Lehet-e még szocdemből német kancellár? – Olaf Scholz portréja

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – elsőként a német pártok közül – már 2020. augusztus 10-én állított kancellárjelöltet Olaf Scholz személyében, aki akkoriban a közvélemény-kutatások szerint a párt legnépszerűbb politikusa volt. Alig öt hónappal a szövetségi parlamenti választások előtt a szociáldemokraták a május 9-ei pártkongresszuson 96,2%-kal újból megerősítették Scholz jelölését a kancellári posztra, és ezenkívül szinte egyhangúlag elfogadták a választási programot.

Scholz, aki 2018 óta alkancellár és pénzügyminiszter, a németek számára a gyakorlatiasság és a józanság megtestesítője. A politikai erények, úgymint a bizalom, a megbízhatóság és a tapasztalatok sokkal inkább ráragadtak, mint a karizma vagy a ragyogó retorika, amivel több tekintetben semmivel sem marad el Angela Merkel mögött. Emiatt a 45 éves SPD-s pályafutása alatt több becenevet adtak neki, mint például a „Scholzomata” elnevezést, amely a gyakorta érzelemmentes beszédstílusából eredt.

Egy igazi hamburgi

Az 1958. június 14-én Osnabrückben született Scholz már 17 évesen belépett az SPD-be, jogot hallgatott Hamburgban, és azt követően ugyanott, Németország második legnagyobb városában dolgozott munkajogra szakosodott ügyvédként. A Hanza-város szociáldemokratái, akik 1945 óta a 15 polgármesterből 11-et adtak, követik a Hamburgban született egykori kancellár, Helmut Schmidt hagyományait.

Schmidtet, aki Willy Brandt lemondása után 1974 és 1982 között a Szövetségi Köztársaságot az SPD és a liberális FDP (Német Szabaddemokrata Párt) koalíciójának kormányfőjeként irányította, még sok konzervatív is nagyra becsülte. A szociáldemokraták vagy az úgynevezett „elvtársak” („Genossen”) Hamburgban több polgári értéket vállaltak fel, mint párttársaik a többi tartományban. Olaf Scholz is egyike azon szociáldemokratáknak, akik a mérsékelt oldalhoz tartoznak, jóllehet fiatal korában az SPD ifjúsági szervezetében még forradalmi nézeteket vallott – a nyugatellenes rendszerkritikától kezdve az „agresszív-imperialista NATO” elutasításán keresztül egészen a nagytőke elleni küzdelemre való felhívásig.

Politikai nézeteit ezzel szemben ma főleg egy dolog jellemzi: gyakorlatias szociáldemokrata, és ezzel együtt tipikusan hamburgi. Scholz karrierjét nem lehet a választott hazája, Hamburg nélkül megérteni, amelynek bizonyára északnémet kimértségét köszönheti, és ahol politikai tevékenységének egy jelentős része zajlott. 1994-től 2000-ig Hamburg Altona kerületének SPD-elnöke, majd 2000 és 2004 között, valamint 2009 és 2018 között az SPD Hamburg vezetője volt. Végül 2011-ben a város polgármestere lett, és a 2015-ös újraválasztása után 2018-ig töltötte be ezt a hivatalt.

Hamburg – csakúgy mint Berlin vagy Bréma – városállamként önálló tartomány, ezért a hamburgi polgármester posztja jelentőségében megfelel egy tartományi miniszterelnök hivatalának. „A rendes kormányzás” mottóval Scholz megpróbált érdekérvényesítő vezetői stílusával a CDU-s elődje által hátrahagyott politikai térben érvényesülni. Meghirdette a szociális alapú lakásépítést, sikeresen befejezte a nehézkesen épülő Elbai Filharmónia épületét, és néhány szociális intézkedéssel megpróbálta az Elbánál fekvő várost az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára is élhetővé tenni.

Schröder oldalán

Mindezekkel párhuzamosan futott Scholz felemelkedése szövetségi szinten, amely azonban meglehetősen későn, 40 éves korában lendült meg, amikor 1998-ban a választókerületében, Hamburg-Altonában közvetlenül a német szövetségi parlamentbe választották. Ebben az évben a karizmatikus Gerhard Schröder vezetése alatt álló szociáldemokraták a Zöldekkel együtt leváltották az előtte 16 évig hivatalban lévő CDU/CSU és FDP kormányát, melynek kancellárja Helmut Kohl volt.

Scholz támogatta Schröder „Agenda 2010” reformpolitikáját,amely többek között a szociális juttatások korlátozásával Németország versenyképességének hosszútávú megnövelését célozta meg. Ezt azonban az SPD balszárnyának képviselői élesen elutasították. Munkaügyi és szociális miniszterként 2007 és 2009 között – 2005-től már a Merkel-kabinet kormányzott a CDU/CSU és az SPD koalíciójában – Scholz támogatta, hogy a nyugdíjkorhatárt 67 évre felemeljék, és elutasította a munkanélküli-segély emelését is. Egyúttal viszont keresztülvitte a kereszténydemokraták kezdeti ellenállásával szemben az egész országra kiterjedő, törvényen alapuló ágazati minimálbért.

Nagykoalíció – vagy mégsem?

