Megjelent magyarul is az MCC Press gondozásában a német konzervatív gondolkodó Andreas Rödder könyve. Recenzió.

Németországot tizenhat éve a kereszténydemokrata szövetségi kancellár, Angela Merkel vezeti. Annak ellenére, hogy hátterét tekintve a Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív párt, a szövetségi köztársaság kormányának politikája az elmúlt években balra tolódott. Magyarországon sokan értetlenül figyelték ezt a folyamatot. Miért fogadtak be a németek ennyi menekültet? Miért tűnik úgy, hogy inkább a gendertémára fókuszálnak hatékony családpolitika helyett? Miért állították le az atomerőműveket? És főleg: miért éppen egy konzervatív párt vitte keresztül ezeket a döntéseket?

A német választók körében is megmutatkozik az elégedetlenség, hiszen a párt támogatottsága az utóbbi néhány évben történelmi mélypontra zuhant a közvélemény-kutatások eredményei szerint.Kétség sem fér hozzá, hogy a kereszténydemokraták mostanra két táborra szakadtak: sokan követelik, hogy legyen polgáribb és konzervatívabb a párt programja, hogy a CDU megőrizhesse „a társadalmi közép néppártjának” pozícióját a szélsőjobb Alternatíva Németországért párt (AfD) és a Zöldek között. Ezenkívül persze az is indokolja az új pártprogram megfogalmazásának sürgető kényszerét, hogy annak nyomán a CDU érvényes válaszokkal szolgálhasson a jelenkor nagy kérdéseire a német polgárok számára. A szeptemberben esedékes szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokon tehát nagy a tét: nehogy zöld kancellárja legyen Németországnak.

Prof. dr. Andreas Rödder, a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem legújabb kori történelemre szakosodott professzora a polgári konzervatív irány szószólója – és nem utolsósorban programadója. Rödder, aki már a kilencvenes években belépett a CDU-ba, az ország legtekintélyesebb történelemtudósai közé tartozik, s akár miniszteri poszt is várhat rá a választásokat követően. 2019 márciusában Németország egyik legjelentősebb kiadója, a C. H. Beck Verlag tette közzé Konservativ 21.0: Eine Agenda für Deutschland című könyvét, amely immár magyarul is olvasható. Az MCC Press gondozásában megjelent Konzervatív 21.0: A polgári Németország programja című kötet alig kétszáz oldal terjedelmű, ám annál tartalmasabb.

Andreas Rödder könyvének gerincét lényegében három fejezet adja. A bevezetésben a professzor a jelenlegi németországi helyzettel ismerteti meg az olvasót: mi az, ami jól működik, és milyen változtatásokra van szükség. Ezt követően a konzervativizmus fogalmát veszi górcső alá, új élettel töltve meg e mostanra ,,beporosodott” kifejezést.Azt fejtegeti, milyen konzervatív elméleten alapulhatna az a korszerű és modern polgári politika, amelyet követve a CDU újra valódi néppárttá válhatna.

Rödder a mérséklet és a középút politikáját vázolja fel: álláspontja szerint a jövő kereszténydemokrata pártjának folytatnia kell a bevált módszereket, de pragmatikus alapon nyitottnak kell lennie a változásra is, és képesnek az alkalmazkodásra. A kötet harmadik nagyfejezetében a szerző tíz tételt fogalmaz meg, amelyekből kiindulva el lehetne indítani Németország polgári reformját. Rödder többféle szemszögből közelít a témához: szót ejt országa külpolitikai szerepéről, a digitalizációról és a német oktatási rendszer állapotáról, valamint más aktuális, a magyar olvasó számára is releváns témákról, mint amilyen az Európai Unióhoz való viszony, a migráció és az identitáspolitika, valamint végül, de nem utolsósorban az óriási társadalmi vitákat kiváltó „deutsche Leitkultur”, vagyis az „irányadó kultúra”.

A Konzervatív 21.0: A polgári Németország programja című könyvet nemcsak azoknak ajánljuk, akik szeretnének bepillantást nyerni a német politikai színfalak mögé, hanem azoknak is, akik a jelenkor nagy kihívásaira keresnek megoldásokat. A történészprofesszor esszéje tömör, de gondolatébresztő elmélyedés Németország konzervatív múltjában, útkeresés a jelenében – és esetleges polgári jövőjében.

(Andreas Rödder: Konzervatív 21.0: A polgári Németország programja (Fordította: B. Szabó Dezső és B. Szabó Károly). MCC Press, Budapest, 2021. 196 oldal)