Budapest talán egyike azon kevés európai nagyvárosnak, amelyben több zsidó él, mint muszlim.

A város tucatnyi zsinagógát számlál, amelynek egy jelentős része minden sábátkor imára hív, sok helyen a Nyugat-Európában általánosan elterjedt terhes kötelesség nélkül, hogy egy fémdetektoron keresztül kelljen menni. Több kóser étterem, judaika üzletek, szakállas férfiak öltönyben, akik a hetedik kerület utcáin magas kalapban és kipában sétálnak és jiddisül beszélnek – ez mindenki számára eleven zsidó életről tanúskodik Magyarország fővárosában. Sajnos sok megfigyelő látóköre véget ér a világhírű Dohány utcai Zsinagóga tornyainál, így aztán nem mindenki lehet részese a város zsidó lelkébe történő mélyebb betekintésnek. De a németországi széles tömeg is keveset tud a zsidók jelenlegi életéről a saját országában, hisz az iskolában is szinte kizárólag a holokausztról van szó, ha a zsidóság témája a történelemórán említésre kerül.

 

A németek a zsidóságra múlt időben gondolnak, és olykor-olykor magukhoz térnek, ha az országban antiszemita támadások történnek az egyébként meglehetősen láthatatlan kisebbség ellen. Ezzel szemben a zsidókra jelentett „hagyományos” veszély mellett, amelyet a szélsőjobboldaliak jelentenek, Németországban különösen a muszlim antiszemitizmust elbagatellizálják. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka a félreértelmezett rendőrségi statisztika. A 2018. évi adatok szerint az antiszemita túlkapások 78%-ának szélsőjobboldali háttere volt, mellyel aztán ezt az értéket idézve néhány balliberális politikus felfegyverkezett az Alternatíva Németországért párt (AfD) elleni harcra. Ezzel kapcsolatban a médiában csak egy lábjegyzet jelent meg, miszerint az iszlamista támadások nem képeznek külön kategóriát, és alapvetően a „szélsőjobb” kategória alatt sorolják fel. Ezzel szemben a németországi zsidó lakosság körében végzett felmérések azt az eredményt mutatták, hogy az áldozatok becslése szerint az erőszakos támadások több mint 80%-a muszlim elkövetőtől származik.[1]

 

Miközben nem zárható ki, hogy Németországban belátható időn belül francia viszonyok uralkodhatnak, ami a zsidó lakosság hasonló sajnálatos tömeges elvándorlásához vezetne, addig Magyarországon az antiszemita túlkapások, amelyek inkább csak verbálisak, abszolút kivételnek számítanak. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökség 2018-as tanulmánya szerint a magyar zsidók a nyugat-európai országok ellenében itthon nagyobb biztonságban érzik magukat a zsidóellenes támadásokkal szemben. Ennek ellenére a magyar miniszterelnökről, Orbán Viktorról éppen egyes németországi sajtóorgánumok olyan képet festenek, amelyben vélhetően antiszemitaként jelenítik meg elsősorban az állítólagos zsidóellenes, Soros-ellenes kampány miatt. Mégis nem kevés olyan hang van, akár az izraeli miniszterelnöktől, Netanjahutól kezdve a magyarországi zsidó közösség magas rangú személyiségekig és máshol is, akik a magyar kormány ezzel kapcsolatos kurzusát támogatják, és az állam, valamint az államigazgatás antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikáját elismerik. Ha valaki úgy akarja, a Soros-ellenes jelszavakba bele lehetne magyarázni az antiszemitizmust, de aki el is jut erre az eredményre, annak a jövőben ki kellene tennie magát a balliberális politikai aktivizmus vádjának. Ráadásul Soros az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) létrehozója, amely alapítvány a Bill & Melinda Gates Foundation (Bill és Melinda Gates Alapítvány) után világszerte a legvagyonosabb ilyen intézmény. Kérdéses, hogy vajon a Soros által képviselt eszmék, úgy mint a tömeges bevándorlás a muszlim országokból is, nem jelentenek-e éppen veszélyt az európai zsidóságra nézve?

 

Így a következőkben felmerül egy a német médiában ritkán felvetett kérdés: Nem nevezhető-e a magyar kormány inkább a magyarországi zsidó élet támogatójának, mintsem megkárosítójának? A német sajtó majdnem teljesen figyelmen kívül hagyta a magyar állam nagyvonalú anyagi támogatását, amelyet a vajdasági szabadkai zsinagóga felújításához nyújtott, melynek felavatásakor Orbán Viktor miniszterelnök és a szerb államfő, Aleksander Vučić volt jelen. Mind a ketten hangsúlyozták a keresztény és a zsidó vallási közösségek egymás mellett élésnek fontosságát, emlékeztettek a „keresztény–zsidó” örökségre Európa történelmében és jelenében. Az erdélyi Kolozsvár zsinagógájának felújításakor is a magyar kormánykoalíció akarta a felújítás összegének nagy részét finanszírozni, amely végül a román kormány miatt hiúsult meg, mert az nem akarta megengedni, hogy egy magyar miniszterelnökre a nagy médianyilvánosság előtt mint az erdélyi zsidók védelmezőjére tekintsenek. Magyarországon ezzel szemben Orbán Viktor kormánya a három zsidó hitközség számos oktatási és kulturális projektjét, valamint az épületek helyreállítását támogatja. Ennek kapcsán az elmúlt években feltűnt a megnövekedett, az ortodox hitközség számára nyújtott anyagi támogatás Köves Slomó Chábád-rabbi és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke (EMIH) körül. Több középületet adtak át az EMIH-nek, néhány zsinagóga és zsidó iskola nyithatott meg újra. Emiatt a kritikusok azt rebesgetik, hogy ez az ortodox zsidók kormányközeliségéhez vezethet; a magyarországi zsidók neológ és egyben legnagyobb szervezete, a Mazsihisz az EMIH-hel ellentétben kritikus hangot üt meg a kormánnyal szemben.

