Közös konferenciát tartott az MCC Brussels, a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért Brüsszelben mintegy 150 fő részvételével.

A endezvényen három fontos magyar állítást tett Varga Judit igazságügyi miniszter:

1. A gyermekek védelme nem alku tárgya,

2. A demokrácia nem kiszervezhető,

3. Az EU alapja a nemzetállami szuverenitás.

A konferencián az igazságügyi miniszter leszögezte, hogy Magyarország kitart az Alaptörvény értékei mellett. Szerinte a Magyarország elleni bírósági eljárást nem az fogja eldönteni, hogy hány tagállam csatlakozik hozzá, hanem az ügy jogalapján.

Felszólalt Varga Judit mellett Frank Füredi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója, aki a gyermekvédelmi törvény kapcsán kifejtette, hogy az EU megpróbálta rávetíteni a felnőttek szexualitással való megszállottságát a gyermekekre

Werner J. Patzelt professzor, az MCC Brussels kutatási igazgatója felhívta a figyelmet a Magyarország bekategorizálását övező félretájékoztatásokra és igazságtalanságokra, amik ellen hazánknak küzdenie kell – nem csak a saját jövője, hanem Európa jövője miatt. 

Michael Sommer, az Oldenburgi Carl von Ossietzky Egyetem ókortörténet-professzora megjegyezte, hogy mindannyian felelősek vagyunk abban, hogy ebbe a csomóba kerültünk.