Scholz 1998-tól 2011-ig volt tagja a német szövetségi parlamentnek, és 2011-től 2018-ig volt Hamburg polgármestere, mielőtt a Berlinből érkező felkérést követve 2018-ban Angela Merkel negyedik kormányában pénzügyminiszter és alkancellár lett. 2005-től 2009-ig és 2013 óta kormányzott a CDU/CSU és SPD nagykoalíciója, amelyből idővel nemcsak az állampolgárok egy részének, hanem főleg az SPD baloldali politikusainak is elegük lett. Scholz szövetségi miniszteri hivatalában akkoriban mindig a nagykoalíció mellett foglalt állást, ami miatt nem élvezte az inkább baloldali beállítottságú pártvezetés teljes rokonszenvét.

A 2019-es SPD elnökválasztáson Scholz Klara Geywitzcel együtt bizonyára a fekete-vörös koalíció támogatása és a hiányzó karizmája miatt alulmaradt Saskia Esken és Norbert Walter-Borjans párosával szemben, akik a párt bal-, illetve balliberális szárnyához állnak közel. Scholz ugyanakkor időközben Németország egyik legnépszerűbb politikusává vált a koronavírus okozta válságban, főleg pénzügyi gazdálkodásának köszönhetően, amely nagyvonalú támogatást ígért a meggyengült gazdaságnak. A válság kezdetén a felmérések szerint Angela Merkel kancellár és Jens Spahn egészségügyi miniszter után a legkedveltebb kormánytag volt. Ennek következtében Olaf Scholz sikert aratott a járvány miatt nehézségekkel küzdő lakosság körében, és mindez ahhoz vezetett, hogy 2020 augusztusában kancellárjelöltté tették meg. Ezzel egyidőben, a jelölése után Scholz kijelentette, hogy elutasítja a CDU/CSU/SPD-koalíció folytatását a 2021-es őszi szövetségi parlamenti választások után. Ezzel egy lehetséges kormánykoalíció útját egyengette egyrészt a Zöldekkel és a liberális FDP-vel (jelzőlámpa-koalíció). vagy másrészt a Zöldekkel és a volt kommunista baloldallal (Linkével, vörös-vörös-zöld koalíciót alkotva.

A 2021. május 9-ei pártkongresszuson tartott beszéde is tükrözte az új irányultságot. Olaf Scholz szavai a korábbi beszédeihez képest tele voltak hangzatos kijelentésekkel, és arról tanúskodtak, hogy Scholz készen áll döntéseket hozni és cselekedni. Scholz olyan kormány kancellárja szeretne lenni, amelyik valamit eltervez: nem szeretné Merkel politikáját folytatni, és négy „jövőbeli küldetés” megkövetelésével megerősítette az SPD tervét Németország számára, valamint ezáltal a párt tartalmi politizálását a következő évekre. Támogatná a környezetbarát infrastruktúra fejlesztését, a klímasemlegesség elérését 2045-re, a digitalizáció előre mozdítását és az egészségügyi rendszer átalakítását. Ehhez jön még az adóreform, amely a felső 5%-nak a nagyobb megadóztatását és a vagyonadó bevezetését irányozza elő, valamint felemelnék a minimálbért is 12 euró/órára.

A Zöldek pórázon?

Scholz a saját kijelentései szerint „a normális emberek oldalán” áll, és több évtizedes politikai tapasztalatával jó pontot szerezhet. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez is növeli a tekintélyét, ami meghaladja pártja népszerűségét. Míg május közepén a közvélemény-kutatások alapján az SPD 15%-nál tengődik, Scholz Armin Laschettel, a CDU/CSU kancellárjelöltjével ugyanolyan szinten áll, ha a németek azonnal meg tudnák választani a következő kancellárt. Az állampolgárok 28%-a egyelőre a zöld Annalena Baerbockot látná szívesen Németország élén, ezzel szemben 21% Scholz, valamint szintén 21% Laschet mellett foglal állást, 30% pedig még mindig bizonytalan. A három kancellárjelölt közül a felmérések szerint Scholzot tartják a leghatározottabb vezetőnek. Maga Olaf Scholz a szeptemberi választásokon az SPD számára közel 30%-os eredményt vár. Mégis a szövetségi parlamenti választás eredménye nagyon kérdéses, hiszen a Zöldeknek, az Uniónak és az SPD-nek is nagy lehetősége van arra, hogy egymástól szavazókat szerezzen.

Különösen az SPD van nehéz helyzetben, mivel a klímavédelmi irányvonal előnyben részesítésével veszélybe kerülhet, a már hangsúlyozottan klímabarát CDU és a Zöldek között felőrlődhet. Scholzról – aki, ahogy mondja, „a magánéletben többet nevet, mint gondolnák” – mindenesetre többen feltételezik, hogy megküzd a kancellári posztért, mint a négy évvel ezelőtt erős vereséget szenvedett Martin Schulzról, aki a közvélemény-kutatásokban Angela Merkellel egy szinten állt, és végül az elért 20%-kal bármely szövetségi parlamenti választásokon az SPD legrosszabb eredményéért kellett felelnie. A május 12-ei felmérések szerint (Forsa és Infratest dimap) a Zöldek túlszárnyalták mind az SPD-t, mind az Uniót is; míg az INSA Kutatóintézet május 10-ei adatai szerint az Unió 25,5%-kal még a Zöldek előtt állt, akik 23,5%-ra jöttek fel. Mindhárom intézet szerint jelenleg a szavazók 15%-a voksolna az SPD-re.

Talán nem az lesz az ősz legvalószínűbb forgatókönyve, hogy Scholz kancellár lesz és a Zöldekkel lép koalícióra – ez azonban semmi esetre sem zárható ki. Végtére is a németek inkább kedvelik a külföldön bizonyára unalmasnak számító államférfiakat, akik megtartják az ígéretüket, és nem viselkednek temperamentumosan.