3 hét, 12 helyszín, több mint 600 érdeklődő és egy közös cél: közelebb hozni a német politikát a magyar közönséghez. Nagyjából így lehetne számokban leírni az Mathias Corvinus Collegium (MCC) Magyar-Német Intézetének országos rendezvénysorozatát.

Németországban egy hónappal ezelőtt, 2021. szeptember 26-án tartottak szövetségi parlamenti választásokat, amelyet a magyar-német kapcsolatok szoros természete miatt hazánkban is nagy érdeklődés övezett. Ez adta az apropóját a Magyar-Német Intézet vidéki rendezvénysorozatának, melynek keretében az MCC-nél oktató német vendégprofesszorok látogattak el az Alapítvány vidéki képzési központjaiba, ahol minden érdeklődő számára nyitott előadásokat tartottak. Jelenleg négy német professzor tartózkodik a Magyar-Német Intézetnél, ahol oktatási, kutatási és publikációs tevékenységet végeznek, az MCC Visiting Fellowship Program támogatásával.

A rendezvénysorozat első állomása szeptember 28-án - két nappal a választások után - Miskolc volt, ahová Prof. Dr. Lengyel K. Zsolt látogatott el. Lengyel professzor magyar-német történész és politológus, 2015 óta pedig a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének ügyvezető igazgatója. A miskolci előadáson, amelyen mintegy 30 fiatal érdeklődő vett részt, Lengyel professzor Fekete Sándorral, a Miskolci Egyetem oktatójával, valamint Martin Böhmmel, a Magyar-Német Intézet kutatójával beszélgetett a választásokról, egyúttal értékelték Angela Merkel 16 éves kancellárságának eredményeit. A jól sikerült miskolci előadás után Lengyel professzor az ország másik szegletébe, Pécsre utazott előadást tartani. Mivel a város jelentős német nemzetiségnek ad otthont, a látogatás keretében meglátogatta a helyi német nemzetiség kulturális rendezvényeinek otthont adó Lenau-házat is, valamint lehetősége nyílt részt venni az éppen ebben az időszakban megrendezett sváb szüreti fesztiválon. A sváb hagyományokkal való ismerkedés után Lengyel az MCC pécsi képzési központjában tartott teltházas előadást, amelynek keretében Decsi Istvánnal, a Pécsi Tudományegyetem kancellárjával beszélgetett a németországi választási eredményekről. A rendezvényt a pécsi városi televízió is közvetítette.

A rendezvénysorozat következő állomásaira - Zalaegerszegre és Székesfehérvárra - Dr. Marc-Michael Blum - visiting fellow látogatott el. A beszélgetések központi témáját itt is a német választások eredménye adta, azonban szóba került Angela Merkel 16 évig tartó kancellári munkája, az eddigi nagykoalíció szerepe, az egyes pártok stratégiája és a mostani koalícióképzési lehetőségek is. Zalaegerszegen a német tulajdonú Edelmann Hungary Packaging Zrt.-nél is fogadták Blum urat, ahol megismerkedhetett a termelési folyamatokkal, majd Gecse Péter alpolgármester fogadta őt egy kötetlen beszélgetés keretében. Székesfehérváron a város alpolgármestere, Lehrner Zsolt fogadta és vezette körbe a történelmi belvárosban a német vendéget, de helyi látnivalókon kívül szó esett Székesfehérvár német testvérvárosi kapcsolatairól is. Mindemellett Blum úr találkozhatott a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnökével is.

