Avagy a német-francia motor lelassulásának a hatása Magyarországra. Az utóbbi időben jócskán hallani a német-francia motor akadozásáról. Ez az új európai politikai helyzet azért alakulhatott ki, mert a két uniós tagállam eltérő döntéseket hozott energia- és fegyverkezés-politikai kérdésekben. A továbbiakban ezeket foglaljuk össze, valamint felvázoljuk Közép- és Kelet-Európára és ezen belül mindenek előtt Magyarországra – különösen a legújabb brüsszeli fejlemények tükrében – gyakorolt hatásaikat.

 

Végét járja-e a német-francia sikermodell?

Német- és Franciaország együttműködésére évtizedeken át az egyesült Európa úttörőjeként a földrész további integrációjának mintaképeként tekintették. A közös kormányülések, valamint a stratégiai és világpolitikai kérdésekkel kapcsolatban folytatott szoros eszmecsere rendszeresen szerepelt a napirenden. A korábbi ősellenségek együttműködése nem csupán mintaszerű volt, hanem egy reménysugár is számos más ország szemében. Idén viszont egyre jobban elkezdett akadozni ez az együttműködés. A politikai megfigyelők ezt az október végére ütemezett közös német-francia kormányülés lemondásában érhették tetten, mely helyett Olaf Scholz német kancellár egyetlen kormánytagként utazott Franciaországba.

Terjedelmes a politikai nézeteltérések listája. A leginkább megosztó kérdés az atomenergia békés célú hasznosítása: amíg Franciaország teljes mértékben az atomenergiára alapoz, addig Németország közismerten eltérő utat választott. Az atomenergia kérdésében Franciaország azonban teljes mértékben számíthat az Európai Unió számos más, mindenek előtt közép-kelet-európai tagállamára, ami nem utolsó sorban az Európai Bizottság taxonómiai döntésében nyilvánult meg. A tervezett energia-unió más területein is mutatkoznak eltérő álláspontok: Franciaország a Németország által preferált, Spanyolországból szárazföldi úton Franciaországba vezető cseppfolyósgáz-vezeték helyett egy tenger alatti vezeték megvalósítását választotta Barcelona és Marseille között.

A védelmi kérdésekben a németek a 100 milliárd eurónyi elkülönített haderő-fejlesztési alap keretében megvalósítandó beszerzésekkel eltérő utat választottak a francia partnerrel korábban megállapodott irányvonalaktól. A honvédelmi együttműködés részeként folytatott közös fejlesztési projektek előmozdítása helyett sokkal inkább amerikai fegyverrendszerek beszerzését tervezi. A francia fél ezt kelletlenül fogadja, hiszen a korábbi szokások szerint az ilyen stratégiai horderejű biztonság- és védelmi politikai kérdéseket a legszorosabb bizalmas és partneri országgal szokták volt megvitatni.

Franciaországban szintén megütközéssel fogadják, hogy az Olaf Scholz kancellár által bejelentett „Doppelwumms” intézkedés jegyében a német kormány energetikai tehermentesítési csomaggal kívánja megsegíteni a német vállalatokat. Az ehhez biztosított 200 milliárd euró az uniós belső piac tekintetében versenytorzító jelleggel bírhat. Ebben a bírálatban osztozik egyébiránt számos más uniós tagállam, mint Olasz- és Lengyelország, valamint Magyarország is. Szintén gyanakodva szemlélik Párizsban a német viszonylatban új adósságfelhalmozási politikát, hiszen Németországot mindezidáig inkább a megalapozott gazdálkodás és a megbízhatóság jellemezte. A német haderő 100 milliárd eurós elkülönített pénzalapja és a költségvetési hiányt kipótló „szokásos” hitelfelvétel összességében 500 milliárd euróra tehető német hitelfelvételt jelent. Ez egy szinte felfoghatatlan összeg, mindenek előtt akkor, ha az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) közel 700 milliárd eurónyi forrásához viszonyítjuk.

Német-magyar véleménykülönbség

A helyzet általános megítéléséhez érdemes egy pillantást vetni a Német- és Magyarország közötti politikai nézetkülönbségekre is. A hárompárti német kormánykoalíció programjából, amelyet vezető magyar politikusok „nyugat-európai” programnak tituláltak, sok tekintetben a magyar politika ellentettjét lehet kiolvasni. Mindenek előtt a migrációs-, család- és gender-politika kérdéseiben, de egy jövőben föderális Európa kérdésében is érdemi véleménykülönbség mutatkozik.

Ezek tolerálása a körültekintő és okos politika tanúbizonysága. Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal felkínálta a kölcsönös tolerancia lehetőségét. Magyarország változatlanul és egyoldalúan tartja magát ehhez. Ez a felkínált lehetőség azon a felismerésen alapul, hogy a politikai feltételrendszer a két ország történelme, politikai kultúrája, mentalitása és eltérő közbeszéde miatt különböző és ezt célszerű kölcsönösen figyelembe venni. A másik fél kioktatása helyett érdemes tanúbizonyságot tenni a toleranciáról.

Amíg a politikai megfigyelők Olaf Scholz német kancellár esetében azt a benyomást szerezhetik, hogy erre a megközelítésre legalábbbis alapvetően nyitott, addig a hárompárti koalíció két másik tagjának megnyilvánulásaiban ellentétes tendenciát vélhetünk felfedezni. Megerősíti ezt a feltételezést a német Bundestag 2022. november 10-én hozott határozata, miszerint kiemelkedő gondossággal kívánják nyomon követni az Európai Bizottság Magyarországgal szemben – az európai uniós feltételességi mechanizmus keretében – folytatott vizsgálatát. A határozat egyúttal tükrözi a német fél bizalmatlanságát az Európai Bizottsággal szemben. A partnerség azért másképp kell hogy kinézzen.

Európai összezördülések

Európai szinten jelenleg három érdemi területen körvonalazódik Magyarország konfrontációja a német féllel (is): az egyik a többségi uniós határozathozatal bevezetése a kül- és biztonságpolitikában, a második a Németország részéről is erőltetett globális vállalati minimumadók rendszere, a harmadik kérdés pedig a közös uniós hitelfelvétel Ukrajna pénzügyi megsegítésére. Magyarország stratégiai érdekei mindhárom javaslat ellen szólnak és mindenek előtt a minimumadó okozna tetemes károkat Magyarország versenyképességének.

Az uniós pénzügyminiszterek 2022. december 6-i ülése sem vezetett döntésre, a napirenden szereplő négy pont közül egyetlen egyet sem sikerült megtárgyalni. A reguláris kohéziós alapból a Magyarországot megillető 7,5 milliárd euró kiutalásának kérdése változatlanul az eldöntendő határozatok listáján szerepel, akárcsak az 5,8 milliárd euró jóváhagyása az RRF csomagból. Mindkét ügyben a minisztertanácsnak kell határoznia. Mivel ez most nem következett be, ezért a döntést az Európai Tanácsra, tehát az állam- és kormányfők tanácsára bízták. Szintén nem sikerült megegyezésre jutni az Ukrajnának szánt milliárdos segély és a globális minimumadó tekintetében. Jelenleg minden amellett szól, hogy a két utóbbi pont megjelenik az Európai Tanács idei utolsó – röviddel a karácsonyi szünet megkezdése előtt időszakra ütemezett – ülésének tárgyalási listáján, ahol Magyarország hozzájárulása fejében a Tanács jóváhagyhatja az összesen 13,3 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrás kiutalását.

Mindenek előtt a dél- és délkelet-európai országok tekintetében megalapozott az aggodalom, hogy a szalámitaktika keretében ők lesznek a következők, akiket a források megvonásával büntetnek majd. Úgy tűnik, hogy mindezek során az Európai Unió döntésekért felelős vezetői elveszítették a kohézióért érzett felelősséget. Sokan meglepetéssel fogadták, hogy Christian Lindner német pénzügyminiszter (FDP) kijelentése szerint november 19-e óta Magyarország előrelépést mutat a feltételességi előírások teljesítésében. Sajtójelentések szerint ezt a kijelentést úgy kell értelmezni, hogy a Magyarországot megillető források lehetséges csökkentésének a mértékét kisebb mértékben határozhatják meg annak érdekében, hogy egyszerűbben biztosíthassák a szükséges többséget.

Magyarországra gyakorolt hatások

A német-francia együttműködés lankadását Magyarországon is pontosan érzékelik. A német-francia konfliktusok gócpontjai mellett Budapesten felismerik egyes területeken való az átfedést a francia stratégiával, amit a saját politika alakításához lehet felhasználni.

Ezzel kapcsolatban mindenek előtt az atomenergia kérdését és Európa stratégiai szuverenitását kell megemlíteni. Az együttműködést ezen a téren az európai kapcsolatrendszer objektív és érdekektől vezérelt kiegészítéseként értékelhetjük. A magyarok egyúttal felismerték, hogy józan és pragmatikus szakmai együttműködést kell elérniük a német féllel. Erről tanúskodik a tolerancia több ízben megismételt felkínálása.

Elmúlt már az a korszak, amikor Közép- és Kelet-Európa elvárta a vezetői felelősség felvállalását Németországtól és fenntartások nélkül követte volna Németországot. Németországot már nem motorként és ötletgazdaként, hanem egy önmagával foglalkozó országként látják, ahol a kormány túlnyomórészt belpolitikai konfliktusokban őrlődik.

Magyarország és a térség más országai felismerték, hogy össze kell fogniuk és hogy elsősorban saját magukra kell hagyatkozniuk. Egyúttal megalapozott mandátummal és egyértelmű felelősséggel jelennek meg az európai színtéren, hogy előmozdítsák a saját elképzeléseiknek megfelelő politika megvalósítását. Ez különbözteti meg őket azok sokaságától, akik csupán követik a feltételezett fősodrot ahelyett, hogy tevékenyen alakítanák a politikát.

Összegzés

A sokrétű kapcsolatrendszerek Európájában a német-francia motor háttérbe szorul. A reálpolitika jegyében az örök magyar-német barátságot is józanabbul látják és a politikai véleménykülönbségek kérdése ott lóg a levegőben. Hatalmas erő ráfordítást igényel, hogy ezt diplomatikusan és minden fél részére eredményesen egyensúlyozzuk. A magyarok egyre öntudatosabban lépnek fel az európai fórumokon és célirányosan keresik a szövetségeseket nem csupán a visegrádi négyek csoportján belül, hanem szerte Európában. A visszatérően jó együttműködés Emmanuel Macron francia elnökkel megerősíti ezt a tendenciát.