumhoz tudott fordulni és bemutatni, hogy a hazánkról kialakított torz kép nem felel meg a valóságnak. Logikus érvelésével szimpátiát aratott, ezt a többszöri tapsvihar is mutatja. A publikum soraiban jelen volt többek között Sylvia Pantel, a CDU Berliner Kreis vezetője, Hans-Georg Maaßen (CDU), az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi vezetője, valamint Thilo Sarrazin volt berlini szociáldemokrata pénzügyminiszter. A beszélgetést követően Orbán Viktor számos interjút adott a német média számára.

A teljes beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/7T1Kvcokrpo

További információ Orbán Viktor berlini látogatásáról: https://magyarnemetintezet.hu/berlini-gyors/berlini-gyors-expressz-kulonszam-orban-viktor-berlini-latogatasarol

Az elemzést IDE kattintva tudja PDF formátumban letölteni.