Októberben Prof. Dr. Werner J. Patzelt folytatta az országos turnét. Patzelt professzor, aki 28 éven keresztül a Drezdai Műszaki Egyetem Politikatudományi Tanszékén oktatott, Németországban igazi nagyágyúnak számít a német politológia terén, hiszen előadásain közérthetően és izgalmasan beszél a német politikai rendszer kulcskérdéseiről. A professzor első állomása Debrecen volt, ahol megismerkedhetett a város és a Debreceni Egyetem jelentőségével a magyar történelemben. Az esti pódiumbeszélgetésnek az Arany Bika Szálló adott otthont, amelyben az MCC Debreceni Központja található. Patzelt professzor beszélgetőtársai Dr. Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója, valamint Dr. Balogh Levente László, a Debreceni Egyetem politológus docense voltak. Debrecen után a tervek szerint Kolozsvárra utazott volna tovább a professzor, azonban a koronavírusra való tekintettel a beszélgetést a kolozsvári MCC központ diákjaival online formátumban került megrendezésre. A pódiumbeszélgetésen részt vett Vincze Lóránd az RMDSZ Európai Néppárti képviselője, valamint Dr. Bauer Bence igazgató is. Patzelt professzor körútjának utolsó állomásai Nyugat-Magyarországon, Szombathelyen és Győrben voltak. Szombathelyen a professzort kötetlen beszélgetés keretében fogadta a város polgármestere, Dr. Nemény András, az esti pódiumbeszélgetésen pedig Dr. Hende Csabával, a Magyar Országgyűlés törvényhozásért felelős alelnökével és Felix Dörstelmannal, az Andrássy Egyetem kutatójával közösen beszélgettek a németországi választások eredményeiről és a jelenleg is zajló koalíciós tárgyalásokról. A körút záró előadásán, Győrben, Dr. Fekete Dávid, az MCC győri képzési központjának vezetője, Prof. Dr. Komlósi László, a Széchenyi István Egyetem doktori iskolájának professzora, valamint a Magyar-Német Intézet igazgatója, Dr. Bauer Bence beszélgettek Patzelt professzorral, mintegy 150 fős közönség előtt.

Veszprémet és a déli országrészt Prof. Dr. Holm Putzke vendégprofesszor látogatta meg. Putzke professzor német jogtudós, egyetemi oktató és politikus (CSU), 2010 óta a Passaui Egyetem büntetőjogi professzora. A veszprémi látogatás Putzke professzor számára különös jelentőséggel bírt, hiszen Veszprém és Passau testvérvárosi kapcsolatban állnak egymással. A városnézés és az esti előadás mellett Putzke professzor találkozott Veszprém város alpolgármesterével, Dr. Hegedűs Barbarával, valamint a Passaui Baráti Kör vezetőjével, Englert Dezsővel is, akikkel a jövőbeli lehetséges együttműködésekről és a testvérvárosi kapcsolatok fellendítéséről egyeztettek. A következő állomás Szekszárd volt, Putzke professzor az esti pódiumbeszélgetés mellett számos találkozón vehetett részt, többek között Ács Rezső polgármesterrel, Lotz Katalinnal, a Magyarországi Német Színház igazgatójával, valamint a helyi német nemzetiségi önkormányzatok képviselőivel. Szekszárd után Szeged következett, ahol Putzke professzor rendhagyó módon két előadást tartott: az elsőt a Szegedi Tudományegyetem joghallgatóinak, a Bűnügyi Tudományok Intézetében, majd este, széles publikum előtt, az MCC szegedi képzési központjában. A választási turné utolsó állomása Békéscsaba volt, ahol Putzke professzorral ezúttal Erdei Krisztián, az MCC kommunikációs igazgatója beszélgetett az esti rendezvényen. A békéscsabai program mellett a professzornak lehetősége nyílt ellátogatnia Gyulára is, ahol Dr. Görgényi Ernő Gyulával, a város polgármesterével is találkozott, valamint megtekintette a város legfőbb nevezetességeit is.

A „Németország Merkel után” országos rendezvénysorozat kettős célt szolgált: Egyrészt lehetőséget teremtett a magyar közönségnek a német politika és a magyar-német bilaterális kapcsolatok mélyebb megértésére. Másrészt a Magyar-Német Intézetnél tartózkodó vendégprofesszoroknak is lehetőséget adott Magyarország és a magyar történelem, valamint társadalom alaposabb megismerésére és megértésére. Ebben segítséget nyújtottak az egyes helyszíneken bevont külső szakértők is, akik a német mellett a magyar perspektívába is betekintést adtak a német vendégprofesszroknak és a közönségnek. A rendezvényekre az MCC 2021-ben megnyílt vidéki központjaiban került sor, ahol a tehetséges fiataloknak szóló programok mellett rendszeresen szerveznek minden érdeklődő számára nyitott szakmai előadásokat, kulturális és közéleti beszélgetéseket, könyvbemutatókat is.