 

Ezen hangok ellenére azonban az Orbán-kormány nem csak a magas anyagi támogatásokkal járul hozzá a zsidó élet újjászületéséhez Magyarországon. Nem utolsósorban Orbán miniszterelnök az első magyar kormányfő, aki nyilvánosan beismerte a magyarok holokausztban elkövetett bűneit. Áder János köztársasági elnök Auschwitzról mint „Magyarország legnagyobb temetőjéről” beszélt – csak Auschwitzban több százezer magyar zsidót gyilkoltak meg. Magyarország azon kevés országok egyike, amelyik kritizálta az Európai Bíróság ítéletét a kóser vágás tilalmával kapcsolatosan. Egyébként Orbán Viktornak sosem voltak a médiában antiszemita megnyilvánulásai, jóindulattal nyilatkozott a zsidó kisebbségről mint a magyar és európai társadalom jelentős részéről. És ezen túl: „Zsidó nézőpontból az Orbán-kormányok közel állnak az ideálishoz” – mondta az ortodox Chábád-rabbi, Glitzenstein Sámuel.

 

Erre a szemére azonban Németországban a közvélemény olykor mégis vak. Ugyanúgy vakság jellemzi a magyar ellenzéki összefogás iránti makacs támogatását, amelynek jelenleg a felmérések szerint a legerősebb tagja a szélsőjobboldali párt, a Jobbik. Egy 2017-es felmérés eredménye szerint a magyar zsidók 98%-a a Jobbikot antiszemitának ítéli meg.[2] Habár a párt, a francia Front Nationalhoz hasonlóan, egy nyílt antiszemitizmustól elhatárolódik, olyan politikusokkal van tele, akik legalábbis a közelmúltban szélsőjobboldali gondolatokat képviseltek. Ráadásul botrányok sokasága lengte körül a jobbikos parlamenti képviselők és polgármesterek zsidó ellenes kijelentéseit, akiknél a párt csak egészen kevés esetben lebegtette meg ennek következményeként a pártból való kizárást.

 

A Fidesz esetében ezzel szemben a hazafias, magyar történelmet idealizáló programját a nyugat-európai füleknek néha időbe telik megszokni, mégis tükrözi a lakosság többségének véleményét. Ezzel egyidőben a kormány rendkívüli mértékben támogatja a Magyarországon élő kisebbségeket, a magyarországi németektől kezdve a zsidókon át, egészen a romákig. Az, hogy a „Nekünk Magyarország az első” tömény retorikára és a konzervatív értékekre az egyébként is hagyományosan politikailag inkább baloldali beállítottságú zsidó kisebbség érthető módon érzékenyen reagál, a szomorú és egyben várható következmény. Egy 2017-es tanulmány szerint a magyar zsidóknak csak egy százaléka áll közel a Fideszhez[3]. Nem különösen meglepő, hogy a magyar nemzettudat és a kisebbségvédelmi politika, amely mindenekelőtt a külhoni magyarok irányába tanúsított jóindulatú fellépést foglalja magába, mindenféle ellenreakciót vált ki. Jóllehet, hogy sokan a nemzettudat és a kisebbségvédelem egymás mellett élésére feloldhatatlan ellentétként tekintenek, egyszer talán a német nézőpontnak azt kellene tanácsolni, hogy a magyar társadalmat ne ugyanazzal a szemüveggel nézze, mint amelyikkel a saját országában ítéli meg az állapotokat. Nem lehet eldönteni, hogy vajon néhány éven belül az antiszemitizmus elleni kitartó zéró tolerancia politikája és a zsidó hitközség nem csak retorikai támogatása Magyarországon vagy a másik oldalon a nyugat-európai mintára történő multikulturalizmus járul-e jobban hozzá a zsidó lét megóvásához a kontinensen. Ha ez az én döntésemre lenne bízva, biztosan inkább Budapesten viselnék kipát a nyílt utcán, mint Berlinben.

 

[1] Vö.: Jüdische Allgemeine: Große Zweifel hinsichtlich der Klassifizierung judenfeindlicher Taten als »rechtsextremistisch motiviert« unter: https://www.juedische-allgemeine.de/politik/kritik-an-polizeistatistik/ (Stand: 28.4.2021).

[2] Vö. Kovács András/Barna Ildikó: Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben, Budapest 2018, S. 109.

[3] U.o. 162. o.