Az október 26-i osztrák nemzeti ünnep az 1955-ben deklarált örökös semlegességre, míg a magyarországi október 23-a a véresen elfojtott 1956-os forradalomra emlékezik. Két külön nemzet emléknapjai, tartalmi hasonlóságuk azonban megdöbbentő.

 

A két ünnep lenyűgöző párhuzamai nem csak az időbeli közelségben, hanem a történelmi és ok-okozati összefüggésekben is megmutatkoznak. Jól rámutatnak a két ország, Ausztria és Magyarország 20. századi történelmi összefonódására, terhes történelmi örökséget, szoros kapcsolatokat és a mai napig jelentős hatást gyakorolva.

1956. október 23-án több, mint 100.000 diák gyűlt össze Budapesten a 16 pontban megfogalmazott, többek között a többpártrendszer bevezetését, a vélemény-, szólás- és sajtószabadság garantálását, illetve március 15. nemzeti ünneppé nyilvánítását tartalmazó követeléseik felolvasására (utóbbi az 1848/49-es, az osztrák császári hatalom ellen irányuló forradalom és szabadságharc ikonikus napja). A demonstráció helyszínének kiválasztása sem volt véletlenszerű: a budapesti Bem tér ad otthont Bem József lengyel tábornok szobrának, aki az Ausztria elleni szabadságharcban a magyar felkelők oldalán harcolt a császári csapatokkal szemben. A legfontosabb követelés azonban a szovjet csapatok kivonására vonatkozott.

Ausztriában ezzel szemben 1955. október 26-a az első, megszálló hatalmak (vagyis a szovjetek) nélküli napot jelentette, amelyre Magyarországnak egészen 1991. június 19-ig kellett várnia. Az 1955. május 15-én köttetett, az idegen katonák kivonását tartalmazó államszerződés (Staatsvertrag) 1955. július 27-én ugyan hatályba lépett, a végrehajtására viszont csak egy 90 napos átmenet után, október 25-én került sor. Így vált október 26-a egy törvényileg rögzített nemzeti ünneppé, ami az idegen érdekektől mentes szuverenitás és önrendelkezés visszaszerzésének állít emléket.

Míg tehát a szovjet csapatok „Felix Austria“-ból békésen vonulhattak ki, addig Magyarország az egy évvel későbbi budapesti események során jelentős véráldozattal fizetett: mintegy 2700 ember vesztette életét, s számtalan sérült látta kárát az önrendelkezésért való kiállásnak. A bátor magyar nemzet a reformkommunista Nagy Imre miniszterelnök forradalmi kormányával, valamint a magyar honvédekkel együtt küzdött a szovjet csapatok, és a velük szövetkezett keményvonalas kommunisták és állambiztonságiak ellen.

Az események során közel 200.000 magyar menekült kelt át a félelmetes, mocsaras és hideg Hanságon a védőbástyát jelentő Burgenlandba, a híres Andaui-híd pedig az 1956 októberében és novemberében kétségbeesetten menekülők szimbólumává vált. Ausztriában – a jelentős segítségnek köszönhetően – sok magyar talált menedékre vagy éppen lehetőségre a távolabbi országokba (például Németországba) történő továbbutazásra. Ezért a hatalmas segítségért köszönet és elismerés illeti nyugati szomszédainkat.

Az 1989-es események az 1956-ban megfogalmazott célok és követelések nélkül nem valósulhattak volna meg. Magyarországnak 33 évet, másfél generációnyi időt kellett a szabadság, a szuverenitás és az önrendelkezés pillanatára várnia. 1956 áldozatai így nem voltak hiábavalók, az 1989-es békés forradalommal nyertek értelmet, 1989. október 23-án pedig, a köztársaság kikiáltásának napján végleg bezárult a